A demokrácia paródiáját éljük Amerikában – exkluzív interjúnk Tucker Carlsonnal

Mióta elhagyta a Fox Newst, a Twitterből lett X-en készít adásokat. Milyen Elon Muskkal dolgozni?
Hálásak vagyunk, hogy olyan platformunk van, amelyet nem cenzúráznak. Nekem ez a lényeg, voltam már cenzúrázva, többet ilyet nem akarok. Elon garantálta a szólásszabadságot, és tapasztalataink szerint tartja is a szavát. Jelentős nemzetközi közönségünk van, ezt nagy becsben tartom. Amerikában nem sok szó esik arról, hogy mi történik a nagyvilágban, engem viszont kifejezetten érdekel. Hatalmas átrendeződés zajlik a világpolitikában, és Magyarország a méreténél sokkal nagyobb szerephez jut a folyamatban. Budapest lenyűgöző hely! Visszatérve a kérdésre, szeretem azt is, hogy az X globális platform, hogy vannak fordítási funkciók, amelyek hozzáférhetővé teszik azoknak is, akik nem beszélnek angolul. Ha kiraksz oda valamit, azt látja az egész világ, nem kell Fox-előfizetés ahhoz, hogy megnézhesd.

Hogy alakul az elérése?
Ha tévés adást készítesz, lesz hárommillió néződ, ha az X-re készíted, akkor negyvenmillió. Egy napja tettünk ki egy videót, amit ennyien néztek meg. Jó érzés, ha meghallgatnak. Persze lehet, hogy az emberek azért néznek, hogy gyűlölködjenek, és ne értsenek egyet. De ha egyszer az a munkád, hogy a közönséghez beszélsz, akkor elsősorban arra vágysz, hogy minél többen meghalljanak.

Mit lát, hogyan muzsikálnak most a republikánusok? Ki a kedvenc jelöltje azok közül, akik eddig bejelentkeztek?
Nem tudom, van-e ilyen… Az Egyesült Államokban évek óta mondják az emberek, hogy a kétpárti rendszerünk illúzió, mert valójában egy véleményen vannak a pártok, ami a nagy ügyeket, a háborút és a gazdaságot illeti. A szélsőségesek, az őrültek pedig még régebb óta szajkózzák, hogy itt egységpárt van, egy párt, amely kettőnek álcázza magát. Ezt sokáig őrültségnek tartottam, mostanra azonban beláttam, hogy igazuk van. A gyakorlatban nincs Republikánus Párt vagy Demokrata Párt. Pénzemberek egy csoportja létezik, akik eldöntik, hogy mi érdekli a pártokat. Volt elég dolgom az amerikai politikával, ezt tapasztalatból mondhatom. Egyáltalán nincs vita az Oroszországgal szembeni háborúról, hogy vajon miért is vívjuk. Hogy mi köze van a nemzeti érdekünkhöz. Semmi! Kórusban énekelnek a két párt vezetői, ahogy a nagy gazdasági ügyekben is. Lehet, hogy van valamennyi vita az adósságplafonról vagy arról, hogy milyen kulcson adózzanak a tőkejövedelmek, de azokban a kérdésekben, amelyektől a fizetőképességünk függ, nincs vita. Senki nem teszi fel az alapvető kérdéseket, minden vita a marginális részletekre korlátozódik. Miért adózik dupla annyit a munka, mint a tőke? Jó ötlet ez? Miért csináljuk? Miért ellenségünk Oroszország? Tényleg az ember okozza a klímaváltozást, mikor a jégkorszak óta változik a klíma? Szerintem ez kamu, színjáték. Aki pedig megkérdőjelezi a vita szabályait, azt kiradírozzák a közbeszédből, őrültnek, szélsőségesnek állítják be. Na, erre én nem vagyok vevő! Lehet, hogy nem én vagyok a legokosabb ember, sem a legtanultabb, de azon kevesek egyike vagyok, akiket nem érdekel, minek hordanak el. Talán ez az igazi erősségem.

Mindaz, amit az egységpártról elmondott, áll Donald Trumpra is?
Ha aszerint ítéljük meg a politikai vezetőket, amit tesznek, akkor Trump kissé rejtélyes. Elnökként nem tett olyan sokat a status quo megváltoztatásáért. A legfőbb eredménye egy olyan adócsomag, amit az egységpárt rakott össze.

Meg az, hogy nem háborúzott.
Pontosan. Szóval fordítva kell gondolkodni. Mi az Trumpban, ami olyan sértő és veszélyes azokra az emberekre nézve, akik most irányítanak? A gazdaság­politikában nem sok minden. Az egyetlen dolog, amit Trump csinált, illetve nem csinált, hogy nem vitte háborúba az Egyesült Államokat négy elnöki éve alatt. Az utóbbi száz évből csak Jimmy Carter mondhatja el magáról ugyanezt. Szerintem Trumppal kapcsolatban kétrétű problémájuk van az ország mostani vezetőinek. Egyrészt, hogy ösztönösen nacionalista. Az az első kérdése, hogy miért jó ez az Egyesült Államoknak. Emiatt soha nem fog belemenni olyan háborúba, ami nem jó az országnak. Miért is tenne így? Semmi nem aljasít le egy országot gyorsabban, mint egy háború. Másrészt Trumpnak megvan az a rémisztő tulajdonsága, hogy azt mondja, amit igaznak gondol. Ezt vagy azért teszi, mert fegyelmezetlen, vagy mert az igazság lelke lakozik benne, nem tudom. Sokszor hazugnak nevezik. És valóban, simán azt mondja, hogy két méter magas, mikor csak százkilencven centi. Lazán közli, hogy egy tömegben egymil­lióan voltak, pedig csak százezren. Bullshitművész.

De a nagy ügyekben nem hazudik, az igazat mondja. Soha nem felejtem el azt, amikor megkérdezte, hogy mi végre is van a NATO. Megvallom, korábban sosem gondoltam erre. A hidegháború alatt evidens volt, hogy mire kell ez a szervezet: arra, hogy a szovjetek ne rohanják le Nyugat-Német­országot. De harminc évvel a Szovjetunió megszűnte után mi a NATO értelme? Ez nagyon jó kérdés, korábban soha nem hallottam, hogy bárki feltette volna. Mikor elkezdesz ezen gondolkozni, rájössz, hogy a NATO valójában egy nagyon is destabilizáló erő. Nem jó az Egyesült Államoknak és a világnak sem, összességében rossz irányba ható erő. Örülnék, ha nem így gondolnám, de egyértelműen így van. És sosem fogalmaztam volna ezt meg, ha Trump nem teszi fel a kérdést. A szó a legfontosabb, legtartósabb dolog. Nem tudjuk például, hogy nézett ki Hammurapi, de ismerjük a szavait a törvényekből, amelyeket írt. Nem sokat tudunk Mózesről sem, kivéve a szavakat, amiket ránk hagyott. A szavak bármely fegyvernél hatalmasabbak. És Trumpnak megvan az a késztetése, hogy hangosan kimondjon dolgokat, ezért muszáj őt elhallgattatniuk. Ez az autoriter állam definíciója amúgy: léteznek nagy, mindenki életét befolyásoló dolgok, amiket nem mondhatsz ki. Álmatlan éjszakáik vannak a hatalmon lévőknek, hogy Trump egy napon majd elkezd még több igaz dolgot kimondani, olyan dolgokat, amelyek a társadalmunk szívében rejteznek, és amiket senki nem mond ki. Ettől félnek.

Beszéljünk a másik fontos republikánus jelölt­aspiránsról is, aki mostanában meglehetősen lemaradt. Hol szúrta el Ron DeSantis?
A teleket Floridában töltöm, ezért képben vagyok DeSantis kormányzói tevékenységét illetően. Emberként is elég jól ismerem. Szerintem kiváló kormányzó, Floridában imádják. Nem jöttem még rá, hogy mi ment félre nála, de vannak elméleteim. Az elnökválasztási folyamat nagy kihívás, és nehéz rá készülni is. Dinamikus, pillanatok alatt változik, honorálja a spontán gondolkodást és beszédet. Szembejön veled valami, és gyorsan, zsigerből kell rá reagálnod. A kormányzóság ehhez nem jó tréning. Kormányzóként az államod királya vagy, és ez Floridára különösen igaz. DeSantis vezeti Floridát, határozott politikus. Senki nem mond neki ellent nyilvánosan. Floridában nincs valódi média, a helyi sajtó nevetséges, senkit nem is érdekel. Úgyhogy DeSantis még nem élte azt át, amikor az emberek furcsa dolgokat üvöltenek, és neki reagálnia kell. Trump őstehetség az elnökjelölti kampányolásban, mert a káosz fellege veszi körül, bármerre jár. Röptében hoz döntéseket, a naptára csupán tájékoztató jellegű. Temperamentuma illik egy őrült elnök­választási kampányhoz. DeSantisé nem.

Menjünk bele a háború sűrűjébe. Igazából egyszerű a kérdésem: mit akar az Egyesült Államok az ukrajnai konfliktusban?
Az Egyesült Államok meg akarja dönteni a Putyin-kormányt, rezsimváltást akar. Ki akarja nyírni az elnököt, és leváltani olyasvalakire, akinek megfelel egy amerikai vezetésű világrend. Egy olyan kormányra, amely hasonlít a miénkre, ateista, Isten-­ellenes. Egyesek szerint ez jó cél. Én nem értek vele egyet, de még ha egyetértenék is: elérhető cél ez? És mi lesz a következménye annak, ha igen? Oroszország rendkívül bonyolult hely, csomó etnikai kisebbséggel, vallással és a világ legnagyobb nukleáris arzenáljával. Nyilván rengeteg hátulütője van a Putyin-rendszernek. Nem véletlenül nem élek Oroszországban, pedig megtehetném. Az Egyesült Államokban élek, és ott is tervezek meghalni. Szeretem a hazámat. Nem Oroszországot vagy Putyint támogatom azzal, ha megkérdezem: mi kell egy ilyen hely kormányzásához, ahhoz, hogy nagyjából stabilan tartsd az országot? Az amerikaiak száz év szakadatlan prosperitásban ülve nem tudják felfogni, hogy a dolgok lehetnének sokkal rosszabbak is. Közép-Európa a saját bőrén érzi ezt. A világ nem fejlődik töretlenül, a dolgok nem feltétlenül javulnak mindig. Képesek nagyon elromlani is, a legrosszabb dolog pedig a káosz. Ha megdöntesz egy kormányt, morális kötelességed egy jobbat állítani a helyébe. Na, ilyet mi a második világháború óta nem csináltunk. Egy csomó kormányt megdöntöttünk, és ezek az országok káoszba és szenvedésbe hanyatlottak, sok esetben azóta sem lábaltak ki belőle. Afganisztán, Irak, Szíria nem lett az amerikai beavatkozásnak köszönhetően jobb hely. És most az a nagy ötlet, hogy e történelmi szörnyűségek felelősei, akik kimondhatatlan szenvedést, halált hoztak emberek millióinak, mondjuk Victoria Nuland, majd megdöntik a moszkvai kormányt, átveszik ezt a hatalmas eurázsiai országot a különböző nemzetiségeivel és vallásaival, a világ legnagyobb atomarzenáljával, és akkor majd jobb lesz. Tényleg? Ez a legőrültebb dolog, amit valaha hallottam. Mi erre Victoria Nuland terve? A gyerekeim születésnapi buliját se tudná megszervezni! Alacsony intelligenciájú bürokrata, akinek tapasztalata mindenféle kudarcokban merül ki, és akit vád alá kellene helyezni és be kellene börtönözni. Hogyhogy senki nem ment börtönbe az iraki háború miatt? Hazudtak a tömegpusztító fegyverekről, meghalt több millió ember, köztük több tízezer amerikai, az Egyesült Államok szegényebb lett. Senkit nem vonnak ezért felelősségre, hanem belevágnak egy még nagyobb projektbe? Olyan jól ment ez Szaddám Huszeinnel, hogy nekimehetünk Vlagyimir Putyinnak? Groteszk! Fel­ébredek, és nem tudom elhinni, hogy ez az én hazám! Hogy meg akarjuk dönteni Putyint, mert gonosz. Egyébként gond nélkül elhiszem, hogy Putyin gonosz. Sok olyan emberrel találkoztam, aki országot vezet, de egyet sem láttam még, aki ne ölt volna meg senkit. Ez így van az amerikai elnökkel is, ő tömegével öl embereket. Túl sok mindent láttam már ahhoz, hogy bevegyem ezt a marhaságot, és nagyon el­szomorít, hogy ennyi amerikai beveszi.

Legyőzhető egyáltalán Oroszország?
Az egyik akadály maga az orosz kormány. Az országok irányítói jellemzően nem szeretnének puccsban meghalni. Vissza fognak ütni. Ez nem Szíria, nem Afganisztán, a világ legszegényebb országai, amelyeket húsz év alatt sem tudtunk leigázni. Nem tudtuk legyőzni a pastukat, most meg megyünk Oroszországgal háborúzni? Ez őrültség! Oroszország nem egy benzinkút atomfegyverekkel, hanem egy ezeréves ország saját nyelvvel, kultúrával, irodalommal. Egységesebb, mint az Egyesült Államok. Az átlagos orosz oroszabbnak érzi magát, mint amennyire az átlagos amerikai amerikainak. Elég nagy falat egy ilyen országgal háborúzni. Mi ezzel szemben egy olyan ország vagyunk, amely nagy sebességgel halad a csőd felé. Az e heti adatok szerint egybillió dollárnyi hitelkártya-tartozást halmoztak fel az állampolgáraink, a hadseregünk leromlott, az előléptetéseket már nem képességek vagy sikerek szerint osztják, hanem faji és nemi alapon. Persze nyilván én vagyok az őrült, hogy ezeket a kérdéseket egyáltalán fel merem tenni.

A magyar álláspont a háború ügyében az, hogy nincs katonai megoldás sem arra, hogy Oroszország leigázza Ukrajnát, sem arra, hogy az USA visszaállítsa Ukrajna területi integritását…
Katonai megoldás? Mi erőltettük ezt a háborút, mi akartuk a fegyveres harcot. Kevesebb mint egy héttel azelőtt, hogy az orosz csapatok átlépték a határt, az Egyesült Államok alelnöke, Kamala Harris odament a Müncheni biztonsági konferenciára, és azt mondta nyilvánosan Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek: „Szeretnénk, ha Ukrajna a NATO tagja lenne.” No mármost, az orosz fekete-tengeri flotta Ukrajna határain belül van, a Krímben. És akkor mi azt mondjuk az orosz kormánynak, hogy atomfegyvereket teszünk a határára, és azzal választjuk el a fekete-tengeri flottát Moszkvától? Aki nem akar háborút, az nem mond ilyet. Kamala Harris nem képes a spontán gondolkodásra és beszédre, egy szót sem mond anélkül, hogy előre leírnák neki. Meg sem találná Ukrajnát a térképen. Az, hogy olyan kijelentést tett, amilyet, azért van, mert megmondták neki, hogy olyat tegyen. Miért mondaná az amerikai alelnök Ukrajna elnökének, hogy szeretnénk a NATO-ban látni? Mert választ akarnak Oroszországtól, ez nyilvánvaló. Úgy történt minden, ahogy a Biden-kormány tervezte? Valószínűleg nem. Arra számítottak, hogy az oroszok átlépik a határt? Valószínűleg nem. De biztos, hogy valamilyen választ akartak kiprovokálni Moszkva részéről. Ha most belehelyezkedünk Oroszország vezetőjének helyébe: mit gondolna bármely szuverén ország arról, hogy a legfőbb ellenfele atomfegyvereket tesz a határára? Csak akkor beszélsz így, ha háborút akarsz. Meg is kapták a háborút. Ukránok százezrei haltak meg, milliók menekültek el, a szemünk előtt pusztítják el a nemzetet. De ez nem érdekli őket. Hogy van bárkinek mersze kiállni a színpadra és azt mondani: Putyin Hitler, Zelenszkij Churchill, mi pedig a fény oldalán állunk? Akik a nemes ukrán népről papolnak, most végignézik Ukrajna teljes és végleges elpusztítását. Sőt, ők okozták. Erőltethették volna a békét, de nem tették. Odaküldték Boris Johnsont, ezt a nevetséges lakájt, hogy mondja el, nem lesznek béketárgyalások. Volodimir Zelenszkij tudja, ha ezzel próbálkozik, neki vége. Ez a Biden-kormány bűne. Ők akarták, ők nyújtották el, száz százalékig az ő saruk. Gyalázat! És mit csináltak az ukránok? Semmit. Megint csak belekeveredtek, ahogy ezer éve mindig. Ez egy nagy, sík ország a szuperhatalmak között, akárcsak Magyarország. Jól tudják, milyen mások rossz döntéseit elszenvedni. Amerikaiként szégyellem magam, hogy a kormányunk, amelynek a fizetésem több mint felét odaadom, felelős ezért. Márpedig az. Persze amerikai állampolgárként égő áldozatot kellene az oltárra helyeznem, és el kellene mondanom, hogy Putyin rossz, Putyin rossz, Putyin rossz. Hogy világos legyen: igen, Putyin rossz. De nekem nincs orosz útlevelem, nem vagyok orosz állampolgár, nem az orosz kormánynak adózom le a fizetésem felét. Amerikai vagyok, engem az amerikai kormány viselkedése érdekel. Az pedig sokkoló, undorító és szégyenletes.

Hiába próbáljuk meggyőzni a Nyugat többi részét arról, hogy nincs mód elérni a céljukat katonai úton?
A katonai megoldás egyszerű. Milyen Oroszország és Ukrajna népességének aránya? Négyszeres. És akkor még a gazdaságuk arányáról nem is beszéltünk. Ez aszimmetrikus harc, idővel a nagyobb, gazdagabb ország, amelyiknek nagyobb ipari kapacitása van rakéták és lőszerek gyártására, győzni fog. A nagyobb hadsereg idővel legyőzi a kisebbet. Nem kell Szun-cénak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk erre. Az orosz hadsereg nagyobb, mint a Szovjetunió összeomlása óta valaha, az ukránoknak viszont NATO-csapatokra van szükségük ahhoz, hogy megvívhassák ezt a háborút. Nem gondolom, hogy az átlagos amerikai értené: amerikaiak fognak meghalni Ukrajnában, ha ez így folytatódik. És van itt még annyi abszurditás! Hadd emeljem ki a legnyilvánvalóbbat. Ez egy demokráciáért vívott háború, a demokrácia pedig az a rendszer, amelyben a nép választott képviselők útján magát uralja. Tehát ezt a háborút „a demokrácia” védelmében vívjuk. Az első dolgunk az kellene legyen, hogy népszavazást tartunk, megtudakolandó, hogy az állampolgáraink támogatják-e ezt a demokráciáért vívott háborút. Ennek a háborúnak márpedig az Egyesült Államokban nincs többségi támogatottsága. Hogy lehet anti­demokratikus módon háborúzni a demokráciáért? A demokrácia paródiáját éljük ma.

Bizonyára hallott már David Pressmanről, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetéről. Egy éve nem jutunk vele dűlőre: szűkítették a magyarok vízummentességét, magyarokat vontak szankció alá. Mit csinálunk rosszul, hogy az Egyesült Államok ilyen ellenséges velünk?
Egyszerű, önök egy keresztény ország, még ha nem különösebben vallásos is. Ez súlyosan sértő az Egyesült Államokra nézve, amely elutasítja a valódi kereszténységet, a kormány pedig kifejezetten utálja. Becsomagolhatjuk persze mindenféle eufemizmusba, de ez a lényeg. Holott a kereszténység nem fenyeget senkit, ellenkezőleg: a világ leg­jelentősebb civilizációs kötőereje. Mérhetően több szabadságot és boldogságot hozott az embereknek a római kortól egészen napjainkig, mint bármely más ideológia valaha is. Sokat elmond róluk, hogy ezt vetik meg. Mindenféle hazugsággal dobálóznak, hogy Magyarország nem demokratikus… Tényleg? Sokkal szabadabb itt a sajtó, mint abban az országban, ahonnan jöttem. Szégyellem magam, hogy egy olyan ijesztő kis szürkeséget küldtünk ide az Egyesült Államokat képviselni, mint David Pressman. Nem képviseli ő az Egyesült Államokat, higgye el nekem!

Jó, de merre van az előre? Magyarország számára sok múlik azon, hogy az USA mondjuk ne vessen ki szankciókat a magyar állampapírokra. Hogy lehet rendbe hozni ezt a kapcsolatot?
Orbán amerikai megítélését teljes mértékben a sajtónk ellenőrzi, amely olyan okokból gyűlöli őt, amelyeknek semmi közük a tetteihez. Orbán nem szélsőséges. Rendkívül tehetséges politikus. Közép-Európa közepén egy tízmilliós, sík ország van rá bízva, hét szomszédos állam gyűrűjében. Az Egyesült Államoknak kettő szomszédja van, mindkettő jelentéktelen kis testvér, amely olcsó munkaerőt ad az országunknak. A magyar kormányfőnek ráadásul nemcsak ezzel a hét országgal, hanem az EU-val is el kell bírnia. Ehhez óriási diplomáciai tehetség szükséges. Kétlem, hogy Orbán Viktor vagy bármely magyar szeretné az oroszokat. Kétszer lerohanták Magyarországot, hogy is szerethetnék? De muszáj kijönniük Moszkvával, mert ez a hatalmas ország mindig itt lesz. Nem lehet egyszerűen csak leírni a gonosz birodalmaként és befejezni a vele való párbeszédet. Muszáj szóba állni vele, szükség van az energiamegállapodásokra, ha létezni akarnak. Bízom abban, hogy a magyar kormány képes kezelni az Egyesült Államokat. Egy tízmilliós országnak néha akkor is mosolyognia kell, amikor nincs hozzá hangulata. Nagyra tartom Orbán politikai képességeit. Magyarországhoz képest sokkal egyszerűbb vezetni az Egyesült Államokat, hiszen mit számít, ha felhív a kanadai miniszterelnök vagy a mexikói elnök? A magyaroknak semmiféle terjeszkedési tervük nincs, senkit nem fenyegetnek, nem akarják átvenni a világuralmat. Egyszerűen azt szeretnék, ha békén hagynák őket, és boldog, normális ország lehetnének. Az, hogy a Biden-kormány ennyire fókuszál Magyarországra, mindent elmond róla. Ezek gonosz emberek. Nem szolgálják a saját országuk érdekeit, és nem teszik jobb hellyé a világot. Sőt, rosszabbá, kaotikusabbá, erőszakosabbá teszik.

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton