Amikor 1996-ban kiderült betegsége, férjével együtt úgy döntöttek, hogy folytatják, mintha mi sem történt volna. 2001-ben azonban úgy tűnt, hogy Barbarának abba kell hagynia a koncertezést és csak a zeneszerzés marad neki. Két évvel később azonban az újjáalakult Colosseum szaxofonosa, Dick Heckstall-Smith súlyosan megbetegedett (egy év múlva meg is halt), és Barbara, fittyet hányva az orvosok tanácsának, a zene erejében bízva a helyére lépett a bandában. Hogy miként játszott, soha nem felejtik el azok, akik részesei voltak a Colosseum fellépéseinek. A 2010-es koncerten azonban már látszott, hogy bár még mindig csodálatosan fújt, egyre nehezebben koordinálta mozgását. Egy év múlva a kór leparancsolta őt a színpadról, és a hűséges férj feloszlatta a bandát.
Barbarát azonban nem olyan fából faragták, mint aki tehetetlenül várja az elkerülhetetlen leépülést. Kereste-kutatta a gyógyulásnak, vagy legalább a betegség megállításának módjait. Közben honlapján nemcsak állapotának alakulásáról tájékoztatta rajongóit, hanem sorstársainak is erőt adott saját életkedvével és a Parkinson-kórral kapcsolatos kutatásokról szóló beszámolókkal. Tavaly szeptembertől vetette alá magát egy Svédországban kikísérletezett módszernek, amely a dopamint serkentő anyagot közvetlenül a patkóbélbe juttatja, kikerülve a gyomrot, megóvva az emésztőrendszert a szájon át bevett gyógyszerek mellékhatásaitól. E kúra nemcsak stabilizálta az állapotát, hanem legalább napi 12 órás nyugalmi állapotot biztosít számára, ennek köszönhetően újra játszhat.