Örülök, hogy Tucker Carlson és más amerikai szakértők és tanácsadók járnak nálunk, de ők nem pótolják a friss és sokakat megszólító magyar művek megszületését, népszerűsítését.
Impozáns látványt nyújtott az MCC Feszt esztergomi kavalkádjában az a sátrakból álló sor, amelyben a konzervatív tábor mára kiterjedt intézményrendszerének sokak körében népszerű, valamint kevésbé ismert szervezeteinek bemutatkozására nyílt lehetőség. Sőt, a javarészt alapítványi és egyesületi formában működő szervezetek mellett felsorakoztak azon állami intézmények is, amelyek ebben a közegben is meg akarják szólítani a jövő vezetői közé törekvő fiatalokat. A Magyar Nemzeti Múzeum és a részét képező Nemzeti Régészeti Intézet munkatársai is kint voltak, s elmondásuk szerint az érdeklődő fiatalok szinte megszállták a nemzet múzeumának standját. Hasonló tapasztalatokat szereztünk a Velencei-tónál megrendezett EFOTT-on is, ahol nemcsak a múzeumot és a régészetet népszerűsítettük, hanem a közelgő Magyar menyasszony című időszaki tárlatunk kapcsán a házasság intézményét is.
Ezek a rendezvények – a Tranzit és Tusványos is – arról győznek meg bennünket, hogy a konzervatív tábor intézményépítő munkája eredményes volt az előző tizenhárom évben.
A közelmúltban olvastam el a Molnár Attila Károly szerkesztette, Magyar konzervatívok sikeres harminc év után című konferenciakötetet, amely szintén az intézményi építkezés eredményeiről adott számot. Miközben a Kommentár következő számába írtam a kötetről ismertetést, elgondolkodtam arról, milyen eredményeket is hozott a fenti keretrendszer látványos kiépítése, illetve hogy a csillogó hardver tartalmának tündöklése is hasonlóan sikeres-e. Nem mindegy ugyanis, hogy üres, de jól fizető keretekkel vagy azok létjogosultságát igazoló értékes tartalmakkal és valódi szellemi műhelyekkel rendelkezünk-e. Fontos, hogy a baloldal értelmezési kísérletei közepette elsősorban mi magunk alakítsuk azt a narratívát, ami a konzervatív térfoglalásról, a hagyományos értékrend érvényesítéséről szól.
Úgy látszik, a legsikeresebbek éppen a politikai stratégiaalkotást kiszolgáló, a politikai kommunikáció boszorkánykonyháját alapanyagokkal és receptekkel ellátó területen voltunk, erről győz meg bennünket az MCC látványos szárnyalása, a rangos külföldi vendégek jelenléte, a Kommentár folyóirat, valamint az utánpótlásképzésben évtizedek óta eredményes Tranzit sikere. Amikor viszont a kultúráról, az identitásképzésben és -erősítésben kimagasló szerepet jelentő művészeti területekről beszélünk, akkor az előttünk tornyosuló feladatokat látjuk csak, s
nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy mind az emlékezetpolitikában, mind a művészeti intézményrendszer tartalommal való megtöltésében látványosak az adósságaink.
Az intézményrendszer ugyan itt is formálódik, a Magyar Művészeti Akadémia létrejötte például a sikerek közé tartozik. Ám addig, amíg az olyan nagy múltú programokra, mint a fél évszázados Tokaji Írótábor, úgy kell összekoldulni a néhány tíz milliós költségvetést, vagy forráshiány miatt a szemünk láttára sorvad el az áttelepült erdélyi képzőművészekből álló Mamű Társaság, vagy még mindig filléres gondokkal küzd a „székháztalanított” írószövetség, nehéz lesz átütő sikereket elérni a támadásoktól és botrányoktól hangos művészeti közegben.
Ne feledjük, a széles közönséget a sikeres műveken keresztül lehet megszólítani. Jó filmek, jó regények, értékes színdarabok, csodás új zeneművek kellenek. Ezek ugyanis egészen máshogy és más közegben hatnak, mint a politikai agytrösztök produktumai. Örülök, hogy Tucker Carlson és egy sor neokonzervatív amerikai szakértő és tanácsadó jár nálunk, ám az ő jelenlétük nem pótolja a friss és sokakat megszólító magyar művek megszületését vagy népszerűsítését.
Egy jó regény, látványos tévésorozat vagy egész estés mozi hatásmechanizmusa egészen más, mint egy konzervatív amerikai politológus mégoly izgalmas és értékes előadásáé.
Ezért nem elég a kultúra fontosságáról közhelyeket sorolni, s nem elegendő a politikának utánpótlást nyújtó versenyistállókat létrehozni, hanem még inkább segíteni kell az új és nagyszerű művek megszületését. Olyanokét, amelyek a mai fiataloknak az ő nyelvükön és indirekt mondják el: nagyszerű dolog magyarnak lenni.
A szerző Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
(Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner)
„Tigrisszülők” és „helikopterszülők” között vergődik a pedagógus, akinek talán sosem volt még ennyire nehéz dolga, mint a mai gyerekekkel – emelte ki Csépe Valéria az MCC pedagóguskonferenciáján.
Két napon át folyt az eszmecsere a nemzeti önrendelkezésről, a kultúra, a szólásszabadság és a demokrácia válságáról Brüsszelben.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kommunikációs igazgatója arról beszélt, a hatékony korrupcióellenes politika nemcsak elvont elvárás, hanem gazdasági szükségszerűség.
Sebestyén Géza hangsúlyozta, hogy a 2010-es kormányváltással egy teljes gazdaságpolitikai fordulat is jött.
A döntés papíron előremutató volt az erdélyi kisebbségek jogait illetően, de a Mandinernek nyilatkozó történész szerint elég csak megnézni Gyulafehérvár mai etnikai viszonyait, hogy megtudjuk, mi valósult meg az ígéretekből.
Stabil, kiszámítható környezet, gyorsabb engedélyezési folyamatok, kiszámítható adópolitika – ezek a legfontosabb ösztönzők a vállalkozások számára. Átfogó felmérés készült a kkv-k helyzetéről, és az Orbán Viktor vezette kormány most újabb segítséget nyújt a szektornak.
A legjobbkor érkezett az erősítés.
Nem tettek jót a botrányok Magyar Péter népszerűségének, de Brüsszelnek sem jött be a számítása – ezek voltak a legfontosabb hírek pénteken.
