A mamutok kiirtása miatt lettünk okosabbak – állítja két izraeli régész

2021. március 02. 12:50

A tel-avivi egyetem régészeinek átfogó elmélete szerint a nagytestű állatok kiirtása után, a kisebb, fürgébb állatokra történő vadászat miatt fejlődött ki az emberi agy – olvasható a Háárec című izraeli napilapban.

2021. március 02. 12:50
null

A tel-avivi egyetem két régésze, Miki Ben-Dor és Ran Barkai szerint a hatalmas és viszonylag könnyen elejthető állatoknak az ősemberek által is elősegített tömeges kihalása után a túléléshez egyre találékonyabbá kellett válniuk az embereknek, és ez vezetett agyméretük növekedéséhez.    

Vadászatuk miatt egyre csökkent a lassan szaporodó nagy állatok száma, majd fokozatosan kihaltak,

és ezért az ősi emberfélék kénytelenek voltak átállni a kisebb, fürgébb állatokra, amelyek túlélésük érdekében gyorsabban menekültek. Ezeknek a kézre kerítéséhez okosabbá és gyorsabbá kellett válni – állítja az emberi evolúció új egyetemes elmélete, amelyet a Quaternary című tudományos folyóiratban tettek közzé a tudósok.    

A régészek szerint az Afrikában körülbelül 2,6 millió évvel ezelőtt honos Homo habilis már durva kőeszközöket használt a húsevéshez, és az Afrikából mintegy 2 millió évvel ezelőtt Eurázsiába terjeszkedő Homo erectus sem mindenevő, hanem húsevő volt.    

Az elmúlt pár millió évben az emberi agy a háromszorosára nőtt, maximális kapacitását körülbelül 300 000 évvel ezelőtt érte el.

Amikor a húsevő Homo erectus körülbelül 2 millió évvel ezelőtt elkezdett kóborolni Afrikában, a körülötte lévő szárazföldi emlősök átlagosan mintegy 500 kilogrammot nyomtak, és az emberfélék elefántokat és nagy állatokat ettek, amikor csak tudtak. Akkoriban Afrikában hat elefántfaj élt a mai kettő helyett.    

A földtörténet mintegy 2,6 millió éve kezdődött és 12 ezer évvel ezelőttig tartó pleisztocén időszakának végére a modern ember kivételével kihalt az összes emberféle, és az afrikai állatok átlagos súlya több mint 90 százalékkal csökkent.    

A pleisztocén időszakban az afrikai állatok zsugorodtak, az ember viszont egyre magasabbá és kecsesebbé vált,

és egyre magasabb színvonalon készített kőeszközöket. Mintegy 80 000 évvel ezelőtt már megjelent az íj és a nyíl, amely alkalmasabb volt olyan kisebb állatok vadászatára, mint az őzek és a madarak. Később háziasították vélhetően a farkas egy mára már kihalt alfajából a kutyát, és ez is segített a kisebb állatok elejtésében.    

A modern ember a számára szükséges kalóriának csak a felét nyerheti sovány húsból, mert mája nem képes megemészteni több fehérjét.

Szüksége van szénhidrátokból vagy zsírokból származó energiára is, de a mezőgazdasági művelés mintegy 10 000 évvel ezelőtti megszületése előtt a legfontosabb kalóriaforrás az állati zsír lehetett, amely bőven volt a nagy állatokban.    

Hatékonyabb egy elefánt leölése 1000 nyúlnál, de ha muszáj helyette 1000 nyulat elfogni, akkor ehhez több ravaszságra, tervezésre és eszközre van szükség.

A változó, egyre nehezebbé váló vadászat kulturális hatásokkal is járt Ben-Dor és Barkai szerint, és kulcsfontosságú lehetett a nehezebb körülmények legyőzéséhez szükséges koordinációhoz, az emberi nyelv megszületéséhez is.    

Az elmélet szerint az állatok ritkulásával idővel túl nagy energia ráfordítást igényelt a vadászat,

és ezért az emberek mintegy 10 000 éve, a neolitikum mezőgazdasági forradalmában megnövekedett agyukat a mezőgazdaság fejlesztésére kezdték felhasználni. Az izraeli régészek szerint a Föld fölött uralmat szerző ember a természet balesete, melyben egy eredetileg  mindenevő emlősfaj átállt a húsevésre, majd zsírigénye miatt kiirtotta azokat az állatokat, amelyekre támaszkodott. Ezáltal rákényszerült a folyamatos okosodásra, s végül eszével átvette az uralmat az általa egyre jobban lerombolt természet fölött.

(MTI)

Fotó: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemaztmondták Feri!
2021. március 11. 15:54
Szóval, egy csoport kiírtásának van pozitív hozadéka. Érdekes meglátás ez zsidó részről.
Senye Péter
2021. március 03. 07:19
Nagy állatok elejtéséhez több emberre volt szükség, akiknek kommunikálniuk kellett egymással. Kisebb állatok elejtése egyéni teljesítmény. A gondolkodási és kommunikációs képesség együtt teremtette meg a mai embert.
democRATS
2021. március 02. 20:14
Emmán dehülyeség... :)))
luisbathhelena
2021. március 02. 16:23
Ezek szerint akkor lennénk a legokosabbak ha csak egérre vadásznank....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!