Ivan Krastev: A Trump-jelenség a koronavírus működéséhez hasonló

A Centre for Liberal Strategies elnökeként is tevékenykedő Krastev a jelenleg is számos fordulattal kecsegtető amerikai elnökválasztás tükrében osztotta meg gondolatait a várható geopolitikai tendenciák kapcsán.

A koronavírusra hasonlít Donald Trump politikája

Kétségkívül Krastev provokatívabb állításai közé tartozik, hogy Trump politikája megfelel annak, amit jelenleg a koronavírus globális hatásairól tudunk – vagyis

Ebből következően pedig Trump elnöksége bebizonyította azt, hogy hamis illúzióba kergeti magát, aki azt hiszi, hogy a világ lehet még ugyanolyan, mint amikor akkor volt, amikor Amerikát a világ az egyetlen szuperhatalomként ismerte el.

Mindeközben Trump számos ideát is elpusztított: első a sorban ezek közül az amerikai excepcionalizmusba – magyarán az amerikai ember, életérzés kivételességébe – vetett hit. De ugyanígy említhető az is, hogy a jelenleg az elnökválasztásban vesztére álló politikus eredményesen építette le azt a koncepciót is, miszerint az Amerikai Egyesült Államok egész világra szóló küldetéstudattal rendelkezik.

Trump jó érzékkel tapintott rá a társadalom igényeire

Krastev állítása szerint noha hiba túlbecsülni Donald Trumpot, azt kétségtelenül el lehet ismerni, hogy Trump jó érzékkel tapintott rá az amerikai társadalom igényeire. Egészen pontosan arra, hogy az amerikaiak az utóbbi időre belefásultak a folyamatos háborúskodásba, így

Trump elszigetelődési politikája viszonylag széles támogatottsággal rendelkezik mind a demokrata, mind pedig a republikánus szavazók körében.

Ami magát a Trump-hagyatékot mindenképpen múlhatatlanná teszi, az a már említett kivételességtudat leépítése. A Trump-éra végére kiérlelődő Black Lives Matter-mozgalom, és az ahhoz hasonló tendenciák mind az amerikai álmot kérik számon a vezetésen – vagyis Krastev szerint sokan érzik úgy, hogy

Amerika hamis ígéretekkel állt a világ színe elé, s most ennek az árát fizeti. 

Nem igazán beszélhetünk második hidegháborúról

Krastev szerint hiba azt gondolni, hogy a jelenleg Kína és a Nyugat között zajló folyamatok egy újabb hidegháborút vetítenének előre. A Hidegháború annak idején ugyanis két eltérő ideológia, két párhuzamos világértelmezés harca volt. Ma azonban merőben más logika mentén különülnek el a pólusok.

Ennek megfelelően Krastev szerint nem is igazán lehet hidegháborúról beszélni, hiszen a gazdaságról alkotott kép az nagyjából Kína és a Nyugat tekintetében is ugyanaz, s a megvalósítás tekintetében mutatkoznak csak eltérések. Ideológiai eltérések Kína és a Nyugat között kétségkívül vannak, de

a mai versengésben az ideológiák jelentőségét messze felülmúlja a technológia feletti uralom;

végtére is Kínában jelenleg a technológia adja a társadalmi szerződés alapvetését.

Éppen ezért Krastev úgy véli, hogy mindaddig, amíg a két pólusnak van egymás számára mondanivalója a világgazdaság működtetéséről, addig egy hidegháborúra közvetlenül okot adó tényezők sem állnak fent.

Kína „munkamódszere” eltér az egykori Szovjetunióétól

Ahogy arra Krastev rámutat, Kína az egykori szovjetektől eltérően nem leigázni akarja a Kínán kívüli világot, pontosabban gazdaság- és társadalomszervezési modelljét nem akarja exportálni más országokba. Sokkal inkább arra törekszik, hogy gazdasági kölcsönhatásokon keresztül domináljon Nyugat-szerte is.

Éppen ezért – jegyzi meg cinikusan Krastev – ha mégis létezik egyáltalán második hidegháború, akkor abban

a pólusok a szerint rendeződnek, hogy mely ország honnan kapja az 5G-jelet.

Amerika hatalomra, az Európai Unió pedig tapasztalatokra épül

Arra az újságírói kérdésre, hogy Krastev hogyan ítéli meg az Európai Unió szerepét Kína és Amerika játszmájában, a politológus Joschka Fischer egykori német külügyminisztert idézi: „Amerika hatalmi tényező, míg az Európai Unió tapasztalatokra épül”. Viszont – mutat rá Krastev – a tényleges hatalom hiánya szorongással töltheti el ezeket a tapasztalatokat.

Krastev ennek kapcsán tisztázni igyekszik, hogy Trump alatt Amerika visszavonult a geopolitikai játszmáktól,

az így keletkezett vákuum pedig különösen a koronavírus idején mutatta meg azt, hogy az Európai Unió valójában mennyire van egyedül a világban.

Ez a felismerés pedig Törökország és Oroszország hatalomfelfogása tükrében bír jelentőséggel; az Európai Uniónak ugyanis előbb-utóbb kezdeményező szerepet kell felvennie azon problémakörök tekintetében, amelyek török és orosz érdekeltséggel rendelkeznek – máskülönben mindig az események rabja marad. 

Az Európai Uniót a külső fenyegetésektől való félelem tartja össze

Krastev szerint ugyanakkor az EU-t nemcsak a tapasztalatok – s egyáltalán nem az értékek – hanem a közös végzet tartja össze. Magyarán a félelem a külső fenyegetésekkel szemben. 

Krastev mindemellett kitér az Unió belső megosztottságára is, amely több szempontrendszer mentén valósul meg: a szokásos Kelet-Nyugat közötti különbségtétel mellett főként Kelet-Európában érezhető egyfajta megosztottság a konzervatív vidéki és a liberális városi lakosság között. S noha ezek mind mély szakadékokra utalnak,

Krastev szerint a liberálisok – Magyarországot leszámítva – rövidesen átveszik a hatalmat a keleti régióban.

Ilyen értelmezésben pedig a bolgár politológus sikertelennek tartja a magyar miniszterelnök törekvéseit arra vonatkozóan, hogy illeberális hullámokat gerjesszen Európa-szerte.

Angela Merkel politikája túléli a kancellár leköszönését is

Krastev szerint Angela Merkel helyesen ismerte fel azt, hogy Európában csakis úgy érvényesítheti hatékonyan Németország hatalmi érdekeit, ha középen marad. Ennek tudható be a német kancellár kompromisszumkereső tárgyalópozíciója az uniós költségvetés és a helyreállítási alap kapcsán, mint ahogy sikeresen ültette le egy asztalhoz a „fukar” északi államokat és az ezek opponenseinek számító délieket.

Ezek Krastev szerint olyan vívmányok, amelyeket Merkel utódja sem lesz képes figyelmen kívül hagyni.

Így tehát megalapozottnak látja azt az állítást, miszerint „a Merkelizmus Angela Merkel nélkül is érvényesülhet majd”.

Vigyázó szemeinket Törökországra és Oroszországra vessük

Krastev az interjút Törökország és Oroszország kérdésével zárja. Szerinte az Európai Unió politikai kilátásait alapvetően határozza meg ez a két középhatalomnak számító állam, amelyet némileg bonyolít az is, hogy az oroszok és a törökök útjai sokszor keresztezik egymást.

Ami Oroszországot illeti, véleménye szerint Putyin külpolitikája még mindig a posztszovjet befolyásszerzés jellemzi, s szerinte a fehéroroszországi eseményeket is ennek tükrében kell értelmezni. 

Krastev szerint

az oroszok legfőbb érdeke most az, hogyha Lukasenkót le is váltják, az őt követő ellenzéki lehetőség szerint egy olyan politikus legyen, akit a befolyásuk alatt képesek tartani.

Ennél sokkal nehezebb Ukrajna kérdését megítélni, ahol szerinte jelenleg politikai patthelyzet állt elő. Az oroszok külpolitikáját bonyolítja Dél-Kaukázusban kirobbant azeri-örmény konfliktus is, amelyhez hozzáadódik az is, hogy ebben közvetetten Törökország is érdekelt.

A fenti konfliktushelyzetekről Krastev állítása összességében az, hogy ezek inkább károsak, mint előnyösek Vlagyimir Putyin számára. 

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.