2024 a kifáradás éve volt az orosz-ukrán háborúban, de ezt Európában még tilos kimondani

Nyitókép: Ukrainian Presidency / Handout / ANADOLU / Anadolu via AFP

Kényelmes volna újságírói közhellyel élve azt állítani, hogy rendkívüli év volt 2024 az ukrán-orosz háborúban – de egyáltalában nem volt az.

Mivel Ukrajna emberben és lőszerben is hiányt szenved, csapatai minősége és motivációja pedig egyre romlik, Oroszország lassú, de töretlen előretöréséről szólt a harctéren a 2024-es év, s ezt Ukrajna csak kisebb taktikai csapásokkal (határmenti olajfinomítók, olajtárolók, gáztározók elleni dróntámadásokkal) és a saját szempontjából meglehetősen haszontalan PR-műveletekkel tudta imitt-amott megtörni. Folytatódott az a trend is, hogy a világ elszigeteltjei egyre hathatósabban álltak be Oroszország mögé – míg a tavalyi év az orosz-iráni, az idei az orosz-észak-koreai együttműködés materializálódását hozta. Az oroszpártisággal nem vádolható Institute for the Study of War adatai szerint

Drónok tele

2024 a harctéren úgy indult, ahogy 2023 végződött: drónokkal „gazdagított” állóháborúként, minimális orosz előrehaladással. Oroszország a tavalyi év végén ismét ukrán városokat és kritikus energetikai infrastruktúrát támadott, Ukrajna cserébe az orosz-ukrán határ mentén fekvő orosz oblasztyokat (Belgorod, Brjanszk, Orjol, Kurszk), illetve Moszkva oblasztyot támadta, illetve januárban egy olajdepónál és egy gázterminálnál is okozott Oroszországban károkat. Februárban aztán pénz állt a házhoz, bár ez az év további folyását tekintve különösebben sokat nem ért: az Európai Tanács február 1-jén döntött ötvenmilliárd eurónyi, Ukrajnának nyújtandó hitelről, február 13-án pedig az amerikai Szenátuson ment át egy 61 milliárd dolláros segélycsomag.

a közöttük feszülő ellentéteket feloldandó, illetve a vezérkari főnök egyre nagyobb honi népszerűségéből esetlegesen adódó kísértéseket elhárítandó február 8-án leváltotta Valerij Zaluzsnijt, a hadsereg főparancsnokát, akiből londoni ukrán nagykövet lett. Helyére Olekszandr Szirszkij, a szárazföldi erők korábbi parancsnoka lépett, akivel Zelenszkij jobban megtalálta a hangot. Új parancsnok került a vezérkar, a szárazföldi erők, a területvédelmi erők, a légierő és az egyesített erők élére is. A személycserék elébe mentek a február végén materializálódó súlyos ukrán vereségeknek: február 17-én az ukrán erők feladták Avgyijivkát, majd a hónap végén szépen sorban a körülötte fekvő falvakat, s elszenvedték első veszteségüket NASAMS rendszerekből és M1 Abrams tankokból.

február 27-én szándékosan nem volt hajlandó kizárni azt, hogy katonákat küldjön Ukrajnába. Ehhez a témához az év során még többször visszatért, nyomában Radosław Sikorski lengyel külügyminiszterrel.

Ragacsos tavasz után forró nyár

A téli brutális ukrán visszaszoruláshoz képest a tavasz viszonylag nyugodtra sikerült, nem kis részben a műveleti területet mocsarassá változtató időjárásnak köszönhetően. A főbb események közé az orosz haditengerészet parancsnokának leváltása, valamint egy 1,2 milliárd eurónyi katonai élelmezési pénzt elsíboló ukrán tiszt leleplezése tartozik márciusban, valamint az immáron szomorú szokássá vált kritikusinfrastruktúra-bombázás az oroszok, valamint olajfinomító-támadás az ukránok részéről. Különösen szomorú pillanat volt azonban, mikor április 11-én az ukrán törvényhozás, a Verhovna Rada elfogadta az új sorozási törvényt, ami jelentősen kibővítette az ukrán karhatalom lehetőségeit a hadköteles korú férfiak katonaságba való behívására,

valamint kivette a törvényből azt az ígéretet, hogy a már 36 hónapja harcoló katonák lehetőséget kapnak a leszerelésre.

Területi értelemben a tavasz Harkiv, Donyeck és Herszon oblasztyokban néhány falunyi ukrán területi veszteséget hozott, ám az orosz előrenyomulás a nyár elejével felgyorsult, valamint kibővült Luhanszk oblasztyra is. Június 19-én aztán Vlagyimir Putyin orosz elnök Észak-Korea fővárosába, Phenjanba látogatott, ahol Kim Dzsongun észak-koreai diktátor „feltétel nélküli támogatásáról” biztosította. Dél-Korea hírszerzése már június elején beszámolt arról, hogy észak-koreai lőszer érkezett Oroszországba, augusztus elején Bulszae típusú észak-koreai páncéltörő rendszerek jelentek meg az országban, októbertől pedig rendszeresen észleltek észak-koreai katonákat is az orosz ellenőrzés alatt álló területeken. Számuk dél-koreai titkosszolgálati értesülések szerint akár a 12 ezret is elérheti.

A Nyugat a nyáron néhány lépést még előrement Ukrajna támogatásának útján, a britek például már júliusban engedélyezték a Storm Shadow rakéták használatát oroszországi katonai célpontok ellen (az USA erre a döntésre novemberben jutott el, akkor is Kurszk oblasztyra korlátozva); illetve megérkeztek Ukrajnába az első nyugati F-16-osok, melyekhez már hónapok óta képezték az ukrán légierő pilótáit. Ezek a lépések azonban nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy Ukrajna megállítsa az orosz előrenyomulást, sőt – az nyár végével, ősz elejével gyorsult csak fel igazán.

Zelenszkijnek még van néhány ötlete

Az ukrán elnök azonban, aki júliusban a békemisszió során még azt közölte Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, hogy szeptemberre győzni fog,

Az egyik mindjárt augusztus elején a betörés volt Oroszország Kurszk oblasztyába. Az orosz-ukrán határ mentén fekvő vidék letámadásával Zelenszkij azt próbálta demonstrálni, hogy az orosz katonai erő lényegében egy Patyomkin-falu: minden bevethető katonájuk Ukrajnában van, így sem egyéb nemzetközi jelenléthez, sem saját határuk védelméhez nincs erejük. A Putyint odahaza, kiváltképp a dróntámadásoktól egyébként is szenvedő határterületek lakóinak szemében igencsak megalázó akció ugyanakkor Ukrajna számára különösebb előnnyel nem járt, az november végére az ukránok a Kurszkban elfoglalt terület közel felét elveszítették, s mára már – akárcsak anno Bahmut esetében –

Miután Ukrajnában Oroszország előretörése a kurszki meglepetés után is folytatódott, Zelenszkij október közepén újabb PR-akcióval állt elő: a „győzelmi tervvel”, melynek funkciója leginkább a nyugati szövetségesek meggyőzésében merült ki az egyre reménytelenebbnek látszó háború további fenntartásáról. A győzelmi terv Ukrajna NATO-ba való meghívását, a nyugati fegyverek Oroszországon belüli használatára vonatkozó minden korlátozás feloldását, egy „nem-nukleáris stratégiai elrettentési csomag” Ukrajnában való elhelyezését, az ukrán erőforrások EU-val és USA-val közös kiaknázásán, illetve a harcedzett ukrán alakulatok Európában állomásozó amerikai katonák kiváltására való felhasználását irányozta elő, valamint néhány titkos záradékot is tartalmazott. Bár Zelenszkij körbeturnézta vele a nyugati világot, év végéig semmi sem valósult meg belőle, Oroszország előretörése folytatódott és folytatódik ezekben a napokban is.

Mi lesz itt 2025-ben?

2024-ben kifulladt az ukrán győzelmi PR: december elején magának Zelenszkijnek kellett beismernie azt, ami minden józan elemző számára legkésőbb 2023 nyarától világos volt – hogy Ukrajna katonai úton nem fogja tudni visszaszerezni elveszett területeit. Donald Trump novemberi megválasztása alapjaiban írta át az ukrajnai stratégiai kalkulust, hiszen január 20-ától az ukrajnai háború iránti amerikai érdeklődés masszív megcsappanására és a konfliktus aktív, forró szakaszának viszonylag gyors lezárására lehet számítani.

Európa erre egyelőre sajátos módon reagál: rádiócsenddel.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök december 17-én Lvivből küldött felszólítása a nyugati vezetőkhöz – „fejezzék be az Ukrajna potenciális vereségéről szóló spekulációt” – mára fősodratú európai állásponttá vált: António Costa portugál exminiszterelnök, az Európai Tanács most debütált elnöke 2024 utolsó EU-csúcsát lezárva úgy fogalmazott, hogy „most nem annak van itt az ideje, hogy különböző forgatókönyvekről spekuláljunk – hanem annak van itt az ideje, hogy Ukrajnát minden forgatókönyv esetére megerősítsük”. Az ukrajnai háború tehát eljutott addig a pontig, amikor a leginkább érintett európaiak már nem hajlandók róla beszélni – Ukrajna vereségéről azért nem, mert az káros spekuláció lenne, Ukrajna győzelméről viszont azért nem, mert arról az előző szűk három évben gyakorolt önáltatással ellentétben komoly arccal már ők sem tudnak beszélni.