„Most már túl késő a béke” – hátborzongató kijelentést tett egy kárpátaljai magyar katona

„Túlságosan eldurvultak a dolgok” – mondta a munkácsi 128. hegyi rohamdandár tüzére.

Oroszország új célja a létszám folyamatos növelése, szisztematikus kiképzéssel.

Az mk.ru arról ír, hogy Viktor Szobolev, az Állami Duma védelmi bizottságának tagja közölte: komoly átszervezés kezdődött és folyamatban van az orosz fegyveres erőknél. „A fegyveres erők komoly átszervezésen mennek keresztül,
most minden erőfeszítés erre irányul"
– mondta Szobolev az mk.ru szerint.
Az altábornagy hangsúlyozta: Oroszország célja, hogy az év végéig másfél millió főre növelje a fegyveres erők létszámát. Hozzátette, hogy mindehhez, vagyis az orosz katonai műveletekhez a csapatok szisztematikus kiképzésére is szükség van.
Nyitókép: MTI/AP/Dmitrij Loveckij