Markolójával próbálta kiszabadítani az Ever Givent, még mindig nem fizették ki

2021. április 13. 15:33

Pedig a kezelő öt napon át dolgozott napi 21 órában, gyakorlatilag alvás nélkül.

2021. április 13. 15:33
null

Napokig tematizálta a közvéleményt az Ever Given esete, amely beragadt a Szuezi-csatornában, ezzel gyakorlatilag dugót okozva, és elzárva a világ egyik legforgalmasabb hajóútvonalát.

Az óriás szállítóhajót több módon is próbálták kiszabadítani, az egyik legemlékezetesebb pillanat talán a nyitóképünkön is látható jelenet, amikor egy markolóval próbálják meg mozdulásra bírni az Ever Givent.

A markoló kezelője, a 28 éves Abdulah Abdulgavad a Business Insidernek beszélt a nem mindennapi vállalkozásról. Az Ever Given elakadása után azonnal, még március 23-án riasztották a főnökei azzal, hogy szükség van a munkájára. A feladata az volt, hogy földnyelvet építsen, amin át meg lehet közelíteni az elakadt hajót.

– mondta.

Abdulah öt napon át dolgozott napi 21 órában, gyakorlatilag alvás nélkül. Az Ever Givent végül március 29-én szabadították ki, addigra Abdulgavad és kollégái már „félholtak” voltak a fáradtságtól. Mint fogalmazott, a kimerültség ellenére óriási volt a sikerélménye, amikor a hajó kiszabadult, viszont hiába dolgozott túlórában, szinte pihenés nélkül, nem fizettek neki, és még csak meg sem köszönték neki erőfeszítéseit. Abdulgavad támogatására ezért adománygyűjtés indult.

Nyitókép: Szuezi-csatorna sajtóügynökség / Sputnik / AFP

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubszi
2021. április 14. 10:49
Csak nem Botka cége nem fizet?
masikhozzaszolo
2021. április 13. 17:56
Looyd biztosító. Majd ha az fizet a havariáért az örökzöldnek, ami ugye biztosítva van, majd akkor. De nem biztos hogy marad.
Senki Alfonz
2021. április 13. 17:46
Vagy magyar cégnél dolgozva Németországban!!!! Mert kint a vállalkozó eljárása a következő: amit fizet a német, abból levonom a hasznomat, a költségeimet, a többit - ha marad - szétosztom az embereim között. A magyar államtól ez ilyen megoldások ellen nem kap segítséget a kint dolgozó munkás, mert hazaáruló, hiszen külföldön dolgozik!!
Akitlosz
2021. április 13. 17:00
"hiába dolgozott túlórában, szinte pihenés nélkül, nem fizettek neki," Akkor otthonosan érezné magát Magyarországon dolgozva is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!