Veszélyes a végső pusztulástól megmentő szuperhősök dimenziójába helyezni a politikát

Fotó: Kent Nishimura/AFP

„A világsajtót az elmúlt héten uralta a pennsylvaniai merényletkísérlet híre, amelyet Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke és jelenlegi elnökjelöltje ellen követtek el. Trump szerencsére jól van, kisebb sérüléssel megúszta az esztelen tettet, amelynek következtében halottak és sebesültek maradtak kampányrendezvénye helyszínén. A halottak egyike a 20 éves fiatalember, aki megkísérelte lelőni a volt elnököt. A tragikus esemény még inkább ráirányította a figyelmet az USA-ra és arra az ottani kiélezett küzdelemre, amely az elnökjelöltek között zajlik. Arra a versenyre, amely vasárnap újabb fordulatot hozott: az amerikai politikában szokatlan, de nem váratlan módon visszalépett a jelöltségtől a hivatalban lévő elnök, Joe Biden, mivel az elmúlt hónapok rossz teljesítménye miatt elvesztette sokak támogatását. Döntésétől lendületet remélnek a demokraták a gyengén induló kampányukhoz, így a rivalizálás még kiélezettebbé válhat a jelöltek között. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy valóban eljön-e a világvége, ha megválasztják Trumpot – ahogy azt sokszor a főként baloldali sajtó láttatni szeretné –, valamint ugyancsak eljön-e a világvége, ha Trump veszít és nyer a Joe Biden helyére választott másik demokrata jelölt – ahogy azt sokszor láttatni szeretné a főként jobboldali sajtó.

Donald Trump személyisége nem áll közel hozzám. Aki eltöltött már egy-két hétnél hosszabb időt az USA-ban, az tudja, hogy ő egy típust testesít meg: azt a rámenős New York-it, aki mindenkinél mindig mindent jobban tud. Híresnek számítottak kulturálatlan megnyilvánulásai, például egy alkalommal az afrikai és a latin-amerikai államok egy részét »pöcegödör« országoknak nevezte, a koronavírus-járvány idején pedig a veszély lebecsülésével egyetemben fertőtlenítő ivását javasolta a polgároknak. El kell ismernem azonban, hogy elnöki tevékenysége eredményesebb és jobb lett annál, mint amire számítottam. Otthon, a hazájában nyilván komolyabb súllyal esett a latba, hogy fellépett az illegális migráció ellen, tovább építette a falat az amerikai–mexikói határon (egyébként szemben a hazai közvélekedéssel, a fal építése még George W. Bush hivatali idejében kezdődött és Barack Obama elnöksége alatt folytatódott), jelentős adó- és szabálycsökkentést hajtott végre, amivel összefüggésben látványosan emelkedett az átlagkereset és nőtt a gazdasági szabadságindex az országban, valamint konzervatív többséget alakított ki a Legfelsőbb Bíróságon. Kifelé kereskedelmi harcot hirdetett Kína ellen, egy addig elképzelhetetlen, rendkívül jelentős közel-keleti együttműködés és béke alapjait rakta le az Ábrahám megállapodásokkal, nem vett részt új fegyveres konfliktusban és igyekezett a létezőket lezárni, végül drasztikus módon lépett fel a kötelezettségüket nem teljesítő NATO-tagokkal szemben. Felejthetetlenül súlyos hibát követett el viszont akkor, amikor nem volt képes méltósággal elismerni a vereségét és nem tudta megakadályozni, hogy feltüzelt, szélsőséges hívei példátlan módon fegyverrel rontsanak rá az amerikai törvényhozás épületére, a Capitoliumra.

Utódja, a most visszalépett Joe Biden rutinos politikusként, korábbi alelnökként jóval kulturáltabban viselkedett, azonban folyamatosan hanyatló egészségügyi állapota egész négyéves hivatali ideje alatt kételyeket ébresztett döntési képességeivel kapcsolatban (sorozatos viccek tárgyát képezték elszólásai, esetlen mozdulatai, elesései stb. Ennek adta példáját néhány napja is, amikor Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt Putyin elnökként konferálta fel.) Mindig felvetődött vele összefüggésben a kétség, ha ilyen gyakran nem képes egy épkézláb beszédet elmondani, vagy helyes irányba elindulni a pulpitusról, akkor valójában kik is irányítják a világ legjelentősebb hatalmát. Hivatali ideje alatt a már előbb említett medián átlagkereset és a gazdasági szabadságindex visszaesett, és az afganisztáni kivonulás befejezése olyan szégyenteljesre sikeredett, amire a vietnámi háború óta nem akadt példa.”