Magas élet a szovjet-orosz egyház csúcsán – ki valójában Kirill pátriárka?

Fél Európa nem érti, mit eszik Magyarország Kirill pátriárkán, amióta a magyar miniszterelnök a múlt heti olajszankciós EU-csúcson valóra váltotta hetekkel ezelőtt megtett ígéretét, hogy az egyházi vezetőket akár vétó árán is megvédi a szankcionálástól, s fél napra megakasztotta a hatodik uniós szankciós csomag elfogadásának folyamatát a Coreperen, az Európai Unióhoz akkreditált nagykövetek fórumán.

A magyar érvelés kettős, de egyszerű: a miniszterelnök egyrészt a magyarországi ortodox közösség kérését teljesítette, amikor nem engedte az EU-ból – ezáltal Magyarországról – kitiltani az orosz ortodoxok legfőbb vezetőjét; másrészt pedig nem engedett megszületni egy olyan precedenst, ami még a régóta lejtőn guruló orosz-európai kapcsolatok kontextusában is példátlan lenne: egy egyházi méltóság szankció alá vételét, ami megnyitná az utat az európai püspökök és akár Ferenc pápa szankcionálása előtt is.

De bármi is legyen az elvi érvelés, az ügy alanya igen színes egyéniség, s

Vlagyimir Mihajlovics Gungyajev – mivelhogy így hívják egyébként Kirill pátriárkát – hetvenhat éve, 1946-ban született Leningrádban, a mai Szentpéterváron, pópa édesapa és némettanár édesanya gyermekeként, és 19 évesen, 1965-ben vették fel a leningrádi szemináriumba. Ott ismerte meg későbbi pártfogóját, Nyikogyim leningrádi metropolitát, akinek kérésére az akadémia két évét végezte el egy év alatt, majd 1970-ben már meg is védte teológiai kandidátusi disszertációját Az egyházi hierarchia létrejötte és fejlődése, és a pravoszláv egyház tanítása annak áldásos jellegéről címmel.

Ugyanabban az évben Nyikogyim, aki nem csak leningrádi metropolita volt, de az orosz ortodox egyház „külügyminisztere”, a moszkvai patriarchátus külső egyházi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője is, személyi titkárként maga mellé vette. Kirill tehát húszéves kora óta inkább egyházdiplomata, mint lelkipásztor – ebben a szerepben pedig a Szovjetunióban igen nehéz lett volna elkerülni a haza egyéb szerveknél való szolgálatát.

Kirillnek nem is sikerült ezt elkerülnie: a KGB volt ügynökeinek külföldi útjairól vezetett hivatalos lista kutatásából elég egyértelműen lehet arra következtetni, hogy

és már ebben a minőségében került ki 1971-ben a svájci Genfbe, az Egyházak Világtanácsához a moszkvai patriarchátus képviselőjeként – 1975-től egyébként az EVT Központi és Végrehajtó Bizottságainak is tagja lett. Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő, a magyar nemzetbiztonság volt főtisztje a Telexen ezzel kapcsolatban azt írja, hogy ezeket a feladatokat a KGB „befolyásoló ügynökeként”, a szovjet államérdeket szolgálva látta el, illeszkedve az ortodox egyház és a szovjet mélyállam közötti összefonódások azon szövetébe, amelybe pátriárkai elődje, a 2008-ban elhunyt II. Alekszij is tartozott.

A külszolgálatról visszatért Gungyajevet 1974-ben, 28 éves korában nevezi ki Nyikogyim a leningrádi szeminárium és akadémia rektorává, ahol többek között a nők egyházzenei képzése és a testnevelés-oktatás bevezetése fűződik a nevéhez. Ez a feladat azonban feltehetően kevéssé lelkesítette, az időközben a nyugat-európai orosz ortodox egyházak pátriárka-exarchájává avanzsált Nyikogyim ugyanis 1976-ban ismét maga mellé vette helyettesként, s ezzel egy időben újabb külpolitikailag érzékeny feladatot kapott: ő lett Viborg – a Finnországtól az 1944-es ún. folytatólagos háborúban elrabolt terület – érseke, és ő felügyelte a finnországi ortodox parókiákat is, így

1984-ben került aztán leghosszabb ideig betöltött pozíciójába, Szmolenszk és Kalinyingrád metropolitája lett 2009-ig, emellett 1989-től Nyikogyim régi tisztét, a külső egyházi kapcsolatokért felelős osztály, azaz a pátriárkai külügyminisztérium vezetését is ellátta 2009-ig, amikor is Moszkva és egész Oroszország pátriárkájává választották.

Emellett egyfajta teleevangélistaként is működik, hiszen 1994 óta folyamatosan műsora van az orosz köztévé egyes csatornáján Szlovo pasztirja (A pásztor szava) címmel.

Életét a már említett és dokumentumokkal bizonyítható KGB-s szerepvállalásán túl is beárnyékolja néhány nem kimondottan malasztteljes ügy, amelyek azonban máig nem nyertek teljes tisztázást. Az első a cigaretta- és alkoholcsempészet vádja: több tekintélyes orosz ellenzéki újság, például a Moszkovszkij komszomolec és a Novaja gazeta szerint Kirill alatt a szmolenszki és kalinyingrádi patriarchátus – de nem feltétlenül személyesen a pátriárka – az 1990-es években Oroszország egészével együtt a zavarosban halászott, és dohánytermékek, illetve misebor behozatala során visszaélt az orosz vámszabályok szerint vámmentesen importálható mennyiségekkel. Bár magára nézve ezeket a vádakat mindig visszautasította, az újságok többszöri kérdésére sem volt hajlandó tisztázni,

A nemrég budapesti és magyarországi metropolitának kinevezett Hilarion volokolamszki metropolita, Kirill utódja az ortodoxia külügyminiszteri székében, 2009-ben úgy nyilatkozott: maga sem értette Kirill viselkedését ebben az ügyben, de a pátriárka neki mindig azt magyarázta, hogy nem akar elárulni senkit az egyházból, és gyengíteni ezáltal az ortodoxiát – persze ez egy egyházi diplomata nyilatkozata, amely nem feltétlenül fedi a valóságot. Alekszandr Pocsinok, az adóhivatal korábbi vezetője mindenesetre azt állította, hogy a széles kört érintő dohánybotrány vizsgálata során Kirill pátriárka érintettségére utaló dokumentummal nem találkozott – a cigarettacsempészet vádja tehát Kirill ellen viszonylag gyengének tűnik.

Ennél valamivel megfoghatóbbak a vagyonát érintő vádak, bár az európai sajtóban terjedő négymilliárd dolláros és húsz ingatlant tartalmazó vagyonra semmi meggyőző bizonyíték nincs. A vagyon összegére vonatkozóan a Zsurnal Moszkovszkoj patriarhii, a patriarchátus saját újságának volt főszerkesztője, Szergej Csapnyin dobott be egy egymilliárd dolláros becslést tavalyelőtt, amivel Kirill elméletileg a világ leggazdagabb ortodox főpapja, de ezt a számot nem támasztotta alá semmivel. Ami konkrétan rábizonyítható, az egyrészt

még kínosabbá téve ezzel az affért.

Másrészt pedig egy zavaros származású ingatlan az 1930-as években a szovjet elit számára épült Dom na naberezsnoj lakókomplexumban a Moszkva folyó partján, a Tretyakov-galériának is otthont adó gazdag Jakimanka kerületben. Erre az ingatlanra az úgynevezett „por-ügy” kapcsán derült fény, amikor 2010-ben egy szomszédos lakás felújítása nyomán károk keletkeztek úgy a lakásban, mint a benne található ingóságokban, s Kirill egy évekig tartó perben követelt kártérítést a szomszédtól. A pátriárka szerint a lakást 1994-ben utalta ki számára Borisz Jelcin akkori elnök utasítására Vlagyimir Reszin moszkvai polgármester-helyettes, hogy a külső egyházi kapcsolatokért felelős osztály vezetője moszkvai tartózkodásaikor ne legyen hontalan – aztán később a lakásba már két hölgy unokatestvére költözött.

Az ügyön akkor hónapokig rugózott az orosz sajtó: óriási botrányt keltett, hogy a pátriárkának, akinek az ortodox egyház gondoskodik a lakhatásáról, saját lakása is van – de arról, hogy még több is lenne, nem kerültek nyilvánosságra információk.

Még ennél is zavarosabb a helyzet a papi életmóddal igen nehezen összeegyeztethető jacht körül, amellyel Kirillt rendszeresen hírbe hozzák – bizonyítani azonban csak azt az önmagában is megdöbbentő tényt lehet, hogy a híres valaami monostornak valóban van a birtokában egy napi félmillió rubelért (több mint hárommillió forint) bérelhető jacht,

Mindezek persze önmagukban még nem feltétlenül érdekelték volna az Európai Uniót – a legsúlyosabb vád Kirill ellen ugyanis az, hogy Vlagyimir Putyin propagandagépezetének legélesebb késeként támogatja az Ukrajna elleni orosz agressziót. Buda Péter ezzel kapcsolatban igen erősen fogalmaz, „nukleáris ortodoxiáról” beszél, melynek lényege, hogy „Oroszország ortodox jellegének megőrzéséhez erős nukleáris hatalomnak, míg ahhoz, hogy megőrizhesse nukleáris státuszát, ortodoxnak kell lennie”. Kirill tehát szerinte az ortodox egyház tekintélyét kihasználva megteremti a nukleáris és egyéb fegyverkezés társadalmi legitimációját, ezzel gyakorlatilag orosz katonai cél szolgálatába állítva az ortodox kereszténységet.

A háború konkrét támogatásának vádja azonban Kirillel szemben egyértelműen nem áll meg –

és nem ítéli el miatta sem Putyint, sem Oroszországot. Él azokkal a sztereotípiákkal, amelyek segítségével az orosz kommunikációs gépezet különböző elemei alátámasztják Ukrajna ellen viselt háborújukat, de kínosan ügyel arra, hogy azokra a következtetésekre, amelyekre az orosz Kreml-párti sajtó vérmesebb része vagy a hivatalos politika eljut, véletlenül se jusson el.

Két legerősebb kijelentése minden bizonnyal az volt, amikor májusban kifejtette, hogy „mi senkivel nem akartunk harcolni, Oroszország soha senkit nem támadott meg, sőt meglepő, hogy egy nagy és hatalmas ország senkire nem támadott rá, csak megvédte a határait”, illetve az a március 6-i szentbeszéd a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban, amikor úgy fogalmazott, „a sokakhoz eljutott követelés a melegfelvonulások rendezésére e hatalmas világhoz való hűség tesztje”, illetve „mi olyan harcba léptünk, amely nem fizikai, hanem metafizikai jelentőséggel bír”. Nagyböjtben azonban úgy fogalmazott, „szívem vérben ázik, amikor arra gondolok, ami Ukrajnában történik. Bánat és sérelem születik, de fontos, hogy ez a bánat és ez a sérelem ne gyengítse belső lelkierőnket. Ha ez így lesz, akkor megmarad orosz földünk a Régmúlt idők elbeszélése (az orosz történelem legfontosabb forrása a 12. századból, Nesztor-krónika néven is ismert – a szerk.) szerint, melybe úgy Oroszország, mint Ukrajna és Belarusz is beletartozik”.

Bár Kirill háborúval kapcsolatos álláspontja

már ez is jelentős töréseket okozott az orosz ortodox egyház, illetve az ukrán ortodoxia Moszkvához lojális része (a moszkvai patriarchátus ukrán ortodox egyháza) között – nem is beszélve a kijevi patriarchátus ukrán ortodox egyházáról, amelyet eleve a Moszkvával való szakítás szimbólumaként alakított meg demonstratíve egymás mellett állva Petro Porosenko akkori ukrán elnök és Epifanyij pátriárka.

Onufrij metropolita, a Moszkvához tartozó ukrán egyház feje a háború kitörésének napján úgy fogalmazott, „sérelem esett. Nagy sajnálatunkra Oroszország katonai cselekményekbe kezdett Ukrajna ellen (…) Önöket mindenek előtt arra hívom, hogy Ukrajnáért, hadseregünkért, népünkért még erősebben végezzék a bűnbánó imát, kérem a kölcsönös sérelmek elfelejtését, és a szeretetben való egyesülést Istennel és Hazánkkal”.

hasonlóan a grúz és a konstantinápolyi pátriárkákhoz. Az ukrajnai pravoszláv egyház emellett a Szentliturgia imáiban már nem említi meg Kirill pátriárkát, és elhatárolódott álláspontjától a vilniusi és litván eparchia metropolitája, Innokentyij, valamint a nyugat-európai orosz ortodox egyházak vezetője, II. Jean pátriárka is.

Az orosz ortodox egyház viszont maga is tanúsít valamiféle ellenállást a háborúval szemben – a háborút ellenző nyílt levelet például 293 pap, köztük magasabb papi rendek tagjai írták alá. A levélben többek között azt írják, „mi, az orosz pravoszláv egyház papjai és diakónusai, mind a magunk nevében a megbékélésre és a haladéktalan tűzszünetre vonatkozó felszólítással fordulunk mindenkihez, akitől az ukrajnai testvérgyilkos háború befejezése függ”, valamint „tiszteljük az ember Istentől adatott szabadságát, és úgy gondoljuk, hogy Ukrajna népének magának kell meghoznia döntését, nem gépfegyverek célkeresztjében, és Nyugatról vagy Keletről érkező nyomás nélkül.”

A – végső soron mégiscsak az evangéliumi tanítást hirdető – orosz ortodox egyház, illetve a hozzá tartozó nemzetközi hálózat összetartása, mindeközben viszont a jellemzően erősen nacionalista ortodox hívek és a politika nyomásának kiállása az elkövetkezendő hónapokban önmagában is óriási kihívás lesz Kirill pátriárka számára, aki a háborút eddig sem elítélni, sem támogatni nem kezdte nyíltan,

Az egyházközi kapcsolatoknak viszont egyértelműen segíteniük kell e vészterhes napokban a háború kitörésével egyértelműen kudarcot vallott világi diplomáciát – ezt pedig a kölcsönös főpapszankciók szelencéjének kinyitásával valószínűleg nem segítette volna elő az Európai Unió.

Nyitófotó: Mikhail Metzel / POOL / Sputnik via AFP