Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Három rendőr is megsérült.

Helyi idő szerint hétfő délután 4 óra 45 perc körül vonultak ki a Virginia állambeli Észak-Arlington Bluemont városrészébe a rendőrök, miután egy ikerházból lövésekről érkeztek jelentések – írta meg a Newsweek. A hatóságok szerint a meg nem nevezett gyanúsított legkevesebb 30-40 alkalommal lőtt ki otthonából a környékre egy jelzőpisztollyal. Ezzel kapcsolatban egyébként nem érkezett jelentés sérülésről vagy anyagi kárról.
A rendőrség közlése szerint telefonon és megafonnal is megpróbáltak kapcsolatba lépni a gyanúsítottal, aki ahelyett, hogy reagált volna, inkább elbarikádozta magát a lakásban. Mikor a rendőrök később megpróbáltak behatolni, a gyanúsított több lövést is leadott a házban. Az „ostromnak” végül az vetett véget, hogy helyi idő szerint nem sokkal este fél kilenc előtt egy hatalmas robbanásban szinte az egész ikerház megsemmisült.

A robbanásban három rendőr könnyebben megsérült, de egyiküknek sem volt szüksége kórházi ellátásra. A portál hozzáteszi, hogy az egyelőre nem tisztázott, pontosan mi történt a gyanúsítottal, aki a házban volt a robbanás pillanatában.
Nyitókép: képernyőfotó / X