Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Érdekes fejlemény.

Nyitókép: Allison ROBBERT / POOL / AFP
Érdekes fejlemény esett meg a nemzetközi politikában: Oleksandr Merezhko, az ukrán parlament külügyi bizottságának elnöke nemrég bejelentette: Donald Trumpot jelölte a Nobel-békedíjra – no nem azért, mert a békéért határozottan kiálló elnök békedíjra jelölése annyira meglepő lenne, hanem mert épp az ukránok tettek így.

Merezhko, aki egyszerre ukrán parlamenti képviselő és jogprofesszor, saját elmondása szerint a professzori státuszát használta fel arra, hogy a volt amerikai elnök nevét beadja a tekintélyes díjra.
Merezhko érvelése szerint Trump „jelentős diplomáciai eredményeket” ért el korábbi elnöki ciklusa alatt.
Elsőként a Közel-Keleten kötött Ábrahám-egyezményeket emelte ki, amelyek a béke és stabilitás erősítését célozták a régióban. A jelölés másik fő érve az volt, hogy Trump „megerősítette Ukrajna katonai képességeit” azzal, hogy elnöksége alatt kezdte meg az amerikai Javelin páncéltörő rakéták szállítását Ukrajnának.
A jelölés legérdekesebb része azonban Trump „tervezett béketerveire” vonatkozik. Merezhko szerint Trump beszédei alapján remélhető, hogy a volt/leendő elnök „igazságos békét” hoz Európába, amely tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását és a nemzetközi jog elveit.