Czeglédy nem tágít, tárgyalást akar

2022. május 10. 21:00

Törvénytelennek tartja az őt elmarasztaló márciusi büntetővégzést a DK-s politikus, ezért első körben a döntés hatályon kívül helyezését kezdeményezte, ha pedig ezt elutasítja a bíróság, akkor tárgyalás megtartását kéri. A Veszprémi Járásbíróság szerint hatályon kívül helyezési indítványra nem is lett volna lehetősége Czeglédynek, előkészítő ülés viszont lesz.

2022. május 10. 21:00
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Nem fogadja el a Veszprémi Járásbíróság által hozott, őt elmarasztaló büntetővégzést Czeglédy Csaba az „Ördög ügyvédje” ügyben. Ahogy lapunk is beszámolt róla, a járásbíróság márciusban tárgyalás nélkül, büntetővégzéssel döntött az eljárásban, megállapítva, hogy az ügyvéd és társa megvalósította a 9 rendbeli különleges személyes adattal visszaélés vétségét.

Ezért Czeglédy Csabára a bíróság egymillió forint, társára pedig ötszázezer forint pénzbüntetést szabott ki.

A végzés értelmében mennyiben a vádlottak nem fizetik meg a pénzbüntetést, akkor azt fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni. 

Ismert, A Fővárosi Főügyészség tavaly októberben emelt vádat a DK-s ügyvéd és társa ellen különleges személyes adattal visszaélés miatt. Az ügyészség szerint ugyanis Czeglédyék voltak azok, akik a 2019-es önkormányzati választások előtt nem sokkal nyilvánosságra hozták a Borkai Zsolt volt fideszes győri polgármesterről készült szexuális tartalmú felvételeket. 

A vádirat alapján a különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép-, illetve videó felvételek nyilvánosságra hozatalával a vádlottak jelentős érdeksérelmet okoztak az érintetteknek. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel, az ügyvéddel szemben pénzbüntetést, többszörös visszaeső társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjanak ki.

Az országgyűlési választáson Hende Csabával szemben vereséget szenvedő, jelenleg szombathelyi önkormányzati képviselőként dolgozó Czeglédy folyamatosan a tagadta, hogy ő állna a felvételek nyilvánosságra hozó „Ördög ügyvédje” blog mögött, ugyanakkor a választás előtt egyik interjúban jelezte, hogy sokkal többet tud a blog hátteréről, mint amennyit elmondhat.

Bár először úgy tűnt, hogy az eljárás hamar lezárulhat, végül két bíróság sem akart érdemben foglalkozni az üggyel.

Először a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) közölte, hogy az ügy bonyolultabb annál, mint hogy büntetővégzéssel zárják le, ami azt jelentette volna, hogy előkészítő ülést tűznek ki. Mégsem így történt,

a PKKB váratlanul úgy döntött, hogy – a vádlott tényleges tartózkodási helyére hivatkozva – illetékesség hiányában a Szombathelyi Járásbíróságra teszi át az ügyet.

Szombathely viszont elfogultságra hivatkozva nem volt  hajlandó foglalkozni az üggyel, ami így került végül Veszprémbe.

Az itteni járásbíróság ehhez képest viszonylag gyorsan meghozta a döntést, a már említett büntetővégzés keretében. Ez azonban korántsem jelentette az eljárás végét, hiszen bár a végzés ellen nincs hagyományos jogorvoslat, azaz nem lehet fellebbezni, de a vádlott nem köteles elfogadni a végzést, hanem kérheti tárgyalás megtartását.

Megkeresésünkre Czeglédy Csaba ennek kapcsán közölte:

egyrészt kezdeményezték a végzés hatályon kívül helyezését, ha pedig ennek nem ad helyt a bíróság, akkor tárgyalás megtartását kérik.

Ahogy az ügyvéd kifejtette: törvénytelennek tartják a büntetővégzés meghozatalát, miután a PKKB korábban kimondta, hogy az ügy – bonyolultsága miatt – nem bírálható el így, abban tárgyalás kell kitűzni. Ezt a döntést senki nem támadta meg, a Veszprémi Járásbírság viszont mégis végzéssel bírálta el az ügyet – emlékeztetett.

Czeglédy Csaba szerint azonban, mivel a büntetővégzést meghozó Veszprémi Járásbíróság egy bírósági szinten van a PKKB-val, nem is bírálhatta volna felül a budapesti bíróság – egyébként is véglegesnek tekinthető – döntését. Ezért tartják törvénytelennek a márciusi büntetővégzést.

A Veszprémi Járásbíróság erre reagálva lapunk megkeresésére emlékeztetett, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény a büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

Ebből kifolyólag

a terhelt a végzés hatályon kívül helyezését nem kérhette, a végzéssel szembeni jogorvoslatként tárgyalás tartása kérhető.

Az erre irányuló kérelem előterjesztésére tekintettel a bíróság az ügyben szeptember 15-re előkészítő ülést tűzött ki – tudatta a Veszprémi Járásbíróság.

A nyitóképen: Czeglédy távozik az NVB üléséről 2019. május 7-én, amelyen mentelmi jogának felfüggesztését tárgyalták (MTI/Balogh Zoltán)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2022. május 11. 09:05
Mész a dutyiba..Nincs már mentelmi jogod.:)
gepida
2022. május 11. 08:55
Kulcsár Attila.
Pusikas
2022. május 11. 01:14
Van egyfajta bája amikor egy ilyen bűnöző, aki folyamatosan kijátszotta a törvényeket, most jogért kiált .
Trombitás Keresztély
2022. május 10. 22:43
Tárgyalás nincs, ítélet van. Welcome to Hungary!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!