Franciaország vezető szerepet játszik Libanon talpra állításában
A parlamenti ülésen – mielőtt megszavazták a szükségállapot bevezetését – egyperces némasággal emlékeztek meg a robbanás áldozatairól. Ezután közel tucatnyi képviselő lemondásáról is tárgyaltak, akik a múlt héten távoztak, elégedetlenségüket fejezve ki amiatt, ahogyan a kormány a tragédiát kezelte. Továbbra sem tudni pontosan, hogy mi okozta a bejrúti kikötőben tárolt 2740 tonna ammónium-nitrát felrobbanását. A kiszivárgott dokumentumok szerint azonban az ország legfelsőbb vezetése és biztonsági vezetők is tudtak arról, hogy a vegyi anyagot a kikötőben tárolják.
Miután a kormány hétfőn lemondott, jelenleg ügyvivőként működik. Az ügyvivő kormányfő korábban előrehozott választások kiírását javasolta, de azt a házelnök és több politikai szervezet nem támogatta. A tervek szerint hamarosan Bejrútba utazik a francia védelmi miniszter. Franciaország vezető szerepet játszik Libanon talpra állításában a drámai robbanás után, politikai pártokkal is tárgyal, hogy meggyorsítsa az új kormány megalakítását.