Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

A republikánus elnökjelölt egy pennsylvaniai rendezvényen azt is elmondta, szerinte sokkal jobban néz ki, mint Kamala Harris.

Nyitókép: Jim WATSON / AFP
„Kamala Harris ismertette úgynevezett gazdasági tervét. Azt mondta, hogy az első naptól kezdve csökkenteni fogja az élelmiszerek és a lakhatás költségeit. De az első nap Kamala számára három és fél évvel ezelőtt volt” – mondta a republikánusok elnökjelöltje egy pennsylvaniai rendezvényen. Donald Trump azt állította, hogy ő hatékonyabban tudná csökkenteni az árakat – bár nem adott konkrét részleteket, csupán annyit mondott, hogy alapvetően növelni kellene az amerikai olajtermelést. Később beszédében kritikát fogalmazott meg riválisa felé, különösen annak külsejét illetően.
„Soha többé ne nevezz egy nőt szépnek, mert az politikai karriered végét jelenti” – hansúlyozta beszédében később Trump, majd hozzátette, „azt mondom, sokkal jobban nézek ki, mint Kamala”.
Majd leszögezte, hogy Biden gyűlöli Harrist.
– olvasható az ABC beszámolójában. Pennsylvania klasszikus csatatér államnak számít az Egyesült Államokban, 2016-ban Trump, 2020-ban pedig Biden aratott győzelmet, s minden egyes alkalommal kicsi volt a különbség.