Feloszlatta a bíróság a Szebb Jövőért Egyesületet

2014. október 08. 12:15

A Szegedi Ítélőtábla jogerős döntésében feloszlatta a Szebb Jövőért Egyesületet. Az indoklás szerint az egyesülési és gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével, márpedig a szervezet több rendezvényen túllépte a gyülekezési jog, az egyesülési jog, illetve a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó jogi kereteket.

2014. október 08. 12:15

Jogerős döntésével a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatásáról határozott a Szegedi Ítélőtábla szerdán. Szeghő Katalin tanácsvezető bíró a Gyulai Törvényszék ítéletét megváltoztató döntés indoklásakor kifejtette: a jogszabályok alapján az egyesülési és gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.

A bíróság nem osztotta ugyan maradéktalanul az egyesület feloszlatását indítványozó ügyészség álláspontját, de megállapította, hogy a szervezet több rendezvényen túllépte a gyülekezési jog, az egyesülési jog, illetve a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó jogi kereteket. A rendezvényeken László Attila egyesületi elnök több felszólalása egyértelműen az egész cigányság ellen szólt, nem tett különbséget a bűnözésből élők és a törvénytisztelők között. László Attila a cigányokat férgeknek, sátánfajzatnak, patkányoknak, szemeteknek nevezte. A bíróság megállapítása szerint ezek, a romák emberi méltóságát sértő kijelentések annyira durvák, hogy nemcsak a jó ízlés, hanem a véleménynyilvánítás határain is túl mennek.

Az egyesületi elnök beszédeinek lényege, hogy minden cigány bűnöző, a cigányságnak nincs helye a Kárpát-medencében, el kell távolítani őket innen. A kijelentések alkalmasak voltak arra, hogy a hallgatóságban felszítsák a cigánysággal szembeni fizikai fellépés szándékát. Az egyesület bizonyos rendezvényei a tettlegességig menő konfliktus veszélyét is magában rejtették, azt pedig nem lehet megállapítani, hogy ennek elmaradása a rendőri jelenlétnek köszönhető-e – állapította meg a bíróság.

A Gyulai Törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban elutasította az ügyészségnek az egyesület feloszlatására irányuló keresetét, ezért került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. A Mucsi Erika által március 24-én meghozott elsőfokú döntés nyilvánosságra kerülése után több párt és jogvédő szervezet tiltakozott az ítélet megfogalmazásai ellen. A Magyar Bírói Egyesület etikai tanácsának május 26-ai állásfoglalása szerint a bíró megsértette a bírák etikai kódexének előítélet-mentes, pártatlan és a pártatlanság látszatát is fenntartó eljárásra vonatozó követelményét. Kimondták azt is, hogy etikátlan, ha a bíró az ítéletében a saját véleményét, értékítéletét fejtegeti.

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2017. január 17. 21:41
És ezek merik magukat "nemzeti kormánynak" nevezni?!! Mindent megtesznek hogy Magyarországon elnyomják, ellehetlenítsék a Magyarságot, és védelmezőit. Semmit nem tudnak felhozni ellenük, csak koholt, hajuknál fogva előrángatott esztelen érveket felhozni. Ezek az emberek soha nem ártottak senkinek. A kormány nyíltan az itt élő kisebbségek, és Izraeli érdekek kiszolgálát helyezik előtérbe! Szégyen! Nyerjetek a zsidóság, és a cigányság szavazataival ha tudtok. Magyar ember nem szavaz hazaárulókra! Szebb Jövőt!
Viator
2016. október 06. 20:08
"romák emberi méltósága"? Ahhoz előbb emberként kellene viselkedniük.
3M..
2016. augusztus 03. 10:31
Nem meri neked megmondani, ő egy "fülkeforradalmár". Szebb Jövőt!
liberálzöld.
2014. november 05. 06:05
Feloszlatnak egy szervezetet, mert a vezetője törvénysértő módon nyilatkozott? Ilyen alapon az összes pártot már régen fel kellet volna oszlatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!