Interjút adott a Financial Times-nak Christo Grozev, a Bellingcat vezető Oroszország-kutatója. A bolgár oknyomozó újságíró elmondása szerint megjósolta a júniusi Prigozsin-féle pucskísérletet: „januárban azt mondtam, hogy Prigozsin hat hónapon belül Putyin ellen fordul – és a történések éppen beleillettek az időkeretembe” – mondja az amerikai lapnak.
Az FT azt írja, Grozev már az előző éjszaka gyanította, hogy a június 23-i puccskísérletre készülnek, mert robbanásszerűen megnőtt a telefonforgalom az orosz magas rangú katonai vezetők között – ez olyan adathalmaz, amelyet a Bellingcat néha fizetés ellenében szerez meg. Arra a kérdésre, hogy Putyin gyengeségének tekinthető, hogy Prigozsin megúszta a puccsot, úgy felelt: „Putyin elment a tévébe, és árulónak nevezte Prigozsint. Mindenki tudja, mit tesznek az árulókkal, és Putyin nem ezt tette. Holtan akarja látni őt. Ezt még nem tudja megtenni.