Abszurd, hogy ellenséges országoknak adott milliókat az Egyesült Államok – mondja az amerikai elemző

Az interjút Dócza Edith Krisztina, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője készítette.

Afrika a globális terrorizmus egyik központjává vált – hangsúlyozta Joshua Meservey, aki a Migrációkutató Intézet panelbeszélgetésére érkezett Budapestre. A Hudson Intézet főmunkatársát arról kérdeztük, Donald Trump második elnöksége során hogyan alakulhat az Egyesült Államok Afrika-politikája. A beszélgetés során kitértünk az Egyesült Államok és Kína közötti nagyhatalmi versengésre, az afrikai segélyezésre, valamint az egyre súlyosbodó biztonsági helyzetre.

***

Az afrikai–amerikai kapcsolatokról beszélt a Migrációkutató Intézet panelbeszélgetésén. Donald Trump több mint három hete tért vissza, számíthatunk arra, hogy második elnöksége alatt nagyobb figyelmet kap Afrika?

Afrika általában nem a legfontosabb terület. Úgy gondolom, hogy ez igaz marad a Trump-adminisztrációra is, különösen, ha figyelembe vesszük a többi globális válságot, amelyekkel az Egyesült Államoknak foglalkoznia kell. Például Gázával, amellyel kapcsolatban Trump nemrég az izraeli miniszterelnökkel egyeztetett, valamint Ukrajnával. Ezek mind elsőbbséget élveznek. De nem hiszem, hogy figyelmen kívül hagyná Afrikát, sőt posztolt is Dél-Afrikáról. Mostani kormányzása során az Afrika-politika összhangban lesz azzal, amelyet első elnöksége alatt láthattunk.

Az Egyesült Államok Afrika-politikája mögött milyen érdekek és prioritások húzódnak? Felértékelődött a térség Washington számára vagy a Kínával szembeni nagyhatalmi versengésről van szó?

A versenyhelyzet miatt az amerikai döntéshozók kiemelt figyelmet fordítanak a kontinensre. A figyelem elsősorban a kritikus fontosságú ásványok köré összpontosul, amelyeknek Afrika hatalmas forrása. Az Egyesült Államoknak nagyon súlyos ellátási lánc problémája van a létfontosságú ásványok tekintetében – ezek közül többet Kínában dolgoznak fel, amelyektől az amerikai haderő, gazdaság és a csúcstechnológiai szektor is függ. 

Azonban Kína is jelen van a kontinensen és agresszívan terjeszkedik a bányászati szektorban. Bár egyelőre kisebb szereplő, törekszik arra, hogy stratégiai fontosságú eszközöket, köztük lítium- és kobaltbányákat szerezzen meg. Washingtonban tisztában vannak ezzel és keresik a módját annak, hogy hogyan oldják meg a kritikus fontosságú ásványokkal kapcsolatos problémát. Mindez összefügg a nagyhatalmi versengéssel, amelynek kapcsán a fő aggodalom az, hogy Kína egyre dominánsabb szerepet tölt be a térségben.

De milyen esélyei vannak az Egyesült Államoknak Afrikában? Egy korábbi tanulmányában a „palotadiplomáciáról” írt, miszerint Kína nagy befektetésekkel igyekszik megerősíteni kapcsolatait.

Az Egyesült Államok messze a legnagyobb tengerentúli fejlesztési támogatást nyújtó ország a kontinensen, és a legnagyobb működőtőke-befektető is. Számos diplomáciai képviselettel rendelkezik Afrikában, és kiterjedt biztonsági együttműködési tevékenységeket folytat. A probléma az, hogy ezek a tevékenységek nem szolgálták kellőképpen az Egyesült Államok nemzeti érdekeit. 

Az Egyesült Államoknak új stratégiát kell kialakítania arra vonatkozóan, hogyan kezeli afrikai kapcsolatait. Sokkal stratégiaibb, okosabb és realisztikusabb megközelítésre van szükség annak érdekében, hogy a kontinensen végzett tevékenységek valóban szolgálják a nemzeti érdekeket. A Trump-kormányzat előtt keveset foglalkoztak azzal, hogy az Egyesült Államok afrikai kapcsolatai valóban működnek-e. Szerintem nem működnek. Éppen ezért bizakodó vagyok, és úgy gondolom, hogy a Trump-adminisztráció már tett lépéseket a változás irányába. 

Az amerikai fejlesztési támogatásokat 90 napra befagyasztották, és nemrégiben felfüggesztették az USAID (az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége – a szerk.), az Egyesült Államok elsődleges külföldi segélyezési szervezetének működését. Mindez azt mutatja, hogy a kormányzat komolyan veszi a helyzetet. Összességében tehát az Egyesült Államok valóban hátrányban van Afrikában, de nem a jelenlét hiánya miatt, hanem mert eddig nem folytatott kellően stratégiai szemléletű politikát. Bízom benne, hogy a Trump-adminisztráció nagyobb pragmatizmussal közelíti meg a kérdést.

Említette, hogy az USAID tevékenységét felfüggesztették, emellett Trump bejelentette, hogy kilépteti Washingtont az Egészségügyi Világszervezetből (WHO). Az Egyesült Államok tavaly a világ legnagyobb donorországa volt, viszont a lépések arra utalnak, Trump véget vetne ennek a politikának. A segélyezések leállítása hogyan hathat az afrikai helyzetre?

Rövid távon biztosan némi zűrzavarra lehet számítani, hiszen az Egyesült Államok jelentős segélyszolgáltató, és amikor ezt hirtelen megvonják, elkerülhetetlen egy alkalmazkodási időszak. 

Bár úgy tűnik, az USAID megszűnik, továbbra is léteznek más csatornák, amelyeken keresztül az Egyesült Államok segítséget nyújthat. Úgy vélem, ez egy rövid távú megrázkódtatást okoz, de hosszabb távon akár hasznos is lehet. Talán naiv remény, de bízom benne, hogy ez a lépés arra ösztönözheti az afrikai kormányokat, hogy nagyobb felelősséget vállaljanak saját népükért. 

Ha távolabbról tekintünk a helyzetre, őrültségnek tűnik, hogy az Egyesült Államok milliószámra etet külföldi állampolgárokat, miközben saját kormányaik képtelenek ezt megtenni. Ez egy tarthatatlan helyzet. Természetesen vannak vészhelyzetek, amikor az Egyesült Államoknak erkölcsi kötelessége segíteni, és ebben teljes mértékben támogatom ezt a szerepvállalást. Azonban világos, hogy a jelenlegi rendszer nem működik megfelelően. Hiába fordítottunk hatalmas összegeket segélyezésre, ez nem eredményezett számottevő befolyást a kontinensen. Sőt, ez a rendszer lehetővé tette az afrikai kormányok számára, hogy továbbra is diszfunkcionálisan, passzívan és korrupt módon működjenek. 

Így viszont egy vákuum keletkezik az afrikai segélyezésben. Kína betöltheti az űrt?

Kína rendkívül kevés humanitárius segélyt nyújt Afrikának, ez nem tartozik az érdekeltségi körébe. Fejlesztési támogatása elsősorban infrastrukturális beruházásokra összpontosít, amelyeket jellemzően kínai vállalatok valósítanak meg. 

Éppen ezért úgy vélem, hogy az Egyesült Államoknak is nagyobb figyelmet kellene fordítania saját érdekeire. Túlságosan idealista megközelítést alkalmaztunk azzal, hogy magunkat értékalapú szereplőként határoztuk meg, és elsődleges célként a demokrácia, az emberi jogok és a szabadpiacok védelmét tűztük ki. Ha viszont egy olyan globális versenyben veszünk részt, ahol riválisaink – például Kína – kizárólag önérdekük mentén cselekszenek, akkor versenyhátrányba kerülünk. Ezt a hátrányt már világosan tapasztaltuk. A Trump-kormányzat politikája erre a problémára adott reakcióként is értelmezhető. 

Lehet és kell is kritikát megfogalmazni az intézkedések végrehajtásának módjáról, arról, hogy elegendő időt biztosítottak-e a megvalósításra, de a lényeg az, hogy az Egyesült Államoknak újra kell gondolnia stratégiáját. Jelenleg ugyanis más szabályok szerint játszunk, amelyek hátrányos helyzetbe hoznak minket Kínával, Oroszországgal és Iránnal szemben.

A WHO többi tagállamának van elegendő forrása ahhoz, hogy az Egyesült Államok helyett segélyezzék Afrikát?

Az Egyesült Államok jelentős mértékben hozzájárult a szervezet finanszírozásához, így ez kétségtelenül súlyos csapás a WHO számára. Washington azért hozta meg ezt a döntést, mert a WHO a Covid-járvány idején erősen átpolitizálódott, és kínai nyomásra megtagadta az együttműködést Tajvannal. A szervezet túlzottan igazodott Peking érdekeihez, még akkor is, amikor az amerikai hírszerző közösség és más elemző szervezetek arra a következtetésre jutottak, hogy a vírus eredete valószínűleg egy laboratóriumi szivárgás lehetett. 

A WHO pedig nemcsak, hogy nem támogatta a vírus eredetének feltárását, hanem bizonyos mértékben segített a kínai kormányzat narratívájának fenntartásában és a járvány kezelésével kapcsolatos tények eltussolásában. Ez az, ami a Trump-kormányzaton belül komoly felháborodáshoz vezetett a szervezet körül. A WHO-nak alapvető reformokra van szüksége ahhoz, hogy visszanyerje hitelességét és valóban betölthesse globális egészségügyi szerepét a következő négy évben amerikai támogatás nélkül.

Beszéljünk Afrika biztonságáról. A franciák mellett az amerikai katonai visszavonulás is látszik, különösen a Száhelben. Hogyan fog kinézni az amerikai katonai szerepvállalás a Trump-adminisztráció alatt?

Trump első elnöki ciklusa alatt csapatokat vont ki Szomáliából, ami precedensként szolgálhat a jelenlegi helyzetben is. Jól ismert, hogy Trump elnök tartózkodik az elhúzódó katonai kötelezettségvállalásoktól, különösen, ha azoknak nincs egyértelmű lezárása. Szomália pontosan ebbe a kategóriába esik, ezért is történt a csapatkivonás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen hátat fordítana a térségnek. Nemrégiben például az amerikai kormány csapást mért Szomália északi részére, amely során likvidálták az ISIS egyik magas rangú parancsnokát. Trump tehát határozottan támogatja az ilyen célzott katonai műveleteket, ugyanakkor kevésbé hajlandó hosszan tartó katonai jelenlét fenntartására. Valószínűleg inkább partnereken keresztül kívánja érvényesíteni az amerikai érdekeket. 

Szomália esetében Uganda, Etiópia és Kenya is jelentős szereplők, így várható, hogy az Egyesült Államok inkább kétoldalú együttműködések révén – például Kenyával – fogja kezelni a helyzetet. Ugyanakkor Trump továbbra is kiemelten fontosnak tartja a terrorizmus elleni harcot. Különösen, mert Afrika a globális terrorizmus egyik központjává vált, és az egész kontinensen tartózkodnak amerikai állampolgárok. Amennyiben komolyabb terrortámadás történne, amely amerikai életeket követel Afrikában, az alapjaiban változtathatja meg a Trump-kormány hozzáállását. 

Mire számíthatunk az afrikai terrorellenes harc tekintetében?

Úgy gondolom, hogy a Trump-kormányzat megközelítése nem fog pontosan úgy festeni, mint a Biden-adminisztráció idején. Trump már bizonyította, hogy kész fellépni a terroristák ellen Afrikában – második elnöki ciklusának első heteiben is végrehajtott ilyen műveleteket. Valószínű, hogy nagyobb hangsúlyt fektet majd arra, hogy a helyi partnerek vegyék át a vezető szerepet a kontinensen. A többoldalú, hosszú távú és nyílt végű katonai elköteleződésekkel kapcsolatban pedig valószínűleg erős szkepticizmus mutatkozik majd – különösen a békefenntartó missziók tekintetében.

Hogyan látja az al-Káida és Iszlám Állam befolyását Afrikában?

Az ISIS szomáliai vezetője gyakorlatilag az egész terrorszervezet globális vezetőjének számít. Hogy mekkora a tényleges napi befolyása, vagy inkább csak egy jelképes figuráról van-e szó, az vita tárgya lehet. A valóság azonban az, hogy őt tekintik az ISIS vezérének. Eközben az as-Sabáb továbbra is az al-Káida egyik legerősebb leányvállalata, és annak ellenére, hogy immár több mint 15 éve próbálják visszaszorítani, még mindig jelentős területeket tart ellenőrzése alatt Szomáliában. Bár voltak sikerek ellene, a szervezet továbbra is komoly katonai és logisztikai képességekkel rendelkezik. 

A térségben számos területet terroristák irányítanak, és egyre inkább egész országok – például Mali, Burkina Faso és Niger – nagy részei kerülnek az ellenőrzésük alá. És a sornak még nincs vége, mert ezekben az országokban a terrorizmus elleni küzdelem nem hatékony: hiányzik a megfelelő stratégia és az elegendő erőforrás. Mindezek fényében úgy tűnik, hogy az Al-Káida és az ISIS jelentette fenyegetés Afrikában még hosszú éveken át súlyos problémát fog jelenteni.