Észtország és Litvánia is azt állítja, hogy orosz harci repülőgépek megsértették a légterüket

2021. június 16. 20:18

Úgy tudni, idén már negyedszer sértették meg orosz repülőgépek az észt légteret.

2021. június 16. 20:18

Észtország és Litvánia is orosz harci repülőgépek légtérsértéséről számolt be szerdán. Az észt hadsereg közölte, hogy az orosz légierő két Szu-35S típusú nehéz vadászbombázó repülőgépe sértette meg a balti állam légterét. Az eset miatt bekérették a tallinni orosz nagykövetség ügyvivőjét, és jegyzékben tiltakoztak a történtek ellen. Úgy tudni, idén már negyedszer sértették meg orosz repülőgépek az észt légteret.

Az észt közlések szerint a két vadászgép nem kapcsolta be az elektronikus azonosító rendszerét és nem továbbította repülési tervét sem.

Az orosz pilóták nem vették fel a kapcsolatot a repülésirányítással sem a kevesebb mint egy percig tartó légtérsértés során.

Litvánia a nap folyamán szintén beszámolt arról, hogy két orosz repülőgép hatolt be jogosulatlanul a légterébe. A vilniusi külügyminisztérium is bekérette az ottani orosz nagykövetség egyik diplomatáját szintén jegyzékben tiltakozva nála a történtek miatt.

Arvydas Anusauskas litván védelmi miniszter szerint a légtérsértések kapcsolatban állhatnak az évente megrendezett, BALTOPS fedőnevű NATO hadgyakorlattal, amely jelenleg a Balti-tengeren tart még péntekig – közölte a BNS helyi hírügynökség.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2021. június 17. 09:24
ne picsogjatok, ha akarnak valamit nem fel percre jonnek. amugyis szovjet legter.
Blanco7
2021. június 17. 06:47
Kicsi mindkét ország és a repcsiknek hosszú a fékútja.
mo ching
2021. június 17. 00:02
Nemrég még a svédek voltak a fő hangadók az oroszok elleni uszításban, tengeralattjárókat láttak mindenhol. Aztán kiderült, hogy nem volt igazuk. Most elirigyelték a balti diplomaták az ezért járó baksist, hogy visítoznak, ahogy a torkukon kifér?
Korrupt Kornél
2021. június 16. 23:20
De jó! Ezek az oroszok csak provokálni tudnak! Bezzeg az amik röpködnek az egész világban minden megsértés nélkül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!