Az I. világháborúban sem foglalták el az antant hatalmak Berlint, és Budapestre is csak – az akkor éppen Vörös Hadsereg néven futó – magyar haderő katonai összeomlása után tudott bevonulni a román hadsereg. Románia pedig 1944-ben úgy támadta hátba korábbi szövetségeseit, hogy még csak Bukarest közelében sem jártak a szovjet egységek.
Tehát egy politikai eredményhez a modern háborúkban nem feltétlenül szükséges a főváros elfoglalása.
Fentiek miatt nem szükséges az ukrán főváros elfoglalása sem egy politikai siker eléréséhez. Egy a Kijevhez hasonló több milliós város katonai meghódítása és polgári ellenállással szembeni megtartása amúgy is annyi gyalogos katonát igényelne, amennyi egyszerűen nem áll az orosz vezetés rendelkezésére jelenleg. A hagyomány úgy tartja, hogy az I. világháború verduni vérszivattyújának poklában született katonai mondás szerint, a tüzérség meghódítja, de csak a gyalogság tudja megtartani a területet. Jelenleg ez folyik Kelet-Ukrajnában, amelyet lassan a nyugati vezetés is felismert, amint azt Milley tábornok nyilatkozata is mutatja.
*
Joggal merül fel a kérdés, miért pont ezek lennének az irányok, hiszen az orosz vezetés következetesen hallgat politikai céljairól. Mindössze néhány, meglehetősen homályos kijelentést tettek arról, mik is ezek a célok. Nos, négy dologra alapozom véleményemet.
Az első: az orosz vezetés nyilatkozataiból
körvonalazható a szándék Ukrajna jelentős meggyöngítésére.
Ehhez a gazdaságot kell megroppantaniuk, márpedig az ukrán gazdaság a nagy tömegű, ömlesztett áruk kivitelén alapszik (például a gabona). Ezeket csak tengeri úton lehet gazdaságosan szállítani, így a kikötők elfoglalása nélkül a fenti cél nem megvalósítható.
Második: az eddigi támadási irányok. Kijev és Harkiv, azaz a két legnagyobb város felé nyilván az esetleges fordulatra számítva törtek előre. Ennél azonban sokkal fontosabb volt a déli összeköttetés megteremtése és a „népköztársaságok” felmentése.
Harmadik: a kifejezetten óvatos eszkaláció. Ez persze a lerombolt lakótelepek tükrében és a nyugati fősodratú médiából érkező narratívának köszönhetően szerecsenmosdatásnak tűnhet, azonban katonai szempontból kifejezetten lassan változtatták meg például a harcérintkezési szabályokat. Mostanra már elképzelhetetlen az, hogy egy házaspár egyszerűen kikergesse az udvarából az oda behatoló orosz katonákat, ugyanis saját történelmünk is bőségesen szolgál példával, milyen az, amikor egy orosz hadsereg durván lép fel. De ugyanez vonatkozik a nagy hatótávolságú fegyverekkel támadott célpontok listájára is. Már az első naptól támadták az ukrán utánpótlási rendszert, azonban a vasutak és a hidak módszeres pusztítására már csak a kelet-ukrajnai offenzíva előkészítéseként került sor. Ide tartozik, hogy politikai szempontból nem éri meg a gazdaságilag kevéssé értékes, ellenben egyértelműen ellenséges hozzáállású nyugat-ukrajnai területek meghódítása,
ahol a történelmi hagyományokkal összhangban azonnal várható lenne egy partizánháború kirobbanása is.