Véres gyermekkezek – katonalétre kényszerítenek kiskorúakat Afrikában

Tóth Klaudia írása a Mandiner hetilapban.

Frontvonalon harcoló, öngyilkos merényletben részt vevő, kémként, hírvivőként vagy őrszemként tevékenykedő fiúk, szexuális rabszolgaságra vagy katonafeleségnek kényszerített lányok – a gyermekek bevetése az erőszakos cselekményekben különösen jellemző Afrikában. Sokakat elrabolnak vagy erőszakkal toboroznak, mások pedig kétségbeesésből csatlakoznak, mert azt hiszik, hogy a fegyveres csoportok a legjobb esélyt kínálják a túlélésre.

Az ENSZ Gyermekalapja júniusban publikált statisztikái szerint több mint 8500 gyermeket használtak katonai célokra világszerte 2020-ban. Ez a szám feltehetőleg csupán a jéghegy csúcsa, a valóságban ennél sokkal többen kerültek be irreguláris fegyveres szervezetekbe: egyes források 250-300 ezer főre becsülik a gyerekkatonák számát. A 18 éven aluliak háborús helyzetben való bevetése nem újszerű jelenség, azonban a toborzási, alkalmazási és taktikai módszerek ma már merőben eltérnek a korábban megszokottaktól. A glóbusz összes lázadó- és terrorista szervezetének, fegyveres csapatának és hadseregének több mint 40 százaléka alkalmaz gyermekeket. Az újabb és újabb interjúk, fókuszcsoportos beszélgetések, illetve a nemzetközi szervezetek friss jelentései alapján jól látszik, hogy a fiatalok kihasználása továbbra is zajlik, annak ellenére, hogy a nemzetközi jog kifejezetten tiltja e gyakorlatot.

Afrikában a gyermekek jellemzően erőszak révén kerülnek be egy-egy félkatonai, katonai szervezetbe, és többségüket akaratuk ellenére sorozzák be. Ott egyfajta beavatási rituáléként fogják fel a bekerülést a lázadó- vagy szélsőséges csoportokba: a nemritkán 8–12 éves gyerekeknek esetenként saját családtagjaikkal kell végezniük azért, hogy bizonyítsák, férfivá értek, és méltók arra, hogy fegyvert fogjanak. Akadnak olyan fiatalok is, akik például szüleik elvesztése vagy a teljes társadalmi vagy gazdasági kilátástalanság miatt döntenek a csatlakozás mellett – sokaknak ez jelenti az egyetlen túlélési esélyt. Sőt az ilyen csoportokban újra azt érezhetik, hogy tartoznak valahova, egy közösség részévé válnak, és a kinevezések, rangok adományozása révén akár hatalmat is kaphatnak.

Az erőszak minden formája
A gyermekek azokon a területeken a legveszélyeztetettebbek, ahol hosszú ideje dúlnak harcok. Akik konfliktusövezetben születnek és nevelkednek, nagyobb valószínűséggel lesznek érzéketlenek az erőszakkal szemben, továbbá valószínűsíthető, hogy alig van lehetőségük iskolába járni vagy munkát találni. Ilyenkor a létbizonytalanság és a kiszámíthatatlanság helyett sokan úgy döntenek, hogy fegyvert ragadnak, és egy csoporthoz szegődnek.

A csatlakozás után az erőszak szinte minden formájával találkoznak a fiatalok. Az amúgy is roppant sérülékeny pszichológiai fejlődési korszakban megrázó hatással van rájuk a folytonos fizikai és mentális abúzus, a kegyetlen harcok, a kábítószerek használata. A családtól való elszakadás, a megszokott környezettől való eltávolodás nem szünteti meg a korábban rögzült mintákhoz való ragaszkodást: a gyerekek feltétel nélküli hűséggel szolgálják a csoport vezetőjét, parancsára a legbrutálisabb tetteket is teljesítik. A szervezeten belüli dinamikának a hierarchia ad keretet. Jellemzően a kor és a harctéren szerzett tapasztalat mennyisége határozza meg a tagok státuszát, ám bátorság és egy-egy vakmerő művelet végrehajtása révén bárki feljebb léphet a ranglétrán. A gyermekek vezetőnek való megfelelési kényszere, a társak közüli kitűnés motivációja sok esetben arra sarkallja őket, hogy még kegyetlenebbek legyenek ellenfeleikkel szemben.

Az afrikai felkelő- és szélsőséges csoportok szemszögéből több olyan tényező is említhető, amely alátámasztja a gyerekkatonák alkalmazásának előnyeit. Egyrészt ellátásuk, étkeztetésük okán „gazdaságosabbak”. Másrészt harcászati szempontból mozgékonyabbak, mint idősebb társaik, hatékonyak, és szinte láthatatlanok a harcmezőn. Harmadrészt engedelmességük és a vezetőkkel szemben tanúsított tiszteletük miatt könnyen irányíthatók, a személyiségük még formálható, a szervezet ideológiáját manipulatív és erőszakos eszközökkel egyszerűbben el lehet ültetni a fejükben. Emellett a félelemérzetük csekély, és a rájuk leselkedő veszélyeket sem tudják úgy felmérni, mint felnőtt társaik.

Joseph Kony rémuralma
A gyerekkatonaság tragikus történetében az egyik leghírhedtebb hadúr Joseph Kony, aki Közép-Afrika mészárosaként vált ismertté. Kony az Ugandában 1986-ban kitört lázadás gerillacsoportjának vezetője volt, és csaknem 66 ezer gyermek elrablása fűződik a nevéhez. A véreskezű hadúr szólamai szerint egy keresztény teokratikus állam megalapításáért harcolt, ám tettei nyomán 1986 és 2009 között mintegy 2 millió fő kényszerült arra, hogy elhagyja lakóhelyét. A Kony vezette Úr Ellenállási Had­erege (Lord’s Resistance Army – LRA) nevű lázadócsoport Észak-Ugandában, Dél-Szudánban, a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti térségében, illetve a Közép-afrikai Köztársaság keleti részén hajtott végre akciókat. 2005 júliusában a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki a parancsnok ellen. Harmincháromrendbeli bűnvád között tizenkétrendbeli háborús bűnök és emberiség ellen elkövetett bűncselekmények szerepelnek, beleértve az emberölést, nemi erőszakot, rabszolgaságra kényszerítést, súlyos testi sértést és szenvedést okozó embertelen cselekedeteket, valamint huszonegyrendbeli háborús bűnöket, beleértve az emberölést, polgári személyekkel szembeni kegyetlen bánásmódot, polgári lakosság ellen irányuló támadás nemzetközi irányítását, fosztogatást, nemi erőszakot és gyermekek kényszerű besorozását.

A 2006-ban lezajlott béketárgyalásoknak köszönhe­tően az LRA már nem tevékenykedik Ugandában, azonban Konyt a mai napig sem tudták elfogni a nemzetközi erők. A hadúrhoz kötődő történetek és megrázó élmények több film és könyv alapját adták. Példaként említhető a Kony 2012 című rövidfilm, illetve Peter Eichstaedt First Kill Your Family: Child Soldiers of Uganda and the Lord’s Resistance Army című kötete. Eichstaedt a háború sújtotta falvakba és menekülttáborokba kalauzolja az olvasókat, beszélget egykori gyermekkatonákkal, gyermek „menyasszonyokkal” és más áldozatokkal. Bemutatja a lázadócsoport szektaszerű meg­győződését és azt, hogy a boszorkányságba, a szellemvilágba és a természetfeletti dolgokba vetett – mindent átható – hit hogyan adott táptalajt ennek és más halálos mozgalmaknak. Ezenfelül iránymutatásokat javasol ahhoz, hogy mit tehetne a nemzetközi közösség a béke és az igazságosság megteremtéséért a régióban.

Kiút a pokolból
A háborús konfliktusban szenvedő országok jellemzően nem tudnak megfelelő kimentési, ellátási és reintegrációs programokat nyújtani az olyan gyerekkatonáknak, akik elszöktek, megmenekültek, vagy valamilyen szervezetnek köszönhetően elszakadtak a csoportoktól. Emiatt legtöbbször a nemzetközi közösség nyújt menedéket és alternatívát nekik: a Nemzetközi Vöröskereszt, az ENSZ Gyermekalapja, Egészségügyi Világszervezete és más emberi jogi szervei, illetve önálló ngó-k.

Ezek a szervezetek rehabilitációs központokat, a biztonságos fejlődéshez szükséges intézményeket működtetnek. A reintegrációs programok során igyekeznek a sok esetben poszt­traumás stressztől, fizikai és mentális sérülésektől szenvedő fiatalokat minél szélesebb körű egészségügyi, pszichológiai és higiéniai segítségben részesíteni, hogy aztán a társadalomba, helyi közösségbe való visszaillesztésük sikeres legyen. A rehabilitációs projekteknek köszönhetően eddig több ezren tudtak visszatérni a családjukhoz Afrika-szerte, de a lázadócsoportoknál eltöltött idő sebei örökre bennük maradnak. 

 A szerző a Migrációkutató Intézet kutatója.

***

Könyvben, filmen megörökítve

Nyitóképen: A közép-afrikai Séléka milícia gyerekkatonái az elnöki palota közelében Banguiban 2013-ban. Fotó: AFP / Sia Kambou