Erős szövetségest szerzett Orbán: bemutatjuk, ki is az az Elon Musk, akivel hosszú órákon át tárgyalt
Magyarország szempontjából jó hír lehet, hogy a világ leggazdagabb emberének egyre nagyobb a befolyása az amerikai politikára.
Jelentős együttműködés veheti kezdetét.
Hétfő délután a floridai Mar-a-Lagóban Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalást folytatott Donald Trumppal, Elon Muskkal és Michael Waltzcal. A megbeszélésen a magyar delegáció tagjaként Szijjártó Péter külügyminiszter, valamint Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke is részt vett – írja az MTI.
A megbeszélés egyik kulcspontja a 4iG csoport HUSAT műholdprogramjának bemutatása volt,
amely Közép-Kelet Európában az első magánkezdeményezésben és finanszírozásban megvalósuló, távközlési és földmegfigyelési műholdas képességek fejlesztésére irányuló program – számolt be róla a Portfolio.
Ezt is ajánljuk a témában
Magyarország szempontjából jó hír lehet, hogy a világ leggazdagabb emberének egyre nagyobb a befolyása az amerikai politikára.
A lap beszámolt róla, hogy ennek alapját, a 4iG Csoport és a Remred zöldmezős beruházásában Martonvásáron épülő űrtechnológiai gyártóközpontja biztosítja, ahol legfeljebb 400 kilogramm össztömegű, alacsony Föld körüli pályán keringő műholdakat gyártanak majd 2026-tól.
A 4iG nemrég mutatta be műholdprogramját, november végén Sárhegyi istván, az űripari leányvállalat vezérigazgatója elmondta, hogy
a cél egy geostacionárius kommunikációs műhold, valamint nyolc földmegfigyelési műholdból álló konstelláció pályára állítása 2032-ig.
A tegnapi floridai találkozón a felek a 4iG csoport műholdprogramja kapcsán érintették a mesterséges intelligencia-fejlesztés, valamint a magyar–amerikai kereskedelmi és technológiai területeken lehetséges együttműködéseket is.
A találkozó kapcsán Jászai Gellért, a cégcsoport elnöke hangsúlyozta, hogy a baráti légkörben folytatott megbeszélés az első fontos lépés a felek közötti együttműködés kiterjesztésében,
amely jótékony hatással lehet az új technológiák meghonosításában, illetve a tengerentúli gazdasági kapcsolatok fejlesztésében.
A SpaceX Elon Musk űrkutatási vállalata, ami azzal a céllal jött létre 2002-ben, hogy forradalmasítsa az űrtechnológiát és elérhetőbbé tegye az űrutazást. A cég legfontosabb tevékenységei közé tartozik az újrahasználható rakéták fejlesztése, műholdak pályára állítása, valamint az emberes űrmissziók lebonyolítása.
(MTI / Portfolio)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Meglepetésszerűen Amerikába látogatott Orbán Viktor, hogy a floridai Mar-a-Lagóban Donald Trumppal, Elon Muskkal és Michael Waltzcal találkozzon. A magyar miniszterelnök hétfőn indult, kedden pedig már Budapesten van programja.
Nyitókép: Carina Johansen / NTB / AFP