Bojkottal kell szembenéznie a Disney-nek a Mulan miatt

2020. szeptember 14. 11:58

Köszönetet mondtak Hszincsiang régiónak, amelynek kormányát azzal vádolják, hogy tömegesen internálja az etnikai kisebbséghez tartozókat.

2020. szeptember 14. 11:58
null

A Disney Mulan című játékfilmje újabb bojkottal néz szembe, mert a stúdió a film elkésztésében vállalt szerepéért egyebek mellett Hszincsiangnak is köszönetet mondott, annak a kínai régiónak, amelynek hatóságait az etnikai kisebbségek elnyomásával vádolják.

A korábbi animációs filmből élőszereplőkkel újraforgatott kalandfilm főhőse, Mulan, egy kínai lány, aki a családja becsületének védelmében apja helyébe lépve, férfinak öltözve vesz részt a háborúban. A filmet márciusban mutatták volna be, ám a koronavírus-világjárvány miatt ezt többször is el kellett halasztani. A Disney végül augusztus elején úgy döntött, saját streamingszolgáltatóján, a Disney Pluson teszi emelt áron hozzáférhetővé a filmet az Egyesült Államokban és néhány más országban szeptember elejétől.

A nézők észrevették, hogy a produkció nyolc kínai kormányzati szervnek, köztük Hszincsiang régiónak is köszönetét fejezte ki, amelynek kormányát azzal vádolják, hogy tömegesen internálja az etnikai kisebbséghez tartozókat. A film forgatása számos helyszínen, köztük Hszincsiang több vidékén zajlott a médiajelentések szerint. A stúdió többek között a turpani közbiztonsági hivatalnak is köszönetet mondott a film végén megjelenő feliraton. A Hszincsiang keleti részén fekvő városban a dokumentumok szerint számos internáló tábor működik.

A Mulan elleni, közösségi médián, köztük a Twitteren terjedő bojkottfelhívást megelőzte egy tavalyi bojkottkezdeményezés, amelyet az váltott ki, hogy a film főszereplője, Liu Jifei egy nyilatkozatában támogatta a hongkongi rendőrséget, amely fellépett a demokráciáért tüntetők ellen.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rollotomasi
2020. szeptember 14. 14:30
Tetszik, amikor a píszí DIZNI házhoz megy a jórészt saját maga által gerjesztett lófaszért.
mokány
2020. szeptember 14. 13:13
Gyöngébb agyúak kedvéért: Peking irányítja Kína politikáját nem a helyi tartomány.
Knerten
2020. szeptember 14. 13:04
Amikor az egyik képmutató libsi bojkottálja a másik képmutató libsit, az olyan szép. A védett állat legeli a védett növényt.
macska
2020. szeptember 14. 12:31
Akkor megvilágosodtam, hogy miért csak 5.4 pontot kapott az IMDB-nél... viszont biztos, hogy meg fogom nézni...a Netflix 9.5 pontozású sorozataiba meg már bele sem nézek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!