Taylor Swift és Elon Musk helyet kérnek a szavazócédulán!

Szép és egyben kétes értékű hagyománya az amerikai politikának az endorsementek rendszere. Ezek azok a rövid sajtóközlemények, újabban Facebook- és Twitter­posztok, videócskák, melyekben egyes amerikai kép­viselők, szenátorok, kormányzók, volt elnökök és egyéb jelentős közéleti személyiségek nyilvánosan kiállnak az épp versenyben álló jelöltek valamelyike mellett, esetleg röviden meg is indokolják ebbéli döntésüket.

Az amerikai endorsement azonban több egyszerű támogatásnál, és van mindenhol, ahol politika van; a jelöltek aktívan kutatják-számolgatják, hogy mely választói csoportok megszólítása kell a győzelmükhöz, s az ő körükben mely politikusok hitelesek. Ezeket aztán külön megkeresik, agitálják, hogy adjanak endorsementet, s ezek a támogató üzenetek ezáltal a politika számszerűsíthető részévé válnak. A nagy politikaelemző portálok mint a sakkbábukat, úgy sorakoztatják fel az egyes jelöltek mellett az endorsereket, s ámuldoznak, ha valaki megkaparint egy népszerű kormányzót vagy egy volt elnököt, a csak néhány mezítlábas kép­viselőt megszólítókon pedig sajnálkoznak.

Az endorsement is egy az amerikai politika számos lefordíthatatlan intézménye közül, olyan, mint az impeachment, a ranking member, a czar meg a whip – aki elemez, eleinte szerencsétlen fordításokkal próbálkozik (Gulyás Márton például rendszeresen megpróbálja beleművelni a magyar nyelvbe az „endorszál” szót, édes anyanyelvünk azonban egyelőre kitartóan ellenáll ennek, magyar–Marci 1-0), aztán már inkább angolul mondja, sapienti sat.

De már a régi szép endorsementekből sem maradt semmi. Elmúltak azok az idők, amikor egy ismert, népszerű politikus érdemben tudott lendíteni zöldfülű társa kampányszekerén. Az amerikai politika új valóságába újfajta endorsement költözött: a választók számára szinte egyenszürkén hiteltelen politikusok helyett a popkultúra sztárjainak endorsementje az igazi keményvaluta a politikai piacon.

A 2024-es elnökválasztási ciklus pedig akkora popsztárbokszot tartogat, amihez hasonlót sem láttunk még, a legnagyobb súlycsoport szállt be a versenybe. A demokrata párti elnökjelölt, Kamala Harris alelnök mögé a popzene regnáló királynője, Taylor Swift állt be. Hatalmát érzékeltetendő: 283 millió Instagram-, 95 millió Twitter-követője van; első helyezett a Spotify leghallgatottabb énekeseinek listáján 2023-ban, második 2022-ben és 2021-ben; az idei leghallgatottabb albumok és dalok tízes toplistáján is egyedül ő szerepel kétszer. A szeptember eleji Harris–Trump-vitát követően bejelentette: azért fog Harrisre szavazni, mert „azon jogokért és ügyekért küzd, amelyek egy bajnok képviseletére szorulnak”, és mert „biztos kezű, tehetséges vezető”.

De még mielőtt azt gondolnánk, hogy a popkultúra egy az egyben a liberálisoké, s a modern világban a konzervatívoknak esélyük sincs, érdemes belekukkantani a mérleg republikánus serpenyőjébe. Donald Trump exelnök kampányába épp most állt bele teljes gőzzel Elon Musk, a világ leggazdagabb embere, 
94,6 billió forintos (két és fél magyar állami költségvetésnyi) vagyon, illetve 201,1 millió követő szempár birtokosa az X-en, a világ politikai üzenőfüzetén, amelyet úgy mellesleg ő tulajdonol.

A választók mindennapi közösségimédia- és kultúrafogyasztását tekintve tehát nyugodtan tekinthetjük ezt az amerikai választási ciklust Taylor Swift és Elon Musk harcának, annak minden szimbolikájával együtt – a könnyen befogadható, neurokémiailag kikotyvasztott női popzene istencsászára mérkőzik meg az egyetlen emberrel a nyugati világban, aki érdemben tett valamit azért, hogy a Föld hosszabb távon is lakható maradjon. A legnagyobb szórakoztató a demokratákban, a legfőbb cselekvő Trumpban hisz. Talán ez mutatja a legjobban, micsoda sorsdöntő választás is ez.