Megkezdte kínai tárgyalásait Tajvan volt elnöke

2023. március 27. 14:59

Jing-csiu indulása előtt utalt rá, hogy a vizittel a szárazföldi Kína és Tajvan közötti kapcsolatokat jellemző feszültséget szeretné csökkenteni.

2023. március 27. 14:59
null

Hétfőn megkezdte kéthetes tárgyalásait a szárazföldi Kínában Ma Jing-csiu, a jelenleg ellenzékben lévő Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) politikusa, Tajvan volt elnöke.

Mát Sanghajban a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának és a városi pártbizottságnak a képviselői fogadták, majd továbbutazott Nankingba. A látogatás magánjellegű, kíséretében kutatók, egyetemi hallgatók vannak, továbbá családtagjai is vele tartanak.

Ma Jing-csiu indulása előtt utalt rá, hogy a vizittel a szárazföldi

Kína és Tajvan közötti kapcsolatokat jellemző feszültséget szeretné csökkenteni.

A tajvani politikus várhatóan diákokkal fog találkozni, és második világháborús, valamint a Japánnal vívott háború és a kínai császárság végét jelentő 1911-es forradalom történelmi helyszíneire fog látogatni. Érinteni fogja Nanking, Vuhan, Csangsa és Csungking városokat, de a főváros nem szerepel a programban.

Peking üdvözölte a látogatást, amely időben lefedi az április 5-i kínai halottak napját, a sírlesöprés ünnepét, amikor a kínaiak a temetőkben, emlékhelyeken felkeresik elhunyt hozzátartozóikat, őseiket.

„A fiatalok közötti eszmecserék erősítése új életerőt adhat a Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatok békés fejlődéséhez” – mondta korábban a kínai államtanács tajvani ügyekért felelős irodájának szóvivője, aki egyben az út támogatásáról biztosította Mát és delegációját.

(MTI)

***

***

Nyitókép: Mandiner archív

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
390 ft
2023. március 27. 16:44
Végre a tajvaniaknak is megjött az esze.
letsgobrandon
2023. március 27. 16:36
Ez nagy szopacs lesz az USA-nak ... ha Tajvaniak nem döglenek meg értük ...az ázsiaiak nem olyan hülyék mint az ukránok
Szabó Tamás
2023. március 27. 16:24
"..Megkezdte kínai tárgyalásait Tajvan volt elnöke..." Akkor valószínűleg megkezdte kínai tárgyalásait Tajvan leendő elnöke is.
Nasi12
2023. március 27. 15:47
A Kuomintang vitte el az észt meg az aranytartalékot Kínából Taiwanra. De látják ukrajna sorsát, ahogy tönkretették. Nem akarják, hogy Taiwan is oda jusson. Amerika hiába erőlködik. Hosszú távon egybe forrnak majd. Ahogy amerika gyengül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!