Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

Hogyan folytatódhat az ukrajnai háború?

2022. június 21. 12:01

A háború jelen állása alapján megkockáztatható: ezzel a tempóval körülbelül további egy hónap alatt eléri az orosz vezetés Luhanszk és Donyeck elfoglalását – és aztán Ukrajna tengertől való elvágására készülhet. Somkuti Bálint írása a háború egy lehetséges további forgatókönyvéről.

2022. június 21. 12:01
null

Folytatódik biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész szerzőnk, Somkuti Bálint Háború, közelről cikksorozata az ukrajnai háború legfontosabb, legérdekesebb aspektusairól és tanulságairól. 

Nyitókép: a Liveuamap aktuális háborús térképe

***

Hogy hova futnak ki a donbaszi hadműveletek, meddig tart még a háború, nos erről a témáról még nem akartam írni, mert kicsit korainak éreztem. Annyira sok a változó még egy sikeres hadműveletben is, hogy kívülről ember legyen a talpán, aki jóslásokba tud, mer bocsátkozni.

Mivel azonban a magyar sajtóban sorra jelennek meg a háború további menetére vonatkozó fejtegetések, illetve Wagner Péter két olyan komoly cikkre is felhívta a figyelmemet, amelyek szakítanak az eddigi narratívával, eljött az idő, hogy elővegyem az üveggömbömet.

Mint minden jóslat, ez is a jelen helyzetből indul ki, és egy váratlan, előre nem látható esemény teljesen fel is boríthatja. Ahogy a közgazdaságban vizsgálják a komplex, összetett rendszereket, úgy jelen vélemény is ceteris paribus, azaz jelentős változás nélkül érvényes. Ugyanis százas nagyságrendű rakétaüteg (MLRS) átadása vagy egy NATO védelmi garancia alapjaiban forgathatja fel a konfliktust –

na nem mintha a fentiekre nem lett volna eddig is módja a Nyugatnak.

*

Vegyük alapul az általam már többször felidézett, Szovjetunió elleni 1941-es támadásban a Dél hadseregcsoport 900 ezer fős erejét. Azzal az orosz tervezőknek is tisztában kellett lennie, hogy a II. világháború óta eltelt időben megnövekedett lakosságú ország megszállására a felsorakoztatott 150-200 ezer főnyi erő nem elegendő abban az esetben, ha erőik komolyabb ellenállással találkoznak.

A békefenntartás aranyszabálya szerint ugyanis 1000 lakosra 20 katonának kell jutnia egy ilyen esetben. Az 50:1 civil-katona arány el nem érése volt az egyik legfőbb oka annak, hogy sem Irakban, sem Afganisztánban nem volt fenntartható a nyugati jelenlét. Ugyanez a létszámhiány az akadálya annak a sajtóban gyakran ismételt állításnak is, amely szerint „Oroszország a korai kudarcok ellenére továbbra is azt tervezi, hogy elfoglalja a fővárost, Kijevet, és leigázza Ukrajna nagy részét.”

Az I. világháborúban sem foglalták el az antant hatalmak Berlint, és Budapestre is csak – az akkor éppen Vörös Hadsereg néven futó – magyar haderő katonai összeomlása után tudott bevonulni a román hadsereg. Románia pedig 1944-ben úgy támadta hátba korábbi szövetségeseit, hogy még csak Bukarest közelében sem jártak a szovjet egységek.

Tehát egy politikai eredményhez a modern háborúkban nem feltétlenül szükséges a főváros elfoglalása.

Fentiek miatt nem szükséges az ukrán főváros elfoglalása sem egy politikai siker eléréséhez. Egy a Kijevhez hasonló több milliós város katonai meghódítása és polgári ellenállással szembeni megtartása amúgy is annyi gyalogos katonát igényelne, amennyi egyszerűen nem áll az orosz vezetés rendelkezésére jelenleg. A hagyomány úgy tartja, hogy az I. világháború verduni vérszivattyújának poklában született katonai mondás szerint, a tüzérség meghódítja, de csak a gyalogság tudja megtartani a területet. Jelenleg ez folyik Kelet-Ukrajnában, amelyet lassan a nyugati vezetés is felismert, amint azt Milley tábornok nyilatkozata is mutatja.

*

Joggal merül fel a kérdés, miért pont ezek lennének az irányok, hiszen az orosz vezetés következetesen hallgat politikai céljairól. Mindössze néhány, meglehetősen homályos kijelentést tettek arról, mik is ezek a célok. Nos, négy dologra alapozom véleményemet.

Az első: az orosz vezetés nyilatkozataiból

körvonalazható a szándék Ukrajna jelentős meggyöngítésére.

Ehhez a gazdaságot kell megroppantaniuk, márpedig az ukrán gazdaság a nagy tömegű, ömlesztett áruk kivitelén alapszik (például a gabona). Ezeket csak tengeri úton lehet gazdaságosan szállítani, így a kikötők elfoglalása nélkül a fenti cél nem megvalósítható.

Második: az eddigi támadási irányok. Kijev és Harkiv, azaz a két legnagyobb város felé nyilván az esetleges fordulatra számítva törtek előre. Ennél azonban sokkal fontosabb volt a déli összeköttetés megteremtése és a „népköztársaságok” felmentése.

Harmadik: a kifejezetten óvatos eszkaláció. Ez persze a lerombolt lakótelepek tükrében és a nyugati fősodratú médiából érkező narratívának köszönhetően szerecsenmosdatásnak tűnhet, azonban katonai szempontból kifejezetten lassan változtatták meg például a harcérintkezési szabályokat. Mostanra már elképzelhetetlen az, hogy egy házaspár egyszerűen kikergesse az udvarából az oda behatoló orosz katonákat, ugyanis saját történelmünk is bőségesen szolgál példával, milyen az, amikor egy orosz hadsereg durván lép fel. De ugyanez vonatkozik a nagy hatótávolságú fegyverekkel támadott célpontok listájára is. Már az első naptól támadták az ukrán utánpótlási rendszert, azonban a vasutak és a hidak módszeres pusztítására már csak a kelet-ukrajnai offenzíva előkészítéseként került sor. Ide tartozik, hogy politikai szempontból nem éri meg a gazdaságilag kevéssé értékes, ellenben egyértelműen ellenséges hozzáállású nyugat-ukrajnai területek meghódítása,

ahol a történelmi hagyományokkal összhangban azonnal várható lenne egy partizánháború kirobbanása is.

Végül, de nem utolsó sorban egy 2014-ben, Lengyelországban megjelent térképre alapozom jóslatomat, amely Alekszandr Dugin hatását mutatja. Ugyan a vitatott tevékenységű és személyiségű professzor már régóta nem gyakorol közvetlen hatást az orosz vezetésre, azonban gondolkodása úgy tűnik, nagyjából egybeesik Vlagyimir Putyinéval. 

Természetesen az esély, hogy Ukrajnát a történelmi Magyarországhoz hasonlóan felosztanák, és NATO-tagállamoknak is jutnának területek, gyakorlatilag lehetetlen, amint erre Demkó Attila többször is felhívta a figyelmemet. Azonban olyan időket élünk, amikor sorra dőlnek meg a nemzetközi rendszer tabui, és nem lehet kizárni az esélyét annak, hogy a ravasz orosz vezetés így tágítaná tovább a már amúgy is fennálló törésvonalakat a szövetségen belül. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Lengyelországhoz csatolt területek kérdése a régiós hegemóniára törekvő lengyel vezetésnek sem lehet mellékes. A folyamatot egy gyors népszavazással le is lehetne rendezni. Ráadásul egy huszárvágással megoldaná a nyugatos ukrán elitnek tett, az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló ígéretet is.

Persze ez utóbbi feltételezésnek semmilyen tényszerű alapja nincs, pusztán a szándékok, lehetőségek mérlegelésén alapul.     

*

A háború jelen állás alapján megkockáztatom: ezzel a tempóval körülbelül további egy hónap alatt eléri az orosz vezetés a hangoztatott célját, azaz Donyeck és Luhanszk megyék teljes területének elfoglalását.

Az eddigieket figyelembe véve, egy-másfél hónapnyi feltöltés és átszervezés után indulhat a következő fázis, azaz Ogyessza és Dél-Ukrajna elfoglalása, valamint a szárazföldi összeköttetés megteremtése a Transznyisztriai Köztársasággal,

ezzel Ukrajna elvágása a tengertől.

Ez utóbbira már egy jelentősen meggyengült ukrán hadsereggel szemben kerülne sor, bár az orosz szárazföldi erőket a hosszúra nyúlt utánpótlási vonalak lassítanák. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy ez a művelet is körülbelül másfél hónap alatt lezajlik, különösen azért, mert sem a nyílt, lapos terep, sem nagyvárosok nem lassítanák a támadókat. Azaz, mire a nagy őszi esők beköszöntenek, tehát körülbelül október elejére az orosz vezetés elérheti vélelmezett fenti céljait.

Addigra az élelmiszerválság, az infláció és egyéb járulékos hatások nyomán a nyugati világ is jobban fog hajlani arra, hogy a békekötés és a területi veszteségek elismerése irányába hasson az ukrán vezetésre. Különösen úgy, hogy Biden elnökre várnak a novemberi félidős választások, ahol a kedvezőtlen előjelek ellenére sikerként kommunikálhatja a békét. Pláne, ha azzal kampányol, hogy „sikeresen megmentette Ukrajnát az agresszor karmaiból”. A földrajz iránt meglehetősen érzéketlen amerikai közvéleményt az egekbe szökött megélhetési költségek mellett valószínűleg kevéssé fogja érdekelni a „néhány kisebb, népszavazással alátámasztott határkiigazítás”.

Ez utóbbiról mi magyarok tudnánk mesélni.

Persze, ahogy a cikk elején említettem, ezek mind feltételezések. Ugyanakkora esélye van, hogy ez a forgatókönyv valósul meg, mint annak, hogy egy másik. A fenti leírás azon alapszik, hogy nem történik semmi váratlan, mint például egy üzemanyag- és lőszerutánpótlás megszűnése miatt bekövetkező ukrán katonai összeomlás. Ugyanis még a hazája szabadságáért harcoló katonától sem várható el, hogy az ellenállás sikerének esélye nélkül kockáztassa vagy dobja el az életét. 

Márpedig Ukrajna sorsa sajnos abban a pillanatban eldőlt, amikor a sok szóbeli biztatás ellenére írásos garanciákat nem, csak fegyvereket kapott. Az amerikai vezetés nem köntörfalazott, amikor kimondta: Ukrajnában annyira meg akarják gyengíteni Oroszországot, hogy még egyszer ne legyen esélye másra, mondjuk ki nyíltan, NATO tagországokra támadni. Hogy ebbe a küldetésbe Ukrajna belepusztul, az úgy tűnik mellékes. Arra meg csak Robert C. Castel gondolt, hogy az orosz vezetés Ukrajnából egy újabb Csecsenföldet csinálhat néhány éven belül.

Akárhová vezessen is az orosz hadsereg következő útja azután, az élén vér- és bosszúszomjas, elárult és becsapott ukránok fognak haladni.  

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kecmec
2022. június 22. 10:38
Jó írás mértéktartó ,tényszerű ,gratulálok!
Brüsszelidemokrata
2022. június 21. 22:46
Ez a háború csak is addig fog tartani ameddig az orosz maffiának megéri pénzelni a háborút .
Himalája
2022. június 21. 18:47
Egyébként, gazdasági szempontból az ukrán emberek jobban járnának, ha Ukrajna kapitulálna. Mert ha a csonka Ukrajna nyugati érdekövezetben marad, nem marad nekik semmi és ráadásul, rabszolgaként kell majd dolgozniuk, hogy megbírkózzanak az államadóssággal, mely a nyakukon marad. Az újjáépítésből nem ők fognak profitálni, hanem a nyugati cégek és néhany oligarha, ráadásul, amit újraépítenek, az is külfőldi kézen, vagy külföldi irányítás alatt lesz. Amit esetleg majd az ukránok a sajátjának tekinthetnek, az valamilyen éhbér, és egy választási manipulációval hatalomba emelt nyugatorientált bábkormány lesz.
elfújta az ellenszél
2022. június 21. 17:25
Az angolszász globális politika bevált eszköze a proxi háború, és Ukrajna ehhez kapóra jön nekik. Az most a paradoxon, hogy az oroszok jobban kímélik az ukránokat, mint a szövetségeseik Sajnos az EU is csak egy mozgatott szereplő ebben a játszmában. Az EU tagság ígéretével még tovább lehet az ukránokat kitartásra buzdítani. Ha becsületes volna az EU, megmondanák hogy kb. annyi az esélyük a felvételre mint a törököknek, akiket már két évtizede hitegetnek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!