Méltatlanul búcsúztatták el Rafael Nadalt? – a spanyol kapitány kibukott
A világklasszis teniszező nem ilyen bánásmódot érdemelt volna.
A lázadók egy napra átvették az irányítást a településen.
Aprószentek napján, azaz december 28-án idén is sor került a hagyományos Els Enfarinats (Belisztezettek) fesztiválra a kelet-spanyolországi Alicante várostól északra fekvő Ibiben, ahol katonaruhába öltözött résztvevők tojással és liszttel dobálva egymást jelképes harcot vívtak a város elfoglalásáért. A városvezetés ellen végrehajtott lisztes puccsnak 200 éves hagyománya van,
a résztvevők azt játsszák el, hogy az élelmiszerek, valamint a petárdák felhasználásával egy napra átveszik az irányítást a város felett.
Egy nappal a csata előtte már felvonulnak egy nyitott kamionon a takarókba bújt harcosok, és a helyi politikusokból és más fontos személyekből gúnyt űző szatirikus verseket szavalnak. Másnap aztán a „lázadók” katonai vagy más bizarr ruhákban, arcukat kifestve támadnak rá a polgármesterre és az őt védő csoportra, akik megkülönböztető jelül papírcsillagokkal díszített fekete kalapot viselnek. A harc során több ezer tojást, több száz kiló lisztet és rengeteg kisebb tűzijátékrakétát használnak fel: 2018-ban például amellett, hogy maguk a résztvevők is hoztak saját „fegyvereket”, az önkormányzat is biztosított számukra 1600 kg lisztet, 3000 tojást, valamint 4800 rakétát és petárdát.
Végül mindig a támadók győzedelmeskednek, és átveszik a hatalmat a kisvárosban.
Fotók: MTI/EPA/EFE/Morell