Marián Bocák szerint lehetséges, hogy a hét végéig egy második árhullám is eléri a szlovák fővárost, mivel a folyó németországi és ausztriai vízgyűjtőterületein 20 és 60 milliméter közötti csapadékmennyiséget jósolnak. Bocák megjegyezte, hogy Dévénybe továbbra is mobilgátakat telepítenek, és munkálatokat végeznek Révkomáromban is, ahol elővigyázatosságból második árvízvédelmi készültséget hirdették ki. Hozzátette, hogy
Komáromnál és Párkánynál szerdáról csütörtökre virradóra várható a folyó tetőzése. A két város közti part menti ártéri erdőket és az erdei utakat már elárasztotta a folyó.
Szerdán délelőtt Tomáš Taraba szlovák környezetvédelmi miniszter is még azt mondta, hogy stabil a dunai árvízhelyzet, ráadásul gazdasági haszna is van az árhullámnak. A kedden hozott intézkedések a bősi vízerőmű mind a nyolc turbináját érintették, növelték a vízáteresztést, ezáltal csökkent az árvízveszély, és több elektromos áramot termeltek.
„Ennek komoly anyagi haszna van, számításaink szerint hétfőig eléri a 12 millió eurót” – jegyezte meg a környezetvédelmi miniszter.