Az államtitkárt kérdezték arról a napokban megjelent hírről is, amely szerint a lakcímkártyával nem rendelkező gyerekek szinte minden szociális ellátástól elesnek, mivel az igénybevételükhöz bejelentett lakcím kell.
Czibere Károly kiemelte, a szociális ellátások esetében – az önkéntesen igénybe vehető ellátásokban, a krízisellátásban és a hatósági ügyekben – a törvényi szabályozás egyértelmű, ezektől senki sem esik el azért, mert nincs lakcímkártyája.
Arra a felvetésre, hogy mi a helyzet a gyes, a családi pótlék, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, valamint az óvodába és iskolába beíratás kérdésével, amelyek szintén bejelentett lakóhelyhez kötöttek, azt mondta, ezek az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak, az ott dolgozók pontosan ismerik az erre vonatkozó szabályozást, és minden kérdésben tudnak felvilágosítással szolgálni.