„Ne kergesd az időt, ha kell, úgyis eljön…” – lemondott Orbán Viktor régi szövetségese

Húsz év után távozik választókerületi elnöki posztjáról Riz Gábor, az ózdi térség meghatározó fideszes politikusa.

Életveszélyes sérülésekkel is együtt járt az a tízfős verekedés, aminek rendőrök vetettek véget Ózdon – adta hírül a police.hu.
„Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kilenc helyi férfival szemben, illetve élveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt tizedik, a verekedésben résztvevő társukkal szemben” – áll a rendőrség hétfői közleményében.
Szombaton hét ózdi férfi karókkal, vascsövekkel felfegyverkezve elment a város újtelepi részére este kilenc táján, ahol egy korábbi nézeteltérést akartak lerendezni három ismerősükkel. Rövid szóváltást követően a tíz férfi összeverekedett. A verekedésben többen megsérültek, két férfit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A nyomozók hétfőn már gyanúsítottként hallgatták ki a verekedésben résztvevő férfiakat, egyúttal vizsgálják a garázdaság pontos körülményeit is – adta hírül a police.hu.