Breiviknek nem elég jó a börtön, bíróságon követeli, hogy engedjék ki a magánzárkából

2024. január 08. 11:21

Ügyvédje azt állítja, hogy a norvég tömeggyilkos önveszélyes.

2024. január 08. 11:21
null

A börtönbüntetését töltő szélsőjobboldali tömeggyilkos, Anders Breivik szabadulna a magánzárkából – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Ügyvédje szerint a hosszú ideje tartó elzárás sérti emberi jogait, Breiviknek pedig több mint egy évtizede „nincs jelentőségteljes kommunikációja”, ami az ügyvéd szerint „hajlamossá tette az öngyilkosságra” a tömeggyilkost. A jogász elárulta, hogy Breivik jelenleg antidepresszánst szed. 

A norvég bíróság szerint biztonsági okokból kellett Breiviket elszeparálni más foglyoktól, illetve amiatt is, nehogy erőszakos cselekményekre buzdítson másokat. A FAZ hozzáteszi: bár Breivik magánzárkában van, de naponta kapcsolatba lép őrökkel, egy lelkésszel, orvosi személyzettel, és egészen a közelmúltig egy önkéntessel is. Kéthetente egy óra erejéig két másik rabbal is találkozik. 

Breivik 2011-ben előbb Oslo kormányzati negyedében robbantott bombát, ahol a detonáció nyolc embert ölt meg, majd a közeli Utøya szigetére ment, ahol egy baloldali ifjúsági táborban 69 embert lőtt le válogatás nélkül. A Norvégiában kiszabható leghosszabb, 21 éves börtönbüntetést kapta, ami korlátlanul meghosszabbítható, ha úgy látják, hogy továbbra is veszélyt jelent a társadalomra.

Nyitókép: Lise Aaserud / Ntb Scanpix / AFP

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. március 12. 22:50
Miért nem jó börtönőrnek lenni? https://ip107205130.ahcdn.com/key=-v5yZ1HwrE04z1JycghXXg,s=,end=1710283000/state=ZfDKIAFMThcRPQAsPXIT/buffer=823077:341839,252.0/speed=117583/reftag=0346088268/ssd2/1692/8/346111618/a/2024/01/90154210a25a_171499.mp4 https://ip107204983.ahcdn.com/key=N5OGv6i-anWtNVUHECAyIg,s=,end=1710283420/state=ZfDMIAFMThcRPQAsPXIT/buffer=948063:33177,21.2/speed=135438/reftag=0346088268/ssd3/1692/0/346111280/a/2024/01/4c0e07fe49ea_4791.mp4 https://ip271517379.ahcdn.com/key=IVN3DgFOcWIJIrjqk1nt+Q,s=,end=1710283521/state=ZfDMIAFMThcRPQAsPXIT/buffer=1189608:54924,28.0/speed=169944/reftag=0346088268/ssd10/1692/5/346111195/a/2024/01/3aab61fec961_46465.mp4
Akitlosz
2024. március 12. 22:35
Személyisége válogatja, de én nem hiszem, hogy a társas cella jobb lenne, mint a magánzárka. Sokkal rosszabb és veszélyesebb a rabokra nézve. Csicskáztatják, ütik, verik, kirabolják, kúrják egymást. Ehhez képest szanatórium a magánzárka. Az antiszociálisokat persze zavarja, hiszen nem tudnak kit terrorizálni. Az emberek nem akarnak tömegben élni, akinek nem telik jobb életre az él "közösségben". A börtönökben konkrétan életveszélyes gyilkosokkal egy körletben élni. A gyilkosoknak is az.
pragmatika
2024. január 08. 17:54
Jakuzzit, masszőrt, meg panorámás nappalit terasszal nem kért ?
KBA98
2024. január 08. 16:28
Szerintem a halálbüntetés után elégedett lenne a börtönviszonyokkal!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!