A neokon punk

„Sokan félnek attól, hogy az egymással látszólag kölcsönösen kizáró viszonyban álló dolgokat bátran párosítsák. Vagyis olyan termékeny feszültségeket, egymással nem bíró paradoxonokat hozzanak létre, amelyek nem megoldják, pláne nem feloldják ellentéteiket, hanem konfliktusukat tovább és tovább görgetve vibráló szellemi környezetet keltenek maguk körül. A többnyire elferdült gondolkodású nyugati liberális értelmiség régóta feladta a paradoxonokkal és ellentétekkel való, »szabad szellemű emberek« (Nietzsche) számára oly kedves foglalatosságot. Amint Lionell Trilling az '50-es évek elején megírta: a hajdanán fődebattőr liberálisok feladták a vitatkozás kultúráját és nem tartják tovább mozgásban a szellemet, hiszen nézeteik széles körben elfogadottá váltak, így egyszerűen beletespedtek önnön ellaposodott intellektuális posványukba. A marxista, »baloldali írásmagyarázókon« (Németh László) hiába kérjük számon a minden kötöttségtől mentes gondolkodást és a merész gondolati kalandtúrák izgalmát, hiszen absztrakt logikájuk és leláncolt filozófiájuk miatt sohasem vállalkozhatnak arra, hogy olyan dolgokat merészeljenek társítani, amelyek dühös macskaként fújnak egymásra.

A réges-régi konzervatívok szintén nem jeleskedtek abban, hogy merészen megmártózzanak a szellemi asszociációk felszabadító érzésében. De a liberális renyheség és a balos utópizmus helyett őket reális célok foglalkoztatták: a nekik kedvező fennálló politikai rendszer (monarchia, trón és oltár szövetsége) védelme nem engedte meg, hogy kitérőket tegyenek, esetleg félrelépjenek olyan buja eszmékkel, amik veszélyekkel is járnak. Mióta azonban az angolszász világon kívül nagyjából sehol sem állnak az Ancien Regime bástyái, a magukat konzervatívnak nevezők is kísérletezhetnek tiltott gyümölcsök fogyasztásával. A I. világháború után összeomló wilhelmiánus Németországhoz hasonló ma egész Európa képe: semmi megőrzésre való intézmény nem maradt, konzervatívként tehát igencsak nehéz bármihez is ragaszkodni, hacsak nem tartjuk megőrzésre méltónak azokat a romokat, amik körülvesznek minket. Persze, a konzervativizmus nem is azt jelenti, hogy beülünk az élet múzeumába tárlatvezetőnek. Ma még inkább igaz ez, mint valaha.

Molnár Tamás 1969-es Az ellenforradalom című művében úgy írt, hogy elveszik a nyugati civilizáció, ha a Katolikus Egyház és az Egyesült Államok is behódol a Forradalomnak. Mindez megtörtént. A II. vatikáni zsinat kidöntötte a katolicizmus évszázados tartópillérét, amelyet csupán a tradicionalista tridentiek katakomba-kereszténysége próbál támasztgatni. Amerika arca pedig legutóbbi két - republikánus és demokrata - elnökének áldatlan tevékenysége révén látszik teljes mértékben elváltozni. Eljött az idő, hogy a jobboldali intellektus is megértse: a békés konfliktus-nélküliség helyett az egymást kizáró ellentétek és a termékeny feszültségek mozgatják meg leginkább a szellemet.”