Teljesen mindegy, hogy a merénylő olyan zavaros figura volt-e, mint aki Fico-ra lőtt, vagy tudatos politikai fanatikus. Mindegy, mert a hangulatot az a médiavilág teremtette meg, amely démonizál mindent és mindenkit, ami/aki nem illeszkedik a világképébe. Most írhatja a CNN, hogy ez támadás a demokrácia ellen. Szerintem az a támadás a demokrácia ellen, hogy »karanténba« zárnak mindenkit, aki fel meri tenni a kérdéseket: vajon működik-e az a politika, amit a »konszenzus« eddig Nyugaton vitt, a migrációtól a demokrácia exportig, a woke agendától a túlzott zöld agendáig.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy semmiben sincs igaza a »progressziónak« – mert elnézést több olvasónktól, de csak így tudom ezt hívni. Hogy egy pozitívat mondjak, a nyugati demokrácia, az EU és NATO kiterjesztése jó volt – de csak a végső orosz vörös vonalig, ami Ukrajna és Georgia, utána már gyilkos hiba. A zöld politika alapjaiban jó, de nem úgy, ahogy mára csinálják, ahogy számos más gondolat is alapvetően jó. De iszonyatosan átestek a ló túloldalára, erre jött egy jobboldali, konzervatív reakció, azt viszont hihetetlen intoleranciával támadják. Gyilkos intoleranciával.
Fico, Trump – ki lesz a következő? Mert a szellemi lincselés már megtörtént, és ezért elsősorban a progresszió a felelős. (Ps. egy kommentbe írtam a magyar helyzetről, mert úgy tűnik ezt nem lehet elkerülni, hogy megbeszéjük, ezért ide is kiteszem. Nyilván nem egyik oldalé az intolerancia. De ezt ki kezdte? Magyarországon tudom ki. Igen, pontosan emlékszem ez az intolerancia, a szellemi hidegháború hogyan kezdődött Magyarországon 1990 után. A progresszió kezdte, emlékszem az egész pályás durva lejáratásra az Antall kormány ellen, a közel-erőszak taxis blokádra – sok mindenre emlékszem. Hogy magyar sérelem, fájdalom nincsen, csak magyar bűn, rosszak és buták vagyunk de majd ők a »tudás és európaiság« megmutatja.