Kim Dzsongun: Észak-Korea eltörli ellenségeit

2024. február 09. 06:32

Az észak-koreai vezető kijelentette, hogy a Koreai-félsziget békés újraegyesítése lehetetlen.

2024. február 09. 06:32

Észak-Korea nem fog habozni felhasználni katonai képességeinek teljességét ellenségei eltörlésére, amennyiben erőt alkalmaznának ellene – jelentette ki csütörtökön Kim Dzsongun észak-koreai vezető a kommunista állam hadserege alapításának napján.

A KCNA állami hírügynökség helyi idő szerint pénteken közzétett beszámolója szerint Kim Dzsongun a phenjani védelmi tárcánál tett látogatása során arra buzdította a katonákat, hogy tartsák fenn a Koreai Munkapárt ideológiáját és életükkel védelmezzék az országot. „Ha ellenség próbál erőt alkalmazni országunkkal szemben, meghozzuk a merész döntést a történelem megváltoztatására és

nem fogunk habozni használni szuper képességeinket, hogy eltöröljük őket”

– idézte a KCNA az észak-koreai vezetőt.

Kim ismételten megfogadta, hogy nem fog párbeszédet vagy tárgyalásokat folytatni Dél-Koreával, amelyet hazája „első számú ellenségének” nevezett, hozzátéve, hogy a katonai készültség politikája az egyetlen módja biztosítani a békét és biztonságot Észak-Korea számára. A hírügynökség fontosnak tartotta kiemelni, hogy az észak-koreai vezetőt lánya, Kim Dzsue is elkísérte, aki elemzők szerint fontos szerepet játszhat a jövőben az ország vezetésében.

Kim a Koreai Munkapárt egyik rendezvényén 2023 végén kijelentette, hogy a Koreai-félsziget békés újraegyesítése lehetetlen,

ezért Észak-Korea megváltoztatja déli szomszédjával kapcsolatos politikai irányvonalát. Észak-Korea február 8-án tartja a hadsereg alapításának napját, amelyet tavaly nagyszabású éjjeli katonai díszszemlével ünnepeltek. A KCNA egyelőre nem tett említést ilyesmiről, mindössze a díszőrség felvonulásáról a védelmi minisztériumnál Kim tiszteletére.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: STR / KCNA VIA KNS / AFP

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Falióra tábornok
2024. február 09. 10:03
a képzelt hatalmas győzelmet országszerte négynapos nemzeti éhezéssel ünneplik majd!
romanek
2024. február 09. 07:55
Pedog a magyar gyermekvédelem a szociális és gyermekvédelmi főosztály szervezésében a napokban akar tanulmányútra küldöttséget küldeni! Feffer Palcsó Gulyás Sztán Vezetésével! A helyszínen elsajátíthatják a gyermekek bántalmazásának fondorlatos módjait!
Kovács Ubul
2024. február 09. 07:12
Éjszakai díszszemle: https://www.youtube.com/watch?v=5jDgE7KX-HM&t=3213s
Kovács Ubul
2024. február 09. 07:11
Nem lehet véletlen, hogy nekünk is Szupercsapat jutott. „Hívjátok a Szupercsapatot!”– új videóval jelentkezett Orbán Viktor
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!