Robbanás történt egy zsinagógánál Franciaországban

2024. augusztus 24. 13:30

Az eset miatt megnövelik a zsidó intézmények védelmét az országban.

2024. augusztus 24. 13:30
null

Nyitókép: Pascal GUYOT / AFP

Egy francia rendőr megsérült szombat reggel, amikor La Grande-Motte egyik zsinagógájának a parkolójában felrobbant egy autó – írja a Times of Israel. 

Franciaország ügyvezető belügyminisztere a gyújtogatás gyanúja miatt rendőri erősítést rendelt el a zsidó imahelyek védelmére.

Az üdülővárosban lévő zsinagógának a parkolójában két autó gyulladt ki reggel fél kilenc körül. A robbanást a francia sajtó beszámolója szerint az egyik autóban elhelyezett propángáztartály okozhatta.

Arról nincs információ, hogy hány ember tartózkodott a zsinagógában a robbanáskor. Más sérültekről nem érkezett hír.

Gerald Darmanin belügyminiszter azt mondta, hogy az incidenst „gyújtogatási kísérletként” kezelik, amely „egyértelműen bűncselekmény.”

Franciaországban megugrott az antiszemita incidensek száma a Hamász október 7-i terrortámadása és az arra adott izraeli reakció óta. 

Az idei év első felében 887 antiszemita cselekményt jegyeztek fel Franciaországban, közel háromszor annyit, mint 2023 azonos időszakában.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2024. augusztus 25. 09:20
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek...
alenka
2024. augusztus 24. 18:41
Nem kell sem zsidó és muslim sem!... Habár muslimokkal sosem volt gondom, csakis cionista zsidókkal!
faramuci
2024. augusztus 24. 18:19
KURVA KÉK RATYITÖRPE ÚJ MUNKÁT KAPOTT AZ OLIMPIA UTÁN.......😁😁
llnnhegyi
2024. augusztus 24. 17:36 Szerkesztve
Migránsok terrorja Franciaországban. Küldjék át Brüsszelbe! Ott nem érzékelnek semmit. Talán képesek lesznek Európára figyeln. Nem háborús hadtáp szolgálatra kényszerítenék Európa országait.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!