Orbán példáját követte Meloni, azonnal magyarázkodni kényszerült

2024. július 20. 12:53

Az olasz miniszterelnök szerint pártja következetesen szavazott Ursula von der Leyen ellen.

2024. július 20. 12:53
null

Fotó: JOHN THYS / AFP

Következetesen mondtunk nemet Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökké választására, mivel a német politikus nem vette figyelembe az európai polgárok akaratát – nyilatkozta Giorgia Meloni olasz kormányfő, az Olasz Testvérek (FdI) és az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöke a Corriere della Sera napilapnak szombaton.

Giorgia Meloni szerint az Európai Unió stratégiát tévesztett.

Az Ursula von der Leyen második mandátumát biztosító európai parlamenti többségben „mindenféle erő és annak az ellentéte is megtalálható, olyan politikai erők szövetségével, amelyek semmiről nem gondolják ugyanazt, amivel azt kockáztatod, hogy nem lesz világos a kép” – mondta a miniszterelnök.

Ezt is ajánljuk a témában

Az FdI az utolsó pillanatig nem nyilatkozott szándékáról, csak az Európai Parlament csütörtöki szavazási eredménye után jelentette be, hogy nemmel voksolt Ursula von der Leyenre.

Megjegyezte: az Európai Parlament politikai programja nem tükrözi az európai polgárok akaratát, amely a június 9-én lezárult EP-választásokon fogalmazódott meg.

Nem a helyes irányt követi olyan témákban, melyekben az európai polgárok lépésváltást kértek”

– utalt elsősorban a zöld átállásra.

Giorgia Meloni kijelentette: „Európa nem figyel a kontextusra, melyben mozog, és azt gondolja, hogy a missziója nem más, mint mindent túlszabályozni (...). Ha nem méred fel a színteret, fennáll a veszélye, hogy hatalmas problémákat okozol a versenyképességben”. Emlékeztetett, hogy 1990-ben a tizenkét tagállamból álló EU a világ GDP-jének 26,5 százalékát mutatta fel, most viszont, huszonhét tagállammal az arány 16,5 százalék, miközben Kína tizennyolc százaléknál tart. 

Az olasz ellenzék bírálatára, miszerint Giorgia Meloni az első olasz kormányfő, akinek pártja nemmel szavazott az Európai Bizottság elnökének megválasztására, és ezzel elszigetelte az országot, közölte:

kötelességem kimondani, ha úgy gondolom, hogy a dolgok nem működnek, ahelyett, hogy a fejem a homokba dugnám”.

Olaszország az EU egyik alapítója, egyik legnagyobb és legbefolyásosabb országa. Feladata az, hogy részt vegyen az „út kijelölésében, nem pedig az, hogy csendben asszisztáljon az eseményekhez”. Olaszországhoz súlyához megfelelő biztosi pozíciót fog szerezni – mondta Meloni.

Az Olasz Testvérek és a Matteo Salvini vezette Liga, a Patrióták Európáért tagja nemmel szavazott Ursula von der Leyen újraválasztására, az Antonio Tajani vezette Hajrá Olaszország (FI) viszont az Európai Néppárt tagjaként igennel voksolt.

Meloni úgy vélte, hogy az olasz kormányerők pártjainak európai pozíciói, bár eltérőek, de hasznosak lesznek a római többség erősítésére.

(MTI)

Összesen 257 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2024. július 21. 04:18
Dinnyés Györgyike (azaz: Giorgia Meloni) TUDJA MITŐL "DÖGLIK A LÉGY"! Ahogy--pestiesen mondani szokás--NEM MOST JÖTT LE A FALVÉDŐRŐL...Ő sem(!!!)
syphax
2024. július 21. 04:15
Dinnyés Györgyike (azaz: Giorgia Meloni)
Regelő
2024. július 20. 23:18
Meloniék frakciója mégis kapott 2 EP alelnöki funkciót negyedikként. Arra kíváncsi lennék, hogy ezért mit nyújtott eddig, vagy mit ígért. Olyan k. jó barátunk, akit azért nem engedünk a hátunk mögé élesebb helyzetben. Remélem O.V. is így van ezzel.
atti64
2024. július 20. 22:30
A NÁCI KURVÁRA CSAK PATKÁNYOK SZAVAZNAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!