„Megérdemelt büntetésről” beszélt az orosz külügyminiszter – a magyarokra is hatással lehet a baljós üzenet

2024. december 01. 16:55

Noha Lavrov nem nevezte nevén az érintett államokat, az oroszok korábban már közölték: Németország és az Egyesült Államok is átlépte a vörös vonalat.

2024. december 01. 16:55
null

Nyitókép: Pablo PORCIUNCULA / AFP

Elnyeri megérdemelt büntetését, aki Oroszországra mért mélységi rakétacsapásokkal próbálja meg eszkalálni a feszültséget Ukrajna körül – figyelmeztetett ki Szergej Lavov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorának nyilatkozva.

„Úgy tűnik, azok, akik most megpróbálják a végletekig felszítani az indulatokat és eszkalálni a helyzetet, nem olvasták az orosz elnök nyilatkozatait. Ezt rendszeresen meg kellene tenniük” – nyilatkozott Lavrov, hangot adva véleményének, hogy a nyugati politikusokat, akik támogatják, hogy az orosz területek belsejébe nagy hatótávolságú nyugati rakétákkal mérjenek csapást, a „tehetetlen düh” és a „reménytelenség” vezéreli. 

De nem lehet kétséges, hogy el fogják nyerni a megérdemelt büntetést”

– tette hozzá. 

Érdekesség, hogy cikkünk írásáig az orosz külügyminiszter nem részletezte, fenti nyilatkozatát mely országok képviselőinek címezte, ugyanakkor Oroszország korábbi nyilatkozatai mentén az üzenetnek számos nyugati ország is a címzettje lehetne, ideértve az Ukrajnát fegyverekkel, lőszerekkel, harcjárművekkel támogató Németországot, vagy éppen az Egyesült Államokat is – a szerk.

„Merkel fél a kutyáktól”

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára ugyanebben a műsorban hangot adot feltételezésének, miszerint Angela Merkel volt német kancellár emlékiratainak azokban a részeiben,

amelyekben a Putyinnak való találkozásait idézte fel, egy olyan gondolkodásmód üt át, amely annak idején a politikust a minszki megállapodásokkal kapcsolatban elvezette az Oroszország megtévesztéséig.

A szóvivő így kommentálta, hogy a volt kormányfő erődemonstrációként idézte fel azt az epizódot, amikor az orosz elnök 2007-ben Szocsiban a labradorjával jelent meg egy tárgyalásokon, holott Merkel fél a kutyáktól. 

Ezt is ajánljuk a témában

Putyin pénteki asztanai sajtótájékoztatóján, mint mondta, ismételten bocsánatot kért Merkeltől a történtek miatt, és azt hangoztatta, hogy nem tudott tárgyalópartnere félelmeiről. Peszkov szerint Putyin abban az időben hitt a konstruktív, méltányos és kölcsönösen előnyös orosz-német kapcsolatokban. 

„Hitt benne, hogy együttműködés révén el lehet érni a stabilitást, a kiszámíthatóságot és hogy be lehet biztosítani magunkat az ilyen geopolitikai kockázatok ellen. (...) Úgy tűnik, ez nem egészen felelt meg annak a valódi hangulatnak, amely akkor Merkelben uralkodott” – mondta az orosz elnöki szóvivő. 

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese az X-en vasárnap közzétett bejegyzésében hangot adott véleményének, miszerint az a tény, hogy az Európai Unió új vezetése a hivatalba lépésének első napján Kijevbe látogatott, azt mutatja, hogy Brüsszel számára „a prioritás a háború elnyújtása, nem pedig az EU jólétének biztosítása”

Most elégedettek az európaiak?

– tette fel a kérdést Medvegyev.

A volt orosz elnök és kormányfő arra reagált, hogy António Costa, az Európai Tanács elnöke és Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap felkereste az ukrán fővárost.

Medvegyev egy, a The Times című brit lapban megjelent közvélemény-kutatással kapcsolatban, amely szerint az ukránok mindössze 16 százaléka szavazna Volodimir Zelenszkij elnökre egy választáson, 60 százalékuk pedig egyáltalán nem akarja, hogy újra induljon, így írt a Telegram-csatornáján: „Ez azt jelenti, hogy a rezsim továbbra is ragaszkodik az utolsó ukránig folytatandó totális háborúhoz, és a ahhoz, hogy maximálisan késleltesse a választásokat. Mert ez az egyetlen módja az illegitim drogfüggő hatalmon tartásának.”

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI/Mandiner.hu) 

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ferenc9-2
2024. december 02. 10:33
Hi-hi. :) Érdekes, h a Mandiner nem tudja, hogy Magyarországot nem tekinti ellenséges országnak Oroszország. (Minden Twitter-X- olvasónak már a könyökén jön ki ez az infó.)
MTom
2024. december 02. 08:53
Tipikus ruszki modi Megtamadnak egy masik orszagot aztan jatsszak az aldozatot...hogy mernek azok visszaloni
koronaszepe
2024. december 02. 08:35
monuskaroly 2024. december 01. 20:34 Azt nem tudjuk hogy lesz-e komolyabb fázisa a háborúnak, vagy hogy kiszélesedik-e, esetleg nukleáris V.H.-vá. De miért is kockáztatja pár idióta, megvett senkiházi politikus több százmillió ember életét? Kik ezek? Hogy merik kockáztatni a biztonságunkat? --- Kik ezek? Volt szovjet kommunisták, KGB-sek...
ubulka57-2
2024. december 02. 08:11
Megint egy remek cím. Amúgy azt hittem, hogy Putyin moszkvai őrkutyákkal vagy kaukázusiakkal fogadta Merkelt. Aki látott már vad labradort, az kérem, jelezze. Vajon miért fél ez a nő ilyen betegesen a kutyáktól?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!