Fiatal, tehát ellenzéki? – megdőlhet a közkeletű toposz

A választás előtt és után is ellepték az online médiafelületeket a fiatalokkal készített interjúk, riportok: előbb ellenzéki elkötelezettségüknek és a változás iránti vágyuknak adtak hangot, utóbb csalódottságuknak a választás eredményét illetőleg, továbbá sokan elkeseredetten deklarálták kivándorlási szándékukat is.

A narratíva tehát, miszerint,

Székely Leventével, az MCC Ifjúságkutató Intézetének vezetőjével és Hajdú Andrással, az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanárával próbáljuk helyre tenni a dolgokat.

„Nincs archetipikus ellenzéki szavazó. Ha volna ilyen figura, több is lenne, ám ha az újabb generációt nézzük, akkor elsősorban a városi vagy nagyvárosi környezetben élő, felsőoktatásba járó vagy azt elvégzett, középosztálybeli, felsőközéposztálybeli családból származó fiatalről beszélhetnénk, ám teljesen ez sem igaz” – avat be Székely az ellenzéki szavazónak kikiáltott fiatal egyéb demográfiai jellemzőibe. Szerinte eleve mítosz, hogy a fiatalok egységes csoportként ellenzékiek, kritikusok és radikálisak lennének.

Az, hogy mégis így látjuk, betudható persze a média – főleg az online, és elsősorban a kormánykritikus média – által sugárzott képnek, de ugyanígy előkerülhet az elhallgatás spirálja is. Kérdésünkre Hajdú megerősíti:

így az ilyen preferenciával bíró fiatalok nem mindig „bújnak elő”, ami igaz a nyilvánosságra és a közvélemény-kutatásokra is, így például nem véletlenül szokás vitatni a másik, a Fidesz örökös felülmérésére vonatkozó toposzt.

Rosszul értelmezett kutatások, meglepő eredmények

Mint Székely fogalmaz, láthatóan a közvélemény-kutatókat és elemzőket is meglepte a választási eredmény; ebben pedig vastagon benne lehet a korábbi, tendenciózusan torzított kutatási eredmények, illetve a többi közvélemény-kutató adatainak figyelembevétele is.

„Elkészül az aktuális adatfelvétel és egyszerűen nem hiszi el a kutató. Rögtön lehet a módszerben keresni a hibát, mondván, »biztos rosszul mértük«. A megoldások is kézenfekvőek, becsüljünk többváltozós modellel, simítsuk a korábbi számhoz, amit szintén igazítottunk a még korábbihoz és így tovább” – magyarázza. „Érthető a meglepetés, amikor a választás estéjén jönnek a tényleges adatok és kiderül, hogy a hiba nem az adatokban, hanem az értelmezésükben volt. Mindez azonban csak szőrszálhasogatás, hiszen a komolyabb intézetek – nem statisztikai értelemben – most is jól mértek, hiszen a lényeget előre tudták jelezni. És ne feledjük, a közvélemény-kutatók nélkül a választások között szinte vakon repülnénk” – mutat rá a kutatások fontosságára.

Ha már a városi egyenlő ellenzéki mítoszról beszélünk: Hajdú szerint az is meglepetés lehetett az ellenzék számára, hogy – Budapestet nem ideértve –

Ez arra utal, hogy a baloldali pártok igen távol kerültek saját korábbi szavazóiktól, köztük a sokszor automatikusan az ellenzékhez sorolt kis- vagy középvárosi fiataloktól is – fejtegeti a politológus.

Ráadásul, teszi hozzá, az ellenzék számára üzenetek szintjén nyilván nem volt jó ötlet, hogy rájuk égett, hogy katonai beavatkozás mellett állnának, egyszóval a biztonságérzetükre jól apellálhatott a kormány, amikor kiszámítható és stabil viszonyokról kommunikált. S noha az előzetes várakozásokhoz képest meglehetősen sokfiatal vett részt az előválasztáson, és volt egy felfokozott messiásvárás Márki-Zay Péter kapcsán, „ezt a messiást gyorsan el is dobták, ahogy például a kockásinges tanárt is” – fogalmaz Hajdú, aki szerint „mindig van egy messiás, aki kritika nélkül végiggördül a baloldalon, mint a hólabda, felveszi az embereket aztán szétcsattan egy fán”. Mindez pedig nem a kompetencia érzetét kelti a szavazókban.

Ezen az elmúlt napok, hetek felelőskeresgélése és egymásra mutogatása sem feltétlenül segített az ellenzéki pártok és véleményvezérek között. „Az ellenzéki megmondóemberek – újságírók, publicisták, kutatók, tudósok – sokkal jobb kvalitásokkal rendelkeznek, mint a politikusaik, ezért fokozottak az elvárásaik és érzékenyebbek a hibákra is” – helyez el finom kritikát Székely a történtek mellé.

A felelőskeresgélésben az elpárolgott, sokak szerint jobbikos szavazók, illetve Gyurcsány Ferenc mások szerint választótaszító jelenléte is előkerült a kezdetben erősen vidéki-városi ellentét mellett, ami kapcsán Székely és Hajdú is úgy vélekedik, elsősorban a legelőször említett

Székely Levente az átlagos közvéleménykutatóknál mindenképpen jóval összetettebb képpel rendelkezik a magyar fiatalok általános életkörülményeiről, vélekedéseiről, preferenciáiról, tekintettel arra, hogy egy évtizede vezeti a nagymintás ifjúságkutatást, amelynek legutóbbi adatfelvételét 2020-ban végezték el, és publikálták annak eredményeit, illetve a választások előtt a politikai preferenciák kapcsán is felhívták a figyelmet arra, hogy „a 18-29 évesek között közel van egymáshoz a kormány és az ellenzék támogatottsága, de a Mi Hazánk és a Kutyapárt is a bejutás küszöbén billegnek, míg a két legesélyesebb miniszterelnök-jelölt támogatottsága között jelentős a különbség Orbán Viktor javára, és igen a 18-29 éves fiatalok körében ”.

A fiatalok életszínvonala is sokat javult

Székely a mi figyelmünket is arra hívja fel, hogy a tevékeny, radikális, lázadó, ellenzéki fiatalságnak nem feltétlenül csak az inherens ellenzékisége mítosz, hanem a tevékeny és radikális része is. „A nagymintás ifjúságkutatásból az derült ki, hogy a fiatalok egyrészt a liberális-konzervatív tengelyen inkább liberálisok, a mérsékelt-radikális tengelyen pedig inkább mérsékeltek, vagyis a radikális üzenetek nem feltétlenül találnak be náluk”. Másrészt, mint Székely rámutat, politikailag kimondottan passzívak, ez is kiderült kutatásból – ha politikai cselekvésre kerül a sor, az inkább a fotelaktivizmusban merül ki – véli.

Ráadásul, ellentétben a közösségimédiában felülreprezentált képtől, a valóság az, hogy a fiatalok érzékelhetően jobban élnek, mint akár 2012-ben. „A szubjektív jólét-érzésük is nagyot nőtt. Tíz évvel ezelőtt négytizedük élt komolyabb anyagi problémák nélkül, most kétharmadukra volt ugyanez igaz” – sorolja a kutató.

– fűzi hozzá Hajdú. Ilyen a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentessége, a babaváró hitel, a CSOK. Felvetésünkre, miszerint mindezzel együtt is meglehetősen nehéz fiatalként – életkezdőként – például Budapesten lakáshoz jutni, a politológus rámutat: ez elsősorban annak köszönhető, hogy a nemzetközi befektetők is felfigyeltek a magyar ingatlanpiacra, így többletkeresletet generáltak a saját befektetéseikkel, ami érthető módon felhajtóerővel hat az árakra – de ez így van vagy volt minden térségbeli fővárosban. Mindenesetre az Hajdú szerint is mérhető, hogy a fiatalok életszínvonala is jelentősen javult, vagyis érezhető volt. Különösen Budapesten, ahol a kínálat sokszínűsége is követte a nyugati trendeket.

Éppen emiatt – és az elmúlt néhány év trendjeinek megfelelően – sem Székely, sem Hajdú nem várja, hogy sok fiatal kivándorlással kapcsolatos fogadkozását be is tartaná. „Akik kivándoroltak, azok sem általában politikai okokból tették, mint korábbi felméréseinkből kiderült” – fogalmaz a kutató. Aki szerint ez általában vagy csak szlogenszinten jelentkezik, vagy a sok ok – kalandvágy, karrierlehetőség, jobb kereset az adott ágazatban – közül az egyik.

Nyitókép: Mátrai Dávid