A Nápoly külvárosában emelkedő, úgynevezett Vele (Vitorlavászon) épületegyüttes egyik lakóházának harmadik emeleti vasszerkezetű függőfolyosója zuhant le, magával sodorva az alsóbb emeletek hasonló függőfolyosóit is.
A tragédia hétfő késő este történt, amikor az épület lakói még ébren voltak, többen a folyosókon tartózkodtak. Egy 29 éves férfi és egy 35 éves nő veszítette életét, tizenhárman vannak kórházban, köztük hét, kettő és nyolc év közötti kisgyerek. Mintegy nyolcszáz lakost evakuálták, egyelőre egy közeli tornacsarnokban helyezték el őket. Az ügyészség vizsgálatot indított az omlás okainak tisztázására. A Vele épületcsoportot 1962 és 1975 között építették, és az akkoriban növekvő létszámú lakosság lakhatása biztosítására szánták.
A Scampia nevű peremkerületben található komplexum azonban a hátrányos helyzetűek, valamint a bűnözés fellegvárává nőtte ki magát.