Trump: Az adatok arra utalnak, hogy az ország túl van a járvány csúcspontján

2020. április 16. 07:15

Az elnök bejelentette, csütörtökön előterjeszti az ország gazdasági újraindítását felvázoló kormányzati tervet.

2020. április 16. 07:15

Donald Trump amerikai elnök szerdán este a Fehér Házban leszögezte: a vírus és a járvány elleni küzdelem folytatódik, de szerinte a járvány féken tartását célzó eddigi stratégia – amelyet agresszívnak nevezett – „működik, és nagyon is jól működik, noha továbbra is ébereknek kell lennünk”. Bejelentette, hogy csütörtökön előterjeszti az ország gazdasági újraindítását felvázoló kormányzati tervet.

Ismét hangsúlyozta, hogy az ország gazdaságát csakis a tagállamok kormányzóinak egyetértésével indítja újra. Arra a felvetésre, hogy ez nem jár-e újabb megbetegedésekkel és halálozásokkal, azt válaszolta, hogy halálos áldozatok vannak egy lezárt országban is. Úgy vélekedett, hogy a lezárással járó lélektani problémák, a munkahely elvesztése miatti öngyilkosságok szintén aggodalomra adnak okot.

Trump felsorolta, hogy a kormányzat eddig milyen védőfelszereléseket és milyen mennyiségben szerzett be, és adott tovább a tagállamoknak. Több mint 39 millió N95-ös, tehát orvosi alkalmazásra szánt szájmaszkot, 431 millió védőkesztyűt, több mint tízmillió védőköpenyt említett, s megjegyezte, hogy a General Motors befejezte az első lélegeztetőgép gyártását, amely 11 nap alatt, a gyár indianai üzemében készült el. Elmondta, hogy tárgyalt egészségügyi és pénzügyi szakemberekkel, s valamennyien aláhúzták, hogy még több védőfelszerelésre és vírustesztre van szükség.

Az elnök kifejtette: az arra jogosult állampolgároknak megkezdték a gazdaságélénkítő csomagtervből biztosított csekkek postázását. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „nem is nagyon tudott” arról, hogy a csekkeken rajta van az ő neve is. De hozzátette: az emberek biztosan „nagyon örülnek majd a nagy, kövér, és csodálatos csekknek, amelyen rajta van az én nevem is”. Trump kitért az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) munkájára. Egy nappal korábban jelentette be, hogy Washington felfüggeszti a WHO-nak nyújtott amerikai hozzájárulás átutalását. A döntését bírálókra utalva szerdán este azt mondta: „tragikus, hogy más nemzetek megbíznak a WHO-ban”. Hozzáfűzte: „tessék megnézni, mi történt Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban!”. A WHO „tragikus hibájának” tudta be az ezekben az országokban kialakult járványhelyzetet. „Az az érzésem, hogy (a WHO-nál) pontosan tudták, hogy mi történik” – jelentette ki.

Az elnök figyelmeztette a kongresszust: berekesztheti mindkét ház munkáját, amennyiben a demokraták késleltetik a kormányzat által javasolt tisztségviselők kinevezésének megtárgyalását. „Sok pozícióban nincs megfelelő számú szakember a járvány elleni küzdelemhez, mert még nem kaptuk meg a kinevezésekhez szükséges (kongresszusi) beleegyezést” – mondta, hozzátéve, hogy a kongresszus munkájának felfüggesztése lehetővé teszi majd számára a kinevezéseket. Arról nem beszélt, hogy milyen jellegű kinevezések maradtak el kongresszusi hozzájárulás hiányában.

A sajtókonferencián Deborah Birx, a munkacsoport egyik orvos tagja elmondta, hogy az ország egészét tekintve javul a járványhelyzet. „Kilenc olyan tagállam van, ahol kevesebb, mint ezer Covid-19-es beteget kezelnek, és naponta kevesebb, mint 30 új fertőzöttet regisztrálnak” – mondta. Mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy változatlanul fontos és szükséges betartani a társadalmi távolságtartás előírásait.

Sonny Perdue szövetségi agrárminiszter hangsúlyozta, hogy az ország élelmiszer-ellátása a járvány idején is biztosított. „Azoknak az amerikaiaknak, akik aggódnak, hogy nem lesz elégséges jó minőségű élelmiszer, azt mondhatom: az amerikai élelmiszerkészlet nagy, megfelelő és biztonságos” – mondta a miniszter. Egyúttal dicsérte az élelmiszer-feldolgozókat, hogy gyorsan és rugalmasan álltak át az éttermi szállításról az élelmiszerboltok ellátására.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Covy D.
2020. április 16. 11:06
Ez is valami -Orbánhoz hasonló- pszichopata lehet......
Emmanuel Goldstein
2020. április 16. 11:04
Trump megúszta az orosz balhét és az impeachmentet, de a koronaválság őt is elsöpri. Járványveszély és recesszió idején nem lehet büntetlenül kamuzni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!