Trump megosztott egy titkos részletet: ezt mondta Putyinnak, amikor az orosz elnök ajánlatot tett

Az elnök egy sajtótájékoztatón újra cáfolta az amerikai sajtóban megjelent Pentagon jelentést, mely szerint az iráni csapások sikertelenek voltak.

Az iszlám egyszerre vallás és politika, a kettőt nem lehet elválasztani egymástól – mondta Maróth Miklós orientalista professzor, akadémikus a többek között a Danube Institute által a Nyugat és az iszlám radikalizmus viszonyrendszeréről szervezett konferencián. Maróth szerint az iszlamista radikalizmus egyik fő oka az arab „nemzetállamok” életképtelensége és demográfiai robbanása, a radikalizmus ugyanakkor elégtelen iszlám-ismereteken alapul.
Konferenciát szervezett az iszlám radikalizmus és a Nyugat viszonyrendszeréről a Danube Institute az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjával és a Professzorok Batthyány Körével együttműködésben. A rendezvényen magyar és nemzetközi szakértők az iszlám és egyáltalán, a korunk egyik legnagyobb kihívásáról értekeztek.
Martonyi János megnyitó beszéde után – melyben a volt külügyminiszter arról beszélt: az iszlám a harc civilizációja, de a Nyugat és az iszlamizmus közötti konfliktus megértéséhez először is meg kell érteni az iszlámot; valamint a Nyugatnak is újjá kell építenie a saját identitását, „különben vesztesek leszünk” –, az iszlám radikalizmus gyökereiről beszélt Maróth Miklós akadémikus, valamint David Pryce Jones brit Közel-Kelet szakértő és újságíró.
Maróth Miklós
Mesterséges államok szabdalják szét az iszlám világot
Egyszerre vallás és politika az iszlám, ezt a két arcát nem lehet elválasztani egymástól - kezdte Maróth Miklós orientalista professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja a felszólalását. Szerinte a probléma gyökere a Közel-Kelet demográfiai robbanásában rejlik: száz évvel ezelőtt Egyiptomnak, Iránnak és a komplett Török Birodalomnak 10 millió körüli lélekszáma volt, míg mára ezeknek az országoknak a népessége a sokszorosára nőtt. Hatalmas problémát jelent ma az ottani tömegek kilátástalansága, a sivatag terjedése, az élelmezési hiány.
A demográfiai robbanáson túl Maróth Miklós szerint a közel-keleti államiság átalakulása okozta a mai iszlamista radikalizmus kialakulását. Míg a 20. század elejéig a Török Birodalom és a hozzá tartozó kalifátus intézménye lefedte szinte a teljes arab világot, az elmúlt száz évben nyugati mintára próbáltak létrehozni a térségben nemzeti államokat – amikbe viszont egymással történelmileg ellenséges népek és vallások lettek összezárva, lásd a síitákat és szunnitákat, arabokat és kurdokat magába foglaló Irakot, vagy Libanon és Líbia példáját. „A Közel-Keleten csak Egyiptom, Irán és Törökország számít természetes, történelmi országnak, a többi mesterségesen megteremtett, szekuláris nacionalizmusra épülő állam volt.” Maróth szerint jelentős probléma a modern államiság és az iszlám elvei közötti feszültség: ugyan voltak próbálkozások pánarab uniók létrehozására, de ezek elbuktak. De magukkal az arab nemzetállamokkal is alapvető problémák voltak és vannak, a működésképtelenség miatt folyamatosan erősödik a nosztalgia az egykori egységes és sikeres iszlám államiságra, így erősödik a politikai iszlámhoz való visszatérés is.
Maróth Miklós kitért arra is: a Közel-Kelet fontos ütközőpontja Izrael, amely két részre választja szét az arab világot. A professzor emlékeztetett arra: a palesztinokat elhajtották Izraelből, viszont az arab országok sem fogadták be őket, miközben óriási demográfiai robbanáson mentek keresztül.
Nem működik a demokrácia a Közel-Keleten
Az akadémikus a problémák forrásaként tüntette fel azt is, hogy a 20. században létrejött arab országok eredetileg jellemzően brit vagy francia protektorátusok voltak, ahol a nyugati cégek szinte ingyen jutottak erőforrásokhoz, különösen így volt ez az olaj felfedezése után. Maróth szerint a Közel-Kelet országai 1945-ig alulfejlettek voltak, így a '45 utáni vezetőik – a professzor szerint – nem tehettek mást, mint hogy az államosításhoz nyúljanak, hogy így orvosolják akut működési problémáikat. Ez természetesen nyílt konfliktust jelentett a nyugati hatalmakkal, emlékezzünk csak Egyiptom vagy Irán példájára.
Maróth Miklós úgy látja: a fenti megoldások rendszeres gyakorlattá álltak össze a Közel-Keleten. Jött egy új állami vezető, az erős kéz politikájához kellett nyúlnia, szimpatizálni kezdett a fasiszta vagy épp kommunista eszmékkel, szembefordult a Nyugattal, mire Nyugaton despotának kezdték nevezni, jöttek a konfliktusok, aztán a szankciók, amik csak újabb problémaforrást jelentettek az adott közel-keleti állam számára. „A hetven évnyi európai béke azon alapul, hogy a konfliktusokat kiszervezték a Közel-Keletre, lásd most a Nyugat és Oroszország konfliktusát Szíria területén” – fogalmazott Maróth.
A professzor szerint lehet, hogy nyugati mércével mérve minden közel-keleti vezetőt despota; de ha a demokráciát „rákényszerítik” az adott közel-keleti országra, akkor rendre a Nyugat számára „rossz” erőket választanak meg, ezt meg nem tudja elfogadni a Nyugat. Maróth szerint a demokráciával való példálózás csak kényszerítő eszköz a Nyugat kezében a Közel-Kelet megzabolázására. A közel-keleti tömegek viszont az iszlám aranykorát sírják vissza, mert úgy hiszik, akkor megoldódnának a problémáik.
Ebben a közhangulatban létrejöttek a radikális mozgalmak, amelyek felléptek a szekulárisabb állami vezetők ellen. A most újjáéledő radikális iszlám híveit a neofita buzgóság jellemzi. Különösen jellemző ez az európai muszlim fiatalokra, akik elégedetlenek az élethelyzetükkel, így vonzó alternatívát jelent számukra a radikális mozgalomhoz való csatlakozás. Maróth szerint fontos tudni, hogy az iszlámban nem értelmezhető a „fundamentalizmus” nyugati fogalma. Az Iszlám Állam és az al-Nuszra hívei az iszlámra hivatkoznak, csakhogy kontextus nélkül értelmezik a Korán egy-egy kiragadott passzusát. „Az iszlám radikalizmus egyoldalú és elégtelen iszlám-ismereteken alapul, és az elégtelen közel-keleti állapotok terméke” – zárta szavait Maróth Miklós orientalista akadémikus.
Pryce-Jones: Nem akarom, hogy levágják a fejemet
A magyar szakértő után David Pryce-Jones brit Közel-Kelet szakértő, a Financial Times és a Spectator volt szerkesztője szólalt fel, aki a hatvanas-hetvenes években brit lapok közel-keleti tudósítója volt. Pryce-Jones a budapesti helyszín kapcsán azzal nyitott: A muszlimok itt voltak, aztán kihajtották őket. De a régióban még mindig vannak földrajzi nevekben utalások az egykori jelenlétükre. A brit szakértő szerint a 16-17. században a Török Birodalom és Perzsia számítottak a legerősebb hatalmaknak. „Búcsút inthettük volna a felvilágosodásnak, ha ők szövetségre lépnek egymással ellenünk.”
Pryce-Jones úgy látja: a világrend jelenleg változóban van, és nem az előnyünkre. Emlékeztetett arra: az iszlám világban a muszlimok Isten embereinek tartják magukat, akiknek terjeszteniük kell a vallásukat. Szerintük csak az iszlám az igaz és legitim uralom. „Mohamed óta ez a felfogásuk.” A felfogásnak része az is, hogy a hatalom a legerősebb embert illeti meg: azé a hatalom, akinek a legerősebb serege van; és amíg te győzöl le másokat, addig a tiéd a hatalom.
A brit szakértő az iszlámon belüli három egyenlőtlen emberi viszonyra, a hívők és hitetlenek, a férfiak és nők, valamint az úr és a szolga közötti egyenlőtlen kapcsolatra is kitért. Emlékeztetett arra: Mauritániában, Szudánban vagy Szaúd-Arábiában most is vannak rabszolgapiacok; miközben a fejlett Nyugaton, például Nagy-Britanniában megtűrt saría-bíróságok becsempészik ezeket az egyenlőtlenségeket a demokráciákba.
Pryce-Jones szerint ugyanakkor egy belső meghasonlás jellemzi az iszlám világot. A muszlimok felsőbbrendűnek tartják magukat a hitetleneknél, és pont ezért nem értik, hogyan lehet, hogy nyugati katonák tapossák a földjeiket vagy a sokuk által „kutyáknak” tartott zsidók államot hoztak létre az arab világ közepén.
Az iszlám extremizmus a brit szakértő szerint ebből az ősi emberi érzésből, érzelmi feszültségből, a szégyenérzetből és a becsület igényéből születik. Khomeini ajatollah óta a síiták és a szunniták egymással versenyeznek a radikalizmusban, és amit most a Közel-Keleten látunk, az pont ennek a síita-szunnita erőpróbának a fokozása – Pryce-Jones szerint a halálig. „Felőlem harcolhatnak egymással a halálukig, ahogy mi is ezt tettük a 17. században. A síita és szunnita ugyanazt akarja, levágni a fejünket” – tette hozzá a brit közíró.
David Pryce-Jones hatalmas problémának tartja, hogy a nyugati értelmiség egy része internalizálta, Európa belső ügyévé tette ezt a bel-muszlim konfliktust. Szerinte minderről beszélni nem iszlamofóbia és nem rasszizmus. „Én nem akarom, hogy levágják a fejemet, nem akarom, hogy az iszlám egyenlőtlenségei nálunk is érvényesüljenek.” A brit szakértő szerint az öngyilkos merénylőknek végtelen az utánpótlása, ezeknek a merényleteknek pedig vallási indíttatása van. „A vallási indíttatásukról én nem tehetek, viszont meg kell védenem magamat” – zárta szavait Pryce-Jones.