Fontos dátum: már erre a napra készül Magyar Péter, nagy bejelentése lesz

Sokadik forgatókönyv készül a Tisza háza táján, ráadásul épp a választásokkal kapcsolatban.

A vád szerint három fogvatartottnak kellett órákon keresztül, hatalmas hangerővel hallgatnia a Baby Sharkot.

Volt elítéltek egy csoportja polgári keresetet nyújtott be az Oklahoma megyei hatóságok ellen, azt állítva, hogy
– számolt be a CBS cikkére-re hivatkozva az Index. A lap szerint tavaly két börtönőrt és felettesüket már megvádolták ugyanezzel egy büntetőügyben.

Guantanamón metált használtak a foglyok megtörésére
A három férfi azt állítja, hogy a két őr rendszeresen kivitte őket a zárkáikból, és hátrabilincselt kézzel állva órákon keresztül hatalmas hangerővel a Baby Sharkot kellett hallgatniuk. A kereset szerint ez a cselekedet a „kínzással egyenértékű”. Ezt azzal is próbálják bizonyítani, hogy
és egy tudományos kutatást is idéztek arról, hogy miért különösen irritáló a Baby Shark, főként akkor, ha többször egymás után hallgatják.
Nyitókép: YouTube