Afganisztán: a játszmának vége

„Azért csak látszólag, mert a biroda­lom totális vereséget szenvedve kivonul ugyan, de az igazán komoly háború nagy valószínűséggel még csak most kezdődik. És nemcsak Afganisztán területén, hanem a megbillenő erőegyensúly miatt az egész térségben. Az amerikai elnök úgy nyilatkozott, hogy büszkén és emelt fővel távoznak, mert teljesí­tet­ték a feladatukat.Hát, talán igaza is van, ha az volt a feladat, hogy totálisan szétromboljanak egy országot, teljes káoszt teremtve, akkor valóban teljesült a »küldetésük«. Ebből a szemszögből válik igazán érthetővé, miért is használta annak idején Zbigniew Brzezinski lengyel származású amerikai politológus és geostratéga, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a »programozott káosz« fogalmát, mint a birodalom egyik lehetséges stratégiai alapcélját.

A hanyatló birodalmak egyik alapvető eljárásmódjáról van szó, amikor ugyanis egy világbirodalom már végképp alkalmatlanná válik arra, hogy az általa képviselt világrendet fenntartsa, akkor agóniáját többnyire csak úgy tudja meghosszabbítani, ha a rend fenntartása helyett ő maga válik a káosz legfőbb globális »generátorává«.

Ami most zajlik, az pontosan erre a stratégiára épül. Valójában már a 2001. szeptember 11-i sajnálatos eseményeknek is azért »kellett bekövetkezniük«, hogy ürügyül szolgálhassanak arra, hogy a birodalom megmutassa: ő és csakis ő képes a világ rendjének a fenntartására, a terrorizmus elleni új világháborúra. És hát megmutatta, nem is akárhogy. Ahogy szep­tember 11-e is »csinálva« volt, (hogy pontosan miként, azt a dolog természetéből adódóan soha nem fogjuk megtudni), ugyanúgy »csinálva« volt az a forgatókönyv is, amely szerint Irakot és Afganisztánt kellett megbüntetni szeptember 11-e »csináltságáért«.

A birodalom látványos veresége egyúttal 2001. szeptember 11. »csináltságának« a lelepleződése is, így bár nem lehet kétségünk a felől, hogy a hamis teátrális pátosz, amivel a birodalom megemlékezik szeptemberben a huszadik évfordulóról ,minden elképzelhető szintet felülmúl majd, a játszmának vége. A birodalom agóniája felgyorsulni látszik, és bár globális médiagépezete még képes lehet a világ egy része számára »győzelemként« feltüntetni az egyre súlyosabb stratégiai vereségeket, a lejtőn való mozgás már aligha leplezhető.

Hiába próbálja egyenként meggyengíteni Európát, Oroszországot és Kínát, hiába próbálja szétzilálni a köztük levő együttműködési rendszert, és mint eddig Afganisztánban, hiába próbál »proxy war« (közvetett háború vagy talán háborús »kényszerítő passz«) közbeiktatásával javítani globális hatalmi pozícióin, a hanyatlás elkerülhetetlen. Amikor 2001 őszén Afganisztán akkori uralmi csoportjai különösebb ellenállás nélkül feladták az általuk ellenőrzött területeket, és nem bocsátkoztak összeütközésbe az amerikai inváziós erőkkel, akkor tették azt az azóta szállóigévé vált kijelentést, hogy az amerikaiaknak drága óráik vannak, nekünk viszont időnk van. És ez az idő nem az amerikai birodalom hightech óráinak dolgozik mostanában”.