Mi is az a WTO, ahol Ukrajna nekirontott Magyarországnak és mik lehetnek a következmények?

Ukrajna az ukrán gabona kitiltásának fenntartása miatt perre megy Magyarország, Lengyelország és Szlovákia ellen. Az Európai Bizottság nem hosszabbította meg az importtilalmat lehetővé tevő döntést, de e három ország nem oldja fel a kizárást.

Hétfő folyamán ezért Ukrajna panasszal fordult a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO). „Számunkra alapvető fontossággal bír, hogy bizonyítsuk, az egyes tagországok nem tilthatják be az ukrán termékek behozatalát. Ezért indítottunk eljárásokat a WTO-n keresztül" – idézték Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök-helyettest az egyik kormányzati honlapon.

s így nem lesz szükség arra, hogy bíróságokon hosszas eljárásokban rendezzük kapcsolatainkat” – mondta. „Szolidaritásra van szükségünk velük és a gazdák érdekeinek védelmére” – tette hozzá Szviridenko.

De mi is ez a Kereskedelmi Világszervezet valójában és mik a jogkörei?

A Kereskedelmi Világszervezet (angolul World Trade Organization, röviden WTO) egy multilaterális kereskedelmi szervezet, amelynek célja a nemzetközi kereskedelem liberalizációja a tarifális kereskedelmi akadályok (vámok, exportszubvenciók) és a nem tarifális kereskedelmi akadályok (beviteli engedélyek) fokozatos leépítése illetve megszüntetése révén – vagyis a szervezet a minél akadálytalanabb globális kereskedelem,

A WTO 1995. január 1-jén jött létre az 1947-ben megkötött Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) utódaként. Céljai a GATT-éhoz hasonlóak, de állandó szervezet. A létrehozásáról szóló nemzetközi szerződést 1994. április 16-án, a marokkói Marrakeshben írták alá.

A világ legtöbb országa benne van a szervezetben: jelenleg 164 ország a tagja, utoljára 2016-ban Afganisztán lépett be a WTO-ba. Az Európai Unió is a tagja, az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa révén.

Magyarország is már régi motoros a szerveződésben: már 1966-tól megfigyelő volt a szervezetben, 

A WTO deklarált fő célja a vámok és más kereskedelmi akadályok lebontása és minden diszkriminatív elbánás felszámolása, a szabadkereskedelem ideológiájának jegyében. Alapelvei a kölcsönösség (reciprocitás) elve, valamint az engedmények intézményesítése, vagyis az, hogy egy már elért kereskedelmi könnyítést, akadálymentesítést megőrizzenek, bevetté tegyenek a globális kereskedelemben, és ne induljon el egy ezzel ellentétes folyamat. Összefoglalva: a Kereskedelmi Világszervezet tevékenysége nem más, mint különféle külkereskedelmi engedmények meghatározott szabályok szerint történő és szerződésben biztosított cseréje.

A WTO-n belül zajlott a korábban rendre a hírekben szereplő Dohai-forduló, az a sokéves tárgyalási folyamat, amelynek célja a fejlődő világ számos országának bevonása volt a világkereskedelembe, piacaik megnyitása és a velük folytatott kereskedelem megkönnyítése és akadálymentesítése által.

A Világkereskedelmi Szervezet tevékenysége vitatott: mint Pongrácz Alexnek a Külügyi és Külgazdasági Intézetnél megjelent tanulmányában olvasható:

„A WTO Janus-arcú intézményként fogható fel. A globalizáció, illetve a globális szabad verseny hívei a nemzetállamok között keletkező, kereskedelempolitikai tárgyú viták legharmonikusabb elsimítójának tartják, amely semleges és szakszerű eljárásával, szilárd nemzetközi jogi alapelveken nyugodva menedzseli a nemzetközi kereskedelem liberalizálását. A globalizációkritikus áramlatok szerint viszont a WTO nem más, mint a transznacionális vállalatok érdekeit szem előtt tartó, az állampolgárokat és a demokráciát súlyosan veszélyeztető, a kereskedelmet minden érték fölé helyező és az egész világot árunak tekintő, omnipotens szervezet, 

Mint a tanulmányban is áll: a WTO megjelenése és a megerősített vitarendezési eljárás fokozta a szervezetnek a világkereskedelem felügyeletére, illetve a szuverén államok között potenciálisan keletkező jogviták, konfliktusok kezelésére vonatkozó hatalmát.

A korábbi GATT ajánlásai helyett a WTO már szankcionálni is tud a felmerült vitákat lezáró döntéseivel. A WTO-ban érvényesülő vitarendezési eljárás kialakításánál viszont már azt a szempontot tartották figyelemmel, hogy a viták rendezése a multilaterális kereskedelmi rendszer „kiszámíthatóságának és biztonságának” primus inter pares biztosítéka. A vitarendező testület és a vitarendezési egyetértés (DSU) – amely a szükséges szabályokat és eljárási rendet rögzíti – a tagországok közötti kereskedelmi viták eldöntését és szankcionálását szolgálja – olvasható a tanulmányban.

amelyet 60 napon belül kötelesek lefolytatni egymással. Amennyiben a konzultáció nem vezetne eredményre, felállítják a Vitarendezési Bizottságot, amelynek húsznapos határidő áll rendelkezésére a vitás kérdésekre vonatkozó esettanulmányok beszerzésére. Ezt követi a bizottság vizsgálata, amelynek során az érintett feleket is meghallgatják. A bizottság felállítását követő hat hónapon belül el kell készíteni az ún. végső jelentést, és a bizottság megalakulásától számított kilenc hónapon belül el kell végezni a jelentés „köröztetését”.

Az „alapeljárást” követheti a fellebbezési szak, amennyiben bármely tag élni kíván e jogával. A kijelölt fellebbviteli bizottság 30 napon belül megvizsgálja a fellebbezés okát, majd döntést hoz.

Ezt követően elkezdődik a végrehajtási szak – mutatja be az idézett tanulmány. A vesztes félnek jelentést kell készítenie arról, hogy a döntésben foglaltakat miként hajtja „észszerű határidőn belül” végre. 

Ha a felek nem tudnak konszenzusra jutni, a WTO a legkeményebb szankciót is alkalmazhatja: a DSB felhatalmazást adhat a „megtorlásra”, egészen addig, amíg a határozatban foglaltak végrehajtását meg nem kezdik. A represszió egyébként foganatosítható a vita területét jelentő ágazatban, de történhet más szektorban vagy akár más egyezményt illetően is. 

A belföldi bíróságokhoz hasonlóan – de nagyon is eltérően attól, ami a legtöbb nemzetközi szervezetre jellemző – 

A tagországoknak nincs mérlegelési lehetőségük: el kell fogadniuk a WTO döntésének következményeit.

Nyitóképen: MTI/EPA/Adi Weda