Majd azzal folytatták, hogy „a késő délutáni órák folyamán a várakozásoknak, illetve a numerikus előrejelzésekkel ellentétben nem robbant be a légkör a középső tájakon, csupán a Dunántúlon, a Balaton térségében alakultak ki zivatarok, az ország nagyobb részén pedig az esti, éjszakai órák nyugalomban teltek. Az éjszaka második felétől pedig mérsékelt intenzitású záporeső kezdett re az ország keleti, délkeleti felén” – tették hozzá.
„A tegnap esti események a tegnap délelőttig rendelkezésre álló modelleredmények, illetve az ezekből alkotott forgatókönyvek nem valósultak meg. Az akkori eredmények közül a legkevésbé valószínű történt meg.
Ez a bizonytalansági faktor sajnos benne van a szakmánkban, ezt igyekeztünk kommunikálni is.
Elnézést kérünk a kellemetlenségekért!” – olvasható a Facebook-oldalukon közzétett bejegyzésben, amelyhez több ábrát is csatoltak.