*Ez a tartalom csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető.
VII. évfolyam 3. szám
Új világ
Az elnök és emberei, Trump tervei az első napokra, portré Muskról és Vance-ről
2025. január 15.
*Ez a tartalom csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető.
Hetilap
Már a népfront sem a régi
Unortodox, izgalmas évek jönnek a világpolitikában: ismét beiktatják Donald Trumpot az Egyesült Államok elnökévé. Visszatérése önmagában is szenzáció.
Régóta kísért a gondolat, hogy egyre kevesebb olyan embert látok, aki valamilyen – aki határozott karakterrel bír
Hermész a görögöknél az istenek hírnöke, emellett az irodalom védelmezője is volt. Nem tudom elhessegetni magamtól az érzést, hogy talán ezért volt valami közünk egymáshoz.
Sokat kellett várni rá, de most bekövetkezik: eltűnik a határ Erdély felé
Ártánd Borssal együtt mindig is Nagyvárad vonzáskörzetéhez tartozott, ám jött a trianoni békediktátum és a mesterséges határok.
Száz éven túl is kiröhögte az öregkort
Csisztu Zsuzsa sportújságíró, többszörös tornászbajnok és olimpikon életére különösen nagy hatással volt Keleti Ágnes. A legemlékezetesebb pillanatokról beszélgettünk.
Az Iron Lady csodálatos pályafutása
A hátán vitte a magyar úszósportot Cseh Lászlóval, Gyurta Dániellel, elődei közül Egerszegi Krisztinával és Darnyi Tamással említhető egy lapon.
Itt a jövő: nukleáris megoldás a techforradalom energiaéhségére
Európa elektromosenergia-igénye 2050-ig akár a négyszeresére is nőhet, amit pusztán a megújuló források segítségével különösen költséges és kockázatos lenne fedezni.
Egy legenda, akit próbára tett az élet, de mindig vidám maradt
Hogyan teltek a legidősebb élő olimpiai bajnok napjai? Mi érdekelte gyerekkorában? Mi volt a kedvenc versenyszáma? Az egy héttel a 104. születésnapja előtt elhunyt Keleti Ágnesre emlékezünk.
Ilyen még nem volt: a liberális elitek egy része már a demokráciát akarja kiiktatni
Minden polgárnak tisztában kell lennie ezzel, ahol épp választásra kerül sor.
Külföld
Új világ
Donald Trump nagy tervekkel kezdi meg második ciklusát, és ezúttal mindent meg fog tenni, hogy olyan örökséget építsen, amit nem tud lerombolni a következő elnök.
Új nap virrad, készüljünk: Trump ki fogja szélesíteni a demokráciát
A populisták a jogos közharagot használják fel, de nem tudnak tartós reformokat véghez vinni, hacsak nincs tervük. Sohrab Ahmari írása.
Itt a beiktatás, érkezik Trump: öveket becsatolni!
Január 20-án iktatják be Donald Trumpot az Amerikai Egyesült Államok 47. elnökeként. Kurzusváltás jön az USA-ban, és kurzusváltás várható Kanadában, Németországban és Ausztriában is. Szilvay Gergely írása.
Már meg is van a republikánus trónörökös? – Bemutatjuk Trump alelnökét!
A fiatal J. D. Vance-nek nem nyugdíjas állásként kell tekintenie az alelnöki tisztségre Donald Trump mellett – fontos lépcsőfok lehet neki, ha később is jól jön ki a lépés.
Ez már visszavonhatatlan: betört a világpolitikába Elon Musk
A világ leggazdagabb embere nagyhatalmak vezetőit támadja nagy elánnal, és Donald Trump jobbkezévé lép elő, ellopva a show-t a régi-új elnöktől.
Nincs több várakozás: itt a nyugati világ legfontosabb politikai ceremóniája a második világháború vége óta!
Furcsának tűnhet egy nagy hatalommal járó pozíció esetében, de a ceremónia távolról sem kötelező elem. A megválasztott elnök tényleges hivatalba lépése egyszerű folyamat. Koskovics Zoltán írása.
Jöhet a szabadságpárti hatalomátvétel Ausztriában
Sok hónapnyi csúszással végül megkapta a kormányalakítási megbízást a tavalyi választáson győztes Ausztria Szabadságpártja. Herbert Kickl pártelnök kényelmes helyzetben van, a potenciális partner Osztrák Néppárt vezetése viszont annál kevésbé.
Közélet
Mérföldkő a magyar tanárképzésben – Nánay Mihály a Mandinernek
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elindította Nemeskürty István Tanárképző Karát, amelyhez első, országosan is kiemelt gyakorlóiskoláját is megtalálta: az Óbudai Árpád Gimnáziumot, amelynek tantestülete nagy többséggel támogatta az NKE fenntartásába kerülést. Nánay Mihály rektori megbízottal, a gimnázium életében kiemelkedő szerepet játszó tanárral a fenntartóváltást érő kritikákról és a tervekről beszélgettünk.
Navracsics: Ez már nem polgárpukkasztás, de nem is düh – hanem szimpla igénytelenség
A közéleti szereplő nem csupán egy polgár a több millió közül. Mintaadó is sokak számára a hétköznapokban.
Tolna nem kér az arroganciából – Csibi Krisztina a Mandinernek
„A legfőbb üzenet az, hogy a választópolgárok fontosnak tartják a Potápi Árpád János által megkezdett munka folytatását, nem akartak letérni a fejlődés útjáról” – hangsúlyozta a Mandinernek a Tolna vármegyei időközi választáson toronymagas győzelmet arató fideszes politikus.
Ennyit az állítólagos elbizonytalanodásról: Tolnában is tarolt a Fidesz
Semmilyen elbizonytalanodás nincs a kormánypárti szavazókban a vasárnapi időközi választás eredménye szerint – vélekedik a lapunk által megkérdezett politikai elemző.
Nagy a baj: Magyar Péter indulatai mind jobban túlmennek a józan ész határán
Ha Magyar Péter képes lenne észszerű gondolkodásra, akkor indulatosságát megfontoltan abban a mederben tartaná, amelyben annak költség-haszon aránya számára kedvező. Petri Lukács Ádám írása.
Tiszavirág-életű politikák
Akad olyan képviselő a Tisza Pártban, aki agymosott népnek nevezte a magyarokat, más woke hangokat üt meg, a fővárosi frakcióvezető pedig kétes céges ügyekbe keveredett. Górcső alá vettük a párt eddigi budapesti tevékenységét és politikusainak hátterét.
Könyvek a jövőről
Thomas Hobbes, a gépek és az önrendelkezés
A technológiai óriáscégek világa egy ember alkotta szörnyeteg, amellyel szemben a nyugati kormányok vesztésre állnak. Miben jár előrébb Kína? A helyes stratégia Amerika és Európa számára is a kooptálás lenne, állítja a Cambridge-i Egyetem politikatudósa.
Élet
A Semmi vajon nem változata-e a Tökéletesnek?
Thomas Mann és Kulka János együtt cselezik ki a halált Velencében.
Haza kellene hozni a magyar remekműveket! – Barki Gergely a Mandinernek
A nagyközönség a Stuart Little, kisegér című film és egy abban feltűnő Berény Róbert-festmény kapcsán ismerte meg a nevét, a szakmában azonban már előtte is úgy emlegették: a képvadász. Barki Gergely művészettörténész szenvedélyesen kutatja az elveszettnek hitt vagy feledésbe merült magyar életműveket.
A benti kert – A kertember 32.
Ez a világ végképp megérett a pusztulásra. Tekintve, hogy a benne lakó emberiség jelentős hányada menthetetlenül hülye.
Mint egy szerelem
Nemrég jelent meg a nagyszerű hegedűs, Lajkó Félix új lemeze, amely a Győri Balett GisL című előadásához készült. Meghallgattuk.
Látomásos író a láthatáron – Böszörményi Márton prózája
Borzongató hátterekkel operál, és hétköznapokban rejtőző – pszichés vagy éppen lételméleti – szakadékokat tár fel.
Tudomány
A veszélyeztetett fajok utazó nagykövete – száz éve született Gerald Durrell!
Magyarországon is nagy tiszteletnek és népszerűségnek örvendett a természetvédelem és az ismeretterjesztés korszakos alakja.