A dokumentum szerint a WHO február végére várja a Moderna amerikai biotechnológiai cég vakcinájának engedélyeztetését, amely a Pfizeréhez hasonlóan szintén RNS-hírvivő módszeren alapul.
A Moderna, amelynek a védőoltását már több nyugati országban, így az Egyesült Államokban és az EU-ban is engedélyezték, nem reagált a Reuters megkeresésére.
A Johnson & Johnson vakcináját – amely 500 millió vakcinára kötött nem kötelező érvényű előszerződést előre nem meghatározott menetrend szerint a COVAX-szal, a WHO várhatóan legkorábban májusban vagy júniusban engedélyezi a COVAX dokumentuma szerint. A gyógyszergyár még nem tette közzé a klinikai kísérletek harmadik szakaszának eredményeit, de az EU közölte, hogy szakértői várhatóan legkorábban februárban hagyják jóvá.
A dokumentum szerint a WHO két kínai vakcina mielőbbi engedélyezését is fontolgatja.
A Sinopharm és a Sinovac is benyújtotta az engedélyeztetési kérelmet, mindkét védőoltásról várhatóan márciusban döntenek a legkorábban. Egyik gyógyszergyár sem szerepel a WHO által kiválasztott lehetséges elsődleges oltások listáján. A WHO engedélyezése nem jelenti automatikusan azt, hogy a COVAX vásárol is a vakcinából, viszont elősegítheti a szállítást a kis és közepes jövedelmű országokba, ha azok közvetlenül megrendelik.