Térjünk rá az egyéni felelősség kérdésére, amely mind az agresszióért, mind pedig úgynevezett „jus in bello”-t sértő cselekményekért fennállhat. Sajnos egyre több híradás érkezik a humanitárius jog megsértéséről. Milyen esélyei vannak a nemzeti vagy nemzetközi bűnügyi vizsgálatnak?
A Nemzetközi Büntetőbíróság hatáskörébe tartozik az Ukrajna területén elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények. Ezt az ukrajnai deklarációk teszik lehetővé. Ennek megfelelően a Nemzetközi Büntetőbíróság már vizsgálatot rendelt el az Ukrajnában elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt, és ez akár elfogatóparancsok kiadását is eredményezheti.
A Nemzetközi Büntetőbíróság ugyanakkor nem rendelkezik joghatósággal az agresszió bűntette tekintetében...
Valóban. Az Egyesült Államok ragaszkodása miatt a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósági rendszerében 2010-ben egy kivételt teremtettek azon állam állampolgárai által vagy azon állam területén elkövetett agressziós cselekmények tekintetében, amelyek nem részes államai a Római Statútumnak. Ez a kivétel érvényes például Oroszország és Fehéroroszország eseteiben. Ennek hiányában a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatot indíthatott volna az Ukrajnában elkövetett agresszió ügyében.
Hogy látja ebben a kontextusban a nemzeti bíróságok szerepét?
Ezek a fórumok is szerepet játszhatnak a felelősségre vonásban, minthogy számos ország nemzeti joga tilalmazza a háborús bűntetteket és az agresszió bűncselekményét is, néhány ország pedig egyetemes joghatósággal rendelkezik. Az agresszió azonban (legalábbis a Római Statútum meghatározása szerint) „parancsnoki bűntettnek” minősül, így a magas szintű politikai vagy katonai vezetőkre vonatkozik. Az ilyen egyének azonban olyan mentességeket élvezhetnek, amelyek a nemzeti bíróságok előtti eljárásokban érvényesülnek.
És ennek fényében hogyan látja a felelősségre vonás lehetőségét az agresszió bűntettével kapcsolatban?
A jelen esetben az ENSZ Közgyűlése megállapította, hogy Oroszország ukrajnai inváziója kimeríti az agresszió bűntettét. Ezért minden politikai vagy katonai vezető, aki megtervezte, előkészítette, kezdeményezte vagy végrehajtotta az inváziót, agressziót követ el vagy követett el. A nehézséget a felelősségre vonás helyszíne, fóruma jelenti.
Ha Oroszország vétója nem bénítaná meg az ENSZ Biztonsági Tanácsát, akkor egyszerűen a Nemzetközi Büntetőbíróság elé utalhatná az ukrajnai helyzetet.
Ez lehetővé tenné az ügyész számára, hogy az agresszió bűncselekményére is kiterjessze a nyomozást, és emiatt is vádat emelhessen a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt.
Figyelembe véve az ENSZ Biztonsági Tanács általi döntés valószínűtlenségét, több olyan javaslat is napvilágot látott, amely az Ukrajna területén elkövetett agresszió miatt ad hoc bíróság felállítását célozza. Miként vélekedik Ön erről?
A vétó miatt nyilvánvalóan nem hozható létre olyan bíróság az ENSZ Biztonsági Tanácsán keresztül, mint amilyen a volt Jugoszlávia vagy Ruanda területén elkövetett bűntettek miatt felállított törvényszékek voltak. Az ad hoc törvényszék létrehozásának legjobb módja az lenne, ha a Közgyűlés javaslatára az ENSZ és Ukrajna megegyezne egy ilyen törvényszék létrehozásában a Sierra Leone-i Különleges Törvényszék vagy a Kambodzsai Bíróságok Különleges Kamarák mintájára. Van egy másik javaslat is, amelyet az Egyesült Királyság terjesztett elő az 1945-ös nürnbergi precedens alapján a joghatóságok egyesítésére.
Van ennek bármiféle realitása?
Egy ilyen nürnbergi mintájú bíróság optikája meglehetősen gyenge, mivel azt éppen egy olyan ország állampolgárai javasolják, amely korábban azon munkálkodott, hogyan szűkítse a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát az agresszió bűntette terén, illetve korábban az Egyesült Államokkal karöltve meglehetősen gyenge jogi érvek alapján folyamodott erőszakhoz Irakban. Ezen túlmenően az állami joghatóságok egyesítése önmagában még nem nyújt megoldást a mentességi problémákra.
Miben látja Ön a megoldást?
A fentiekkel szemben az ENSZ Közgyűlés javaslatára
az ENSZ és Ukrajna megállapodása alapján felálló vegyes (hibrid) bíróság egyfelől nagyobb legitimációval rendelkezne,
másfelől a korábbi precedensek alapján megkerülné az immunitás problémáját.
Hosszú távon azonban nem az ad hoc törvényszékek jelentik a megoldást. A Nemzetközi Büntetőbíróság részes államainak rendezniük kell az agresszió bűncselekményének joghatósági rendszerét a Római Statútumban, és teljesen vagy legalábbis jobban összhangba kell hozniuk a büntetőbíróság másik három bűncselekménycsoport tekintetében fennálló joghatóságával. Csak ebben az esetben remélhető olyan elrettentő erő, amelynél fogva a potenciális elkövetők kétszer is meggondolják az ENSZ Alapokmányt nyíltan sértő cselekmények elkövetését.
Kép: A bécsi kongresszus 1815-ben. Bianchetti Stefano / Leemage via AFP