Ki az a J. D. Vance, akit Trump az alelnökjelöltjévé választott?

2024. július 15. 22:33

Magyarbarátságán túl is számos izgalmas részlet van az amerikai szenátor életrajzában.

2024. július 15. 22:33
US Senator J.D. Vance Speaks At The 2024 National Conservatism Conference

Nyitókép: Zach D Roberts / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Mint megírtuk: a Milwaukeeban hétfőn megtartott Republikánus Nemzeti Gyűlésen, azon a rendezvényen, amelyen a republikánusok hivatalosan is elnökjelöltté választják az előválasztási versenyben már hónapokkal ezelőtt egyedül maradt Donald J. Trumpot, az exelnök J. D. Vance ohiói szenátort választotta alelnök-jelöltjévé. 

Ezt is ajánljuk a témában

A 39 éves, azaz az amerikai politika legfelső szintjén kifejezetten fiatalnak számító szenátor James Donald Bowman néven született Ohióban, kisvárosi, szerény körülmények között élő családban nőtt fel. Vance a középiskola után rögtön az amerikai haditengerészet felé vette az irányt, melynek színeiben az iraki háborúban is szolgált. A republikánus ügy mellett már fiatal korában elköteleződött, egyetemi évei alatt az ohiói állami törvényhozás egyik republikánus szenátora, Bob Schuler mellett dolgozott. 

Miután megszerezte jogi diplomáját a Yale Egyetemen, néhány év ügyvédi tevékenység után kockázatitőke-befektetőként kezdett dolgozni, többek között Peter Thiellel, a PayPal, illetve a big data-elemzés egyik legfontosabb nemzetközi szereplője, a Palantir Technologies társalapítójával. 2017-től rendszeresen elemezte a CNN-en az amerikai politikát, 

ebben a minőségében vált a republikánus oldal sztárjává.

2021-ben Thiel tízmillió dolláros támogatásának köszönhetően elindult az ohiói republikánus szenátori előválasztáson, majd a szenátorválasztáson, melyet 2022 novemberében meg is nyert. Ehhez az évhez kötődik Donald Trumppal kapcsolatos pálfordulása: korábban „amerikai Hitlerként” emlegette, 2022-ben ugyanakkor Trump ajánlásával nyerte meg a választást, 

s akkor már úgy fogalmazott, „ő a legjobb elnök, mióta csak élek, aki úgy tárta fel a korrupciót ebben az országban, mint senki más”.

2016-ban megjelent könyve, a Hillbilly Elegy megjelenése évében és az azt követő évben is felkerült a New York Times bestseller-listájára, és számos díjat nyert; a New York Times szerint ez a könyv „a hat legjobb könyv egyike arról, hogy miért győzött Trump”. A Hillbilly Elegyt 2020-ben filmre vitte a Netflix.

Vance nem egyszer fogalmazott igen erősen az amerikai konzervatív választókat foglalkoztató ügyekben – például azzal gyanúsította meg a demokratákat, hogy a bevándorlók beengedésével olyan demográfiai változásokat akarnak eszközölni az Egyesült Államokban, melyek következtében a republikánusok többé nem nyerhetnek majd választásokat. Ebbe a sorba illeszkedik az is, hogy

2021-ben Vance nyilvánosan állt ki a magyar családpolitika mellett,

Amerika problémáiért a „gyermektelen baloldalt” okolta, s szembeállította azzal a Magyarországgal, ahol „a friss házaspároknak hiteleket adnak, melyeket később elengednek, ha a pár valóban együtt maradt és gyerekeik lettek”. 

A European Conservative-nek adott 2024-es interjújában emellett felszólalt Magyarország és Lengyelország uniós zsarolása ellen. Azt nyilatkozta: „Ha a szabályokon alapuló nemzetközi rendet akarunk, akkor nem lehet megbüntetni Magyarországot vagy Lengyelországot azért, mert a politikájuk eltér a brüsszeliekétől.” Sőt, ennél is tovább ment: a magyar alapítványi egyetemek rendszerét is követendő példaként állította az Egyesült Államok elé.

Ezt is ajánljuk a témában

A hétvégén Donald Trumppal szemben elkövetett merénylet-kísérletről Vance úgy nyilatkozott: az „nem elszigetelt incidens”, hiszen „a Biden-kampány központi üzenete az, hogy

Donald Trump elnök autoriter fasiszta, akit mindenáron meg kell állítani.

Ez a retorika közvetlenül vezetett el a Trump ellen megkísérelt merénylethez.”

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hillary Clinton bázisdemokrata
2024. július 16. 06:39
A narancsbirkáknak, akiket a Mandiner ámít: JD Vance is egy nevertrumper volt, olyan, aki kijelentette, hogy soha nem fog Trumpra szavazni. Ennyit erről. Plusz még nagyobb bevándorlást akar, de legálisan..
gyzoltan-2
2024. július 16. 06:37
"Ki az a J. D. Vance, akit Trump az alelnökjelöltjévé választott?" Jónak tűnik a pedigréje! Szurkoljunk mellette!
Galsó Atya
2024. július 16. 06:36
Jogász, iraki veterán, kockázatitőke befektető, politikus, taxidermista.
makrancos-kata
2024. július 16. 06:13
Nékém teccik (-::
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!