Menedzserállam és szuperkapitalizmus: az új utópia

A Szilícium-völgy techcégei sok hagyományos üzlet végét okozták – a Netflix a maga internetes videótékájával például csődbe kergette a 2004-ben csúcsra jutó Blockbuster videókölcsönző-hálózatot Amerikában. A Facebook többet ér, mint a General Eletric, a Whatsappal együtt pedig eléri az emberiség egyhatodát – ezért aztán a City Journal munkatársa, Gregory Ferenstein, a techvilággal foglalkozó szakújságíró, a Ferenstein Wire szerzője kifaggatta a Szilikon-völgy kisebb-nagyobb techcégeinek, startupjainak alapítóit, összesen 147-et arról, mit gondolnak a jövőről, milyen politikát támogatnának. 

Mint Ferenstein mondja az eredményről: az alapítók többsége úgy gondolja,

Ez azonban nem azt jelenti, hogy munka nélkül maradna mindenki más: a látomás szerint tulajdonképpen mindenkinek jobb lesz, csak épp azt nem tudják pontosan, miként. A Szilikon-völgy elitjének elképzelései különös módon ötvözik a szabadversenyes kapitalizmust az állami beavatkozással és újraelosztással: a fokozódó automatizálás miatt kieső állásokat állami minimálbérrel pótolnák.

Az egyenlőtlenség tabu a Szilícium-völgyben. Paul Graham, a völgy egyik legendás alakja, aki vállalatát eladta a Yahoonak, majd társalapítója lett az Y Combinator startup-inkubátornak, blogján mégis felvállalta: a techszféra egyenlőtlenséget hoz létre. De ezt nem látja problémának, hiszen ha egyenlőséget akarnánk létrehozni, meg kellene akadályozni, hogy az embereket meggazdagodjanak. Az egyre növekvő egyenlőtlenség elkerülhetetlen, s nem érdemes ellene tenni semmit – vélekedik Graham, akivel a felmérésben szereplő alapítók túlnyomó többsége egyetértett. A völgy elitje a meritokráciában hisz, ami lényegileg egyenlőtlen társadalmat jelent, viszont az egyenlőtlenségből fakad a kreativitás is arra, hogy változtasson valaki a helyzetén. 

Az esélyegyenlőséget azonban egyöntetűen támogatják a völgy elitvezetői, ezért például támogatnak egy középiskolásoknak szóló, számítógépes programozási ismereteket oktató programot.

Jellemző – veti közbe a szerző –, hogy az egyik legnépszerűbb gyorsétterem San Francisco startup-negyedében az Eatsa, amiben nincs kiszolgálószemélyzet, minden teljesen automatizált – a háttérben dolgozik pár ember, de őket eltüntették a szemek elől, hogy az ne zavarja a fogyasztókat, akik „akkor érzik magukat komfortosan, ha nem kell kapcsolatba kerülniük senkivel”. Az étterem előnye az is, hogy nem érinti így a városban nemrég bevezetett minimálbér.

Baloldaliak, de mégsem

Mark Zuckerbergről, a Facebook alapítójáról annyit lehet tudni, hogy a „tudáspárti gazdaság” híve. Viszont egyértelműen demokrata: Barack Obama és Hillary Clinton nagy támogatója. Ennek ellenére a minél szabadabb szabadpiac az ideálja: sem a radikális balos vermonti szenátort, az amerikai elnökválasztásokon demokrata színekben induló Bernie Sanderst, sem Donald Trumpot nem kedveli. Zuckerberget és más Szilícium-völgyi vezetőket épp ezért kormányzatellenes libertáriusokként tartják számon.

Ezzel a hittel szemben a völgy techvezetőinek túlnyomó többsége nem libertárius (ami Amerikában jobboldalinak számít), hanem demokrata párti, olyannyira, hogy legtöbbjük személyesen támogatta Barack Obamát és más demokrata jelölteket, a republikánusok viszont nem sok támogatást kapnak a völgyből. 2008-ban a top netes vállalatoktól érkező támogatások 83 százaléka Obamához ment. Ugyanezektől a személyektől a különféle ügyekre adott támogatások 63 százaléka valamilyen liberális kezdeményezést segít.

Az viszont igaz, hogy a tech elit nem tipikus demokrata párti szavazókból áll, és sok libertárius kezdeményezést is támogatnak, nem szeretik a szabályozásokat és a szakszervezeteket. Sőt, Zuckerberg és Bill Gates támogatott charter-iskolákat (a szülők által vezetett iskola, ahol nincs tanári szakszervezet, de a diákok után járó közpént megkapja, tehát nincs tandíj), amelyeket egyébként tipikusan inkább az amerikai jobboldalon kedvelnek. 

Menedzserállam

Gregory Ferenstein felteszi a nagyon amerikai kérdést: mi magyarázhatja, hogy egyrészt a techvezetők demokrata pártiak, másrészt hiperkapitalisták? Mint írja, felmérése szerint a megkérdezettek „egy teljesen új politikai kategóriát képviselnek: nem igazán liberálisok és nem igazán libertáriusok. Lenyűgöző keverékét adják a kollektivizmusnak és haszonleső kapitalistának”.

A dologhoz hozzátartozik, hogy amerikai nézőpontból tekintve a liberális jelző baloldalit, kapitalizmuselleneset és demokrata pártit jelent, míg a libertárius jobboldalit, kapitalizmuspártit és többnyire republikánust.

A techvezérek szerint a változás jó, a kormányzásnak pedig úgy kell kinéznie, mint egy vállalat vezetésének. A magyarázat az, hogy a techvezérek hosszú távon optimisták, hisznek a szabadpiaccal összefüggésbe hozott kreatív rombolásban és a változásban. Mindabban, amit R. R. Reno teológiaprofesszor, a First Things című amerikai folyóirat szerkesztője nemrég azt nyilatkozta a Mandinernek: a Donald Trump nevével fémjelzett populista lázadás valójában az örök változékonyság, bizonytalanság ellen szól. „Azok számára, akiknek van hatalma, a változás valóban lehetőség a sikerre. A gyengék számára azonban jóval esélyesebb a kudarc. Utóbbiak számára az állandó biztonság a fontos.” Reno azt mondta: „»Kreatív rombolás«: pozitív kifejezés! Igazán? Innováció! Ezek olyan kifejezések, amelyek nagyon pozitívan csengenek az Egyesült Államokban. De mind a bizonytalanságra, változásra utalnak.” Reno szerint ugyanakkor „ma az emberek a nyugaton, és az Egyesült Államokban is a szabadság és a potenciális lehetőségek helyett inkább a biztonságuk felől aggódnak. Trump biztonságot ígér.”

Adóztatni, azt viszont kell

Másik oldalról ugyanakkor a tech elit támogatja a népjóléti intézkedéseket, mint az állami egészségbiztosítás, és az olyan állami beleszólást az életvitelünkbe, amelyek erőszakkal teszik „bölcsebbé” az embert, például hogy egészségesebben étkezzünk.

„Szóval vajon mit értékel igazán a völgy, ha nem értékeli a szabadságot úgy, ahogy a libertáriusok, és nem értékeli a korrektséget úgy, ahogy a liberálisok?” A válasz: az adakozást és adóztatást.  A Szilikon-völgy a rejtett tehetségek felfedezését és kibontakoztatását támogatja, valamint a gazdagok megadóztatását. Az államnak ugyanakkor szerintük elsősorban nem szabályozónak kellene lennie, hanem befektetőnek. 

Így néz ki a Szilícium-völgy techalapítóinak világlátása: az államot üzletnek látják, amelynek nem szabad üzleteket szabályoznia, inkább befektetnie kell; viszont meg kell adóztatnia a gazdagokat, és befolyásolnia kell az emberek életmódját.