Szlovén jobboldali gondolkodó: Orbán az egyik első konzervatív politikus, aki megértette a kultúrharc elkerülhetetlenségét

Hogyan látja Orbán Viktort?

Orbán Viktor belpolitikai tevékenységéről nem tudok nyilatkozni, mert nem Magyarországon élek. De van legalább egy olyan lépése, ami nagyon vonzó a szlovénok számára: a mély állam legyőzése, vagy legalábbis korlátozása. Látjuk Orbán eredményeit, de nem tudom, hogyan sikerült ezt a győzelmet elérnie. Szerintem 

Már benne vagyunk a kultúrharcban, nem az a kérdés, hogy akarjuk-e vagy sem. A kultúrharc megnyerésének célja azonban nem az ellenfél legyőzése, hanem egy új „hegemónia” kiépítése és megteremtése. Vagy ha konzervatívokként beszélünk: a kollektív tudattalanban már a burke-i „előítélet” szintjén jelen lévő elemek belső lényegének felélesztése. Ehhez azonban az új jobboldalnak szüksége van kulturális apparátusra, lemezkiadókra, producerekre, médiára, kiállítóterekre, oktatási intézményekre. Mert meg kell változtatni az emberek érzéseit. 

Ha megnézzük a világ helyzetét, a helyzet jelenleg nagyon kedvező a konzervativizmus számára. A baloldali progresszivizmus narratívája egyre inkább anakronisztikus, a baloldal lepaktált a neoliberális tőkével, sorsára hagyta a lakosság leggyengébb rétegeit, a neomarxizmus hulláma után nem volt képes olyan politikai filozófiát megfogalmazni, amely megbirkózik a modern társadalom helyzetével. Tehetetlensége abban nyilvánul meg, hogy egyetlen megközelítést ismer: az antifasizmust és a fasizmustól való félelem felébresztését. Az antifasizmus mint történelmi álláspont legitim – hiszen szemben áll a fasizmussal. Mint egyetemes világnézet azonban teljes idiotizmus, mivel azt feltételezi, hogy a politikai történelemben van egy olyan nézet, amely abszolút rosszat szabadított a világra, miközben a történelem mint olyan abszolút jó volt. Eszerint a felfogás szerint az e gonoszság elleni lázadás visszaállítja a történelem abszolút jóságát. 

A konzervatívok tudják, hogy a rossz ugyanúgy benne van a történelemben és a politikában, mint ahogyan minden dologban benne van, és az egyének és csoportok etikájának kérdése, hogy a jót vagy a rosszat választjuk. Orbán Viktor legnagyobb erénye, hogy tudatában van annak, hogy történelmi pillanatban vagyunk.

Milyen esélyei vannak a szlovén jobboldalnak a választások megnyerésére?

A szlovén jobboldal (vagy inkább: a szlovén jobbközép) esélyei számos tényezőtől függnek. Arra lenne szükség, hogy két cikluson keresztül stabilan kormányozhasson a jobbközép, és megmentse a szlovén szuverenitást. Tekintettel a szlovén választók széttagoltságára, ez két dolgot feltételez, egy kormánykoalíciót és egy civil társadalmi koalíciót, ami legitimálná a reformokat, amelyeknek nagyon drákóiaknak kell lenniük. 

Szlovéniának radikális alternatívára van szüksége a háttérből irányítás helyett, amely a mélyállam veteránkommunista folytonosságára jellemző. Két problémával állunk szemben: a totalitárius rendszer hibrid túlélésével, amely beszivárgott társadalmi életünk minden pórusába; ráadásul jóval bizonytalanabb idők járnak, mint a hidegháború végekor. Széleskörű, alulról szerveződő mozgalomra van szükségünk ahhoz, hogy országunkat teljesen átalakítsuk, és reményt ébresszünk minden polgárban.

Mi a helyzet a szlovéniai politikai pártok konzervativizmusával?

Szlovéniában a konzervativizmussal kapcsolatos gondolkodás hiánya miatt nincs a szó valódi értelmében vett konzervatív pártunk. Szlovénia függetlenné válása idején és közvetlenül utána is volt egy Parasztok Szövetsége (Kmečka zveza) nevű párt, amely leginkább egy konzervatív pártra hasonlított, de aztán egyesült a kereszténydemokratákkal. Ezért Szlovénia kapcsán inkább jobbközépről, mint konzervativizmusról kell beszélni. A szlovén jobbközépnek három pártja van, az eddigi legerősebb szlovén párt, az SDS, és két kereszténydemokrata párt, az NSi és az SLS; az első parlamenti párt, a második már régóta nem lépte át a parlamenti küszöböt. A jobbközép kormányok esetében ezek a pártok megpróbálnak koalíciót kötni más, közvetlenül nem a jobbközéphez tartozó pártokkal, ezért ezek a koalíciók általában törékenyek és instabilak. Az SDS rendelkezik a legkonzervatívabb elemekkel, de a demokráciáról, a társadalomról, a gazdaságról, a politikáról és az emberekről vallott nézetei nem konzervatívak, hanem inkább a klasszikus liberalizmus területére tartoznak, természetesen a szlovén helyzethez igazodva. A pártnak van egy karizmatikus vezetője, Janez Janša, és a legerősebb pontja a stabil választói bázis, amely a szlovén vidékben gyökerezik, ami a legkonzervatívabb Szlovéniában. Lényegében egy klasszikus liberális pártként definiálható, de konzervatív választói bázissal rendelkező párt. 

Viszont mindkét szlovén kereszténydemokrata párt eltávolodott a hagyományos szavazóitól, akik a választók ötödét teszik ki. Jelenleg következetlen politikát folytatnak, és nem képesek egységesen mozgósítani a teljes keresztény lakosságot. Ennek természetesen az a következménye, hogy a kifejezetten keresztény tartalmak, mint például a szubszidiaritás, eltűnnek a szlovén politikából.

Ön szerint létezik egyáltalán közép-európai konzervativizmus?

Ehhez először két dolgot kellene meghatározni: mi Közép-Európa; és mi a konzervatív gondolkodás szövegkorpusza, amely alapján a közép-európai konzervatív tapasztalatokat vizsgálni lehetne. Számomra az tűnik a legmegfelelőbbnek, ha Roger Scruton munkásságát tekintjük a konzervativizmus alapvető mércéjének, hiszen Scruton filozófiája ebben a tekintetben Hegeléhez hasonlít: megteremtett egy filozófiai teret, amelyet nekünk kell ápolnunk és fejlesztenünk a saját meggyőződésünknek és igényeinknek megfelelően, a filozófus útmutatásaival összhangban. 

A választ így aztán úgy fogalmaznám meg: a kortárs közép-európai konzervativizmus létét módszertanilag még fel kell tárni egy összehasonlító vizsgálat és három szempont összehangolása révén: a meghatározott közös közép-európai tér és hagyomány; a modern konzervatív kánon és a választott kánont megelőző konzervatívok; a közép-európai konzervatív gondolkodók eszméi és a konzervatív eszmék és jelenségek magában a társadalomban. Ahogy Edmund Burke mondaná: a közép-európai konzervativizmus a beidegződések szintjén létezik, de még nem artikulálódott.

Mi a helyzet a politikával?

A mai politikai színtéren egyre aktuálisabbnak tűnik a közép-európai konzervativizmus gondolata, mint az egyetlen erő, amely képes újra felébreszteni a közép-európai identitást. Csak a konzervativizmus képes szelektív megközelítéssel feléleszteni egy hagyomány elemeit. Egy közös közép-európai hagyomány felélesztése politikai ellensúlyt jelenthet egyrészt a nyugat-európai tagállamok vagy az Európai Unió alapító tagállamainak hegemón törekvéseivel, másrészt Oroszország és szövetségesei politikai törekvéseivel szemben. Közép-Európa nemcsak Nyugat és Kelet, hanem Észak és Dél között is közvetít. Közép-Európa jellemzője, hogy a fent említett geopolitikai dimenziók mindegyikének elemeivel rendelkezik: Nyugat, Kelet, Észak és Dél.  Ugyanakkor természetesen egyikükkel sem azonosul teljes mértékben. Mindez mindenekelőtt azt jelenti, hogy Európának vissza kell térnie identitásához. 

Mindez természetesen a világ új geopolitikai felosztását is feltételezi.

Nem érzi úgy, hogy a közép-európai nemzetek idegenek egymásnak?

Minden államnak valamilyen mértékben idegennek kell lennie egymástól, különben nem tekinthetnék magukat független és szuverén államoknak. És ha nem lennének idegenek egymástól, akkor nem kellene összekapcsolódniuk. Ezért meg kell próbálni meghatározni, hogy mi az, ami idegeníti őket, és mindenekelőtt azt, hogy miért van szükségük az összekapcsolásra. Ami történelmileg, vagyis a múltban a közép-európai országokat egyesítette, az az volt, hogy a legtöbbjük egyáltalán nem volt állam. Közép-Európa a középkor óta összekapcsolódott, és az szakította szét, hogy elitjei képtelenek voltak olyan centripetális erőt létrehozni, amely lehetővé tette volna az egyes entitások számára, hogy megőrizzék szuverenitásukat (amely éppen a válság idején ébredt fel bennük), miközben valamilyen laza kapcsolatban maradtak. 

Közép-Európa paradigmatikus példája annak, hogy a nemzetek Európájának gondolata miért marad mindig megvalósulatlan: mindig van egy nemzet, ami épp a fénykorát éli, és le akarja igázni az összes többit a területi követelések alapján. Ami Közép-Európában a legnagyobb probléma, az az, hogy az egyes nemzetek közötti nemzeti határok nincsenek pontosan meghúzva. Mindez természetesen nagy kihívás a nemzetállam számára, amely a mai nemzetközi politikai rend alapja. A multinacionális konfigurációk esetében a domináns politikai entitások centralizációval válaszolnak (ami most az EU-ban is így van). Ha tehát történelmi szempontból vizsgáljuk ezt a kérdést, akkor a következőt láthatjuk: a közép-európai népek és nemzetek történelmük során először érzik szükségét annak, hogy elismert nemzetállamokként egyesüljenek, ami azt feltételezi, hogy kezdettől fogva pontosan meg kell határozniuk, hogy egy esetleges szövetség esetén hogyan fogják garantálni a nemzetállamokon kívül élő őshonos nemzetiségek (kisebbségek) jogait. Ezzel elkerülhető lenne a konfliktusok legveszélyesebb melegágya. Ugyanakkor azonban valamiféle politikai kapcsolatot is létre kellene hozni, amely először gazdasági szinten valósulna meg, mivel ezen a területen könnyebb konszenzusra jutni. Ez legalább a közös hovatartozás és mindenekelőtt a közös cél első körvonalait teremtené meg. Az ilyen típusú projektekkel kapcsolatban a legfontosabb dolog az, hogy a tervezetükben szerepeljen némi jövőkép.

Ön szerint a nyugat-európai kulturális elit és politikusok értik, hogy mi az a Közép-Európa?

Nem, ők nem értik Közép-Európát. Közép-Európában, ahogy Scruton és Hazony mondaná, minden, így a politika is, valamiből ered, ami egy olyan hagyomány iránti elkötelezettségben nyilvánul meg, amely nemcsak egyénileg, hanem kollektíven és előítéletesen cselekszik. Vagyis 

hogy létezik egy egyetemes értelem, hogy ennek az értelemnek a használata minden ember számára elérhető, és hogy ez elkerülhetetlenül elvezet bennünket az egyetemesen érvényes igazságokhoz, amelyek az emberiség egészének a tulajdonát képezik. Ennek az észnek az alkalmazása, ha csak úgy akarjuk, elkerülhetetlenül elvezet bennünket ahhoz a felismeréshez, hogy létezik egy politikai rend, amely az észen alapul, és amely az ember mint olyan számára az optimális megoldás, függetlenül a körülményektől. És ezt a rendet liberális demokráciának nevezik. Elég, ha ezt a rendet valamilyen rendelettel bárhol a világon bevezetjük, az alanyainak pedig maga az értelem fogja megmondani, hogy ez a legtökéletesebb rend, amely az egész emberiség számára bárhol és bármikor megvalósítható. Ez tehát egy olyan rend, amely meghaladja a teret és az időt. Az ember és a világ ilyesfajta értelmezése a közgondolkodás részévé vált, és más területekre is kiterjed: a jogra, a gazdaságra, a tudományra. Magától értetődik, hogy egy ilyen szemlélet Közép-Európában nem fogadható el, annak sajátosságai és az egyéni identitások miatt, amelyek – az állami keretek hiánya miatt is – elsősorban a hagyományokban gyökereznek. Az egyetlen, amit tehetnek, hogy ezekre a témákra ráerőltet néhány a priori megoldást, amelyek az absztrakciókra hajlamos agyakban születtek. És pontosan ez történik mostanában.

Mi a helyzet a nagy konzervatív gondolkodókkal? Van-e egy Burke vagy egy de Maistre Közép-Európában?

Közép-Európában természetesen vannak konzervatív gondolkodóink, de nincsenek olyan kardinális vagy korszakalkotó teoretikusaink (és végső soron gyakorlati szakembereink), mint amilyenek Burke és de Maistre voltak. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért van ez így. A szlovéneknek például nem volt laikus és kreatív reakciójuk a felvilágosodásra. Ennek egyik oka, hogy a Habsburg Monarchia felvilágosodása nem a francia felvilágosodás volt. Felidézhetjük II. József reformjait, de ez bizonyosan nem hasonlítható a filozófusok enciklopédiájának mozgalmához. A konzervativizmus valóban meghatározó volt olyan politikusok esetében, mint Klemens von Metternich vagy Alexander Bach, de ők nem voltak teoretikusok. Természetesen vannak gondolkodók, mint Adam Müller és Othmar Spann, Mannheim Károly, Leo Strauss; vagy olyan művészek, mint Hugo von Hofmannsthal; és konzervatív tendenciák figyelhetőek meg Stefan Zweignél, Joseph Rothnál is. Fontos személyiség Richard Thurnwald. A magyaroknak ott van John Lukacs, a lengyeleknek Ryszard Legutko. Roger Scruton Hayeket is a konzervatív gondolkodók közé sorolja, ami szerintem nem igaz, mert ő maga kifejezetten azt mondta, hogy nem volt konzervatív, és a konzervativizmusról szóló esszéjéből teljesen világos, hogy nem értette, mi is az a konzervativizmus. Szerintem azonban 

Mi a helyzet a szlovén konzervativizmussal?

Ha történelmileg nézzük, a nyugati konzervativizmus születésének idején sem voltak konzervatív gondolkodóink. Sőt: tudatos kultúránkat (különösen az irodalmat), amely a modern (beleértve a politikai) identitásunk megteremtője volt, liberális kulturális elitek vezették. A liberális elemek még a romantika korában is érvényesülnek kultúránkban. Lényegében azonban inkább a német nyelvterületen népszerű, úgynevezett freigeistákról van szó. Természetesen létezik egy premodern szlovén identitás, amelyet a római katolikus egyház monopolizált, és amely gazdag liturgikus téren, de kreativitása kisebb. Vagyis a szlovénoknál soha nem volt világi konzervativizmus, a konzervativizmust a papság képviselte, és reakciós volt. 

A szlovén nemzet világfelfogásában mélyen konzervatív tendenciák vannak jelen. A másik probléma szociológiai természetű: a középkorban elvesztett nemességünk és a polgárság korlátozott fejlettsége miatt (nem voltak nagy városi központjaink) nem rétegződtünk (vagy diszfunkcionálisan rétegződtünk), aminek az lett a következménye, hogy progresszív értelmiségi elitünk, amely felépítette önképünket, elfogadta a progresszív gondolkodásmódot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kollektív énünknek az a része, amely reflektálatlan és artikulálatlan maradt, eltűnt volna, épp ellenkezőleg: még mindig végzetesen meghatározza lényegünket, amely éppen emiatt valamilyen módon megosztott. A szlovén konzervativizmus feladata tehát az, hogy artikulálja ezt az artikulálatlanságot, és az általános konzervatív doktrínák szelektív tanulmányozása, alkalmazása alapján kongruenssé tegye a potenciális szinten már létező identitást. A legérdekesebb a következő: 

Milyen könyveket adnak ki?

Kiadónk, a Kulturno umetniško društvo KUD KDO kiadójának sorsa paradigmatikus a mai szlovéniai helyzetre nézve. Kiadónknak 7 gyűjteménye van, amelyek a könyvborítók színében különböznek egymástól: a kék a konzervatív gondolkodás, a sárga a szépirodalom, a rózsaszín az általános filozófia, a lila az esszéisták, a bordó a zene, a zöld az aktualitás és az okra a vallástudomány. A kulcs természetesen a konzervatív gondolkodás kék gyűjteménye, amelynek keretében hét kardinális szerzőt igyekszünk egészében lefordítani: Ernst Jüngert, Roger Scrutont, Robert Nisbetet, Michael Oakeshottot, José Ortega y Gassetet, Ramiro de Maeztut és Nicolás Gómez Dávilát. Ugyanakkor két online folyóiratot is kiadunk, egy művészeti és kulturális magazint, a Kdo?-t és egy politikai gondolkodással foglalkozót, az Anamnesist. Szándékunk, hogy a konzervatív gondolkodás összes klasszikusának és kortárs szerzőjének fordításait, valamint a eltörléskultúra kortárs kritikusait, közöljük. Vagy más szóval: szándékunk a kultúrharc megnyerése. Ez persze ellenállásba ütközik, és a kulturális establishment, amelyet Szlovéniában támogat a mélyállam, minden módon megpróbál elpusztítani minket.

Mi a helyzet a szlovén egyetemeken?

A szlovéniai egyetemeken hasonló a helyzet, mint a nyugati világ egyetemein. A szlovén egyetemek által alkotott elitet a baloldali pártok arra használják fel, hogy „megtisztítsák” Szlovéniát azoktól az elemektől, amelyeket reakciósnak vagy a hatalmukra veszélyesnek tartanak. 

Ez egy olyan ellenőrzési mechanizmust hoz létre a szlovén társadalomban, amelyet a közpénzekkel való visszaélés vezet, amelyet senki sem ellenőriz. Mindezt az adófizetők tartják fenn, akiknek nincs rálátásuk arra, hogy az intézmények mit tesznek a pénzükkel. Ez szörnyű társadalmi működési zavarokat okoz. Az egyetemeken is többnyire olyan személyek dolgoznak, akiket különböző bizottságokba neveznek ki, hogy teljesen lemészároljanak mindenkit, aki nem baloldali. Mindaz, amit említettem, nemcsak negatív szelekciót jelent, hanem a privatizáció és a normális gazdasági vagy tulajdonviszonyok kialakulásának akadályát is. Mindaz, amit említettem, nemcsak negatív szelekciót jelent, hanem a privatizáció és a normális gazdasági vagy tulajdonviszonyok kialakításának akadályát is. Szlovénia teljesen jogtalan ország lett, a bíróságok politikai hovatartozás alapján ítélkeznek, a rendőrség politikai meggyőződés alapján bánik a polgárokkal, az országot uraló hatalmi elitek pedig a gazdasági bűnözés alapján gyarapodnak.

Lehetséges-e importálni Közép-Európába az angolszász konzervativizmust?

Mind az angol, mind az amerikai konzervativizmus olyan formája ennek a politikai filozófiának, amely mélyen gyökerezik azokban a hagyományokban, amelyekből származik. A konzervativizmus alapelve éppen a brit és az amerikai jogi és szociálpolitikai tapasztalatban ismerhető fel leginkább: hogy a jog formalizálása már ante litteram létezik, abban az elkötelezettségben, amely egy közösség kohézióját megteremti, még mielőtt az törvényhozási formában kifejeződne. Lényegében ez a szociogenezisnek egy olyan felfogása, amely gyökeresen különbözik a liberális és szocialista felfogástól, mert az embernek mint individuumnak teljesen más felfogásán alapul. A közép-európaiak tanulmányozhatják őket, de aztán ezek alapján kell megfogalmazniuk a konzervativizmusnak egy olyan formáját, amely megfelel az ő sajátosságaiknak.

Nyitókép: Unsplash

***